Irodalmi Ujság, 1970 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-15 / 7-8. szám
2 Árvizek JÚNIUS 7-ÉN írták a képeslapot Budapesten. A kép Munkácsy Mihály ’’Rőzsehordó nő”-jének reprodukciója. A szöveget Ilus néni írta. Nehézkes, öreges hetük. "Mélységes bánattal közlöm, hogy drága szülőföldünk, a Székelyföld, sőt majd egész Erdély a szörnyű árvíz martaléka lett. Minden patak, a Feketeügy, a Kászon, Kovászna vize, a folyók, az Olt, Maros, Küsküllők, mind-mind feltámadtak, tengerré változtak. Ellepte a víz Marosvásárhelyt, Székelyudvarhelyt. Segesvár és Szatmárnémeti csak volt. Erdély megközelíthetetlen. Mérhetetlen szenvedések a víz nyomában : hajléktalan családok, éhező betegek, támasz nélküli öregek, reménytvesztett fiatalok. Beteljesedett." Leverten nézegetem a lapot. Minden este hozta a tévé a beszámolót az erdélyi árvizekről. Az ember ül a képernyő előtt, nézi az ismeretlenül ismerős tájakat, amelyeket eltorzít az ár, hallja a riporter tárgyilagos hangját, a számokat, hány ház dőlt romba, hány hektár föld került víz alá, hány ember pusztult el, hány családot telepítettek ki. Pattognak a számok, még fel sem tudjuk mérni, mit jelentenek. Egyáltalán, a gyorsan változó képek és pergő számadatok valahogyan személytelenné, tárgyilagossá teszik az egészet. Nincs idő gondolkodni, nincs idő együttérezni. Különben is a kép azonnal átvált a perui földrengésre, ismét számok... ennyi halott ... annyi sebesült ... amannyi rombadőlt ház ... Erdély és Peru összegabalyodik egy csendes borzadályban, amelyhez nem találjuk meg a kapcsolatot. De Ilus néni lapja, a reszkető sorok... ”...a Feketeügy...” Hirtelen szétrobban a tompaság, a tévéokozta elidegenedés kábulata és megértem, végre megértem a tragédiát. A PÁRATLAN árvízkatasztrófa Magyarország lakóit is sújtotta. A Tisza, Maros, Kőrösök és Berettyó magyar és romániai partja mentén egyaránt pusztított a víz. Az érzelmeken túl az újságíró gyakorlott szemmel és szakmai pragmatizmussal ösztönösen azonnal vizsgálni kezdi, hogyan reagál a sajtó a szerencsétlenségre ? Miként informálják a nagyvilágot ? A különbség megdöbbentő és jellemző. A ROMÁN hírügynökség, az Agerpress, a katasztrófa első percétől a szó szoros értelmében elárasztotta a nyugati hírügynökségeket a jelentésekkel, beszámolókkal. Részletes adatokat közölt és semmit sem hallgatott el. Sőt, ismételten hangsúlyozták, ”az árvíz nagyobb károkat okozott az országnak, mint a második világháború", "a mostani és következő ötéves tervek teljesíthetetlenek”, "az egész ország termelése megbénult", ”a gyáripar jóvátehetetlen károkat szenvedett”. A román hatóságok azonnal beengedték a nyugati országok tévé-riporterjeit, akik akadályok és formaságok nélkül filmezhettek, mozoghattak az egész ország területén, riportokban, interjúkban megszólaltathatták a kárvallott embereket, a politikai és egyházi vezetőket. A nyugat-német tévé például másfélórás filmet készített az erdélyi árvízről, a naponta közölt helyszíni beszámolókon túl. Felhívták a lakosságot az árvízkárosultak segélyezésére, 41 41 41 szám alatt valamennyi német banknál különszámlát nyitottak, amelyre nap mint nap tekintélyes összegek futottak be az ország minden részéből. A Nyugat-német Kormány is haladéktalanul megkezdte segélyszállítmányait, gyógyszereket, élelmiszereket, takarókat, sátrakat, vízszűrő és szállító berendezéseket, gépjárműveket és ruhaneműket küldött és küld Romániába. Ezzel párhuzamosan több millió márkányi készpénzsegélyt szavaztak meg, állam és egyházak, nagyöszszegű és hosszúlejáratú hiteleket ajánlott fel a kormány és gyors intézkedésekkel módosította a román-német kereskedelmi forgalom feltételeit. A szolidaritás az árvízkárosultakkal háttérbe szorított minden politikai előítéletet. A román állami szervek nyílt magatartása teremtette meg ehhez az előfeltételeket. MAGYARORSZÁGON ezzel szemben az árvíz elmosta ugyan a földek és házak egy részét, de nem a hírközlő szervek álszemérmes elzárkózottságát. A katasztrófát, a jelek szerint, belső pártügynek minősítették, amiről a ’’kapitalista és imperialista” külföldnek nem illik információkat adni. A kucserák nyilván attól tartottak, hogy a kommunista világrendszer gyengeségeként ítélik majd meg a katasztrófát és a partszakadást a pártszakadással azonosítják. Az MTI csupán szűkszavú jelentéseket küldött külföldre, melyek épp csak annyit mondtak, hogy ’’árvíz van”. Nyugati tévéseket nem engedtek be, sőt az akkreditált külföldi újságírókat is igyekeztek távoltartani a katasztrófa színhelyeitől. Így a nyugat-német tévé például térképen beiatírozásokkal jelezhette csak nézőinek, hol van árvíz Magyarországon és az ehhez kapcsolódó párszavas hír nem érzékeltethette az árvíz szörnyű valóságát. A nyugati közvélemény nem fogta fel, mi történt Magyarországon — mindenki csak Romániát emlegette. És érthetően a segélyek is Romániába mentek ... Persze meglehet, hogy a magyar pártnak és kormánynak nincs is szüksége nyugati segítségre, vagy ha igen, méltóságán alulinak tartja annak elfogadását. A Szovjetunió majd segít, ha kell ... A Szovjetunió egyébként, a jelek szerint, differenciáltan kezeli a román és magyar árvizet. A románoknak Brezsnyev és Koszigin csak részvéttáviratot küldött,ezt is jóval későbben a kínaiaknál, albánoknál és számos nyugati kormány hasonló megnyilatkozásánál), segélyről a táviratban nem esett említés. Külföldi megfigyelők azt hallották Bukarestben, hogy az oroszok a románok konkrét segélykérésére várnak, hogy azután ennek alapján ’’tárgyaljanak”. A magyaroknak Koszigin Fock Jenőhöz intézett táviratában, a részvéten túl, segélyt is kilátásba helyezett. Ennek nagyságáról és jellegéről azonban semmit sem lehetett hallani. A nyugat-német ’’Deutsche Welle” rádióadó magyar nyelvű adásában elemezte a magyar és román hivatalos magatartást az árvízzel kapcsolatban és rámutatott arra, hogy a magyarok ’’államtitok”-ként kezelik a katasztrófát és államtitok az is, milyen és mennyi segélyt és hitelt folyósít majd a Szovjetunió hű szövetségesének. A ’’Magyar Hírlap” június 10-i számában felháborodva utasította vissza ezt az állítást és végre ’’részletezte” az orosz segítséget : "Aki pedig nemcsak bírálja, hanem olvassa is lapjainkat, az minden erőfeszítés nélkül megtudhatja például a következőket : a ma is készenlétben álló szovjet helikopterek és kétéltűek mindenkit megelőzve vettek részt a mentésben. A gépkocsik útlevél nélkül, az országhatárok között szokásos formalitásokat mellőzve, hordják megállás nélkül a védekezéshez a köveket és az építéshez nélkülözhetetlen faanyagot a Szovjetunióból.” Kő és fa. Igen-igen szerény segítség. A LEGNAGYOBB VÉSZ napjaiban a ’’Népszabadság” címoldalán a következő vastagbetűs címek hirdették a nap legfontosabb eseményét : "Khartoumban Naszszer, Numeiri és Kadhafi megnyitotta az arab csúcsértekezletet!”, ”A párt és állam vezetői meglátogatták a Budapesti Nemzetközi Vásárt". AMIKOR a Nyugat-német Kormány megindította segélyszállításait Romániába, a Román Kormány azt a kérését nyilvánította, tekintsenek el attól, hogy a hadsereg, a Bundeswehr szállító repülőgépeit használják fel e célra. (Köztudomásúan a jugoszláviai és törökországi földrengések, a tuniszi árvíz alkalmával például a Bundeswehr repülői voltak az elsők, amelyek a helyszínre szállították az oly sürgősen szükséges anyagokat és felszereléseket). A románok ugyanis attól tartottak, hogy a Szovjetunió ’’félreértheti” a Bundeswehr repülőinek megjelenését román terület felett és esetleg ellenintézkedéseket foganatosít. Jellemző, hogy amikor mindent elpusztított a víz, akkor is a szovjet szövetségestől való félelem maradt a legnagyobb. * A KISZOLGÁLTATOTTSÁG a természet vak és vad erőivel szemben közös emberi sors az atomkorszak tudományos diadalai idején is. Mélységesen együttérzünk a Duna völgye árvízkárosultjaival. A dühöngő ár elsodort ma házakat, állatokat, földeket. Emberek százait temette a romok alá, százezreket tett földönfutókká. Reményünk, hogy egyszer, mielőbb, a humanizmus árja is ily elemi erővel sodorja el a mesterséges korlátokat, amely az embereket az emberektől ma még elválasztják. GYÖRGY ERVIN hanem megújult szervezet. Edward Heath ereiben sem folyik kék vér. Építőmester volt az apja. Kormányában csupa kipróbált, nagy távlatú miniszter ül. Nem annyira színesek, nem annyira snájdigok, mint sok más ország miniszterei, de az első jelekből úgy tűnik, tudják, mit akarnak. Lehet, hogy a brit oroszlán rövidesen újra hallatni fogja a hangját. (yr-) SodMSari Irodalmi Újság Három választás Sorrendben, úgy ahogy történt. Első : a Szovjetunió. Szabályos választási kampány. Tömegek, beszédek, ígéretek, lobogók és jelöltek. Mindenki választhat, hogy a párt, vagy a párt által kijelölt nem párttagok közül ki képviselje. A kommunista, vagy a kommunista. Eredmény : — idén — a szavazók 99,8 %-a leszavazott és, csodák csodája, a párt összes jelöltje képviselő lett. Ezt senki sem tudja utánuk csinálni. De hát, mint közismert : a Szovjetunióban egységbe tömörült a nép és a vezetés és erre úgy vigyáznak, mint a szemük világára stb. stb. stb. stb. Második választás : Nyugat-Németország három államában. Itt már mereven ragaszkodnak a demokrácia játékszabályaihoz, aminek persze néha megvan a rossz oldala. Időnként öngólt lehet rúgni. Ki kell állni a tömegek elé és azok döntenek. Hogy ez politikailag mit jelent, erről a továbbiakban külön cikk is szól. A harmadik és történelmi szempontból is jelentős : a június 18-i angol választás, amelyen az előzetes propaganda és áltudományos prognózis-gyártás úgy pergett le az angol választókról, mint puliról a zápor. Még csak meg sem rázták magukat. Csak a maguk feje után megbuktatták a népkormányként szereplő munkáspártot és — javarészt munkásszavazók — visszahozták a konzervatívokat. Hogy ez most milyen változást hoz ? Ki kell próbálni. Legfeljebb négy évig kell kibírni őket, ha rosszul szavaztak, így gondolkoznak. Úgy vélik, hogy az új angol kormány minden valószínűség szerint az évtized kormánya marad. Fiatalok, java részben már nem a régi Tory-párt. Matematikusok előnyben ! JÚNIUSBAN három német szövetségi államban tartottak választásokat. A választások jelentősége messze felülmúlta a szokásos kereteket. A tartományi parlamentek tagjain túl afelett is döntöttek : helyeslik-e a választópolgárok Willy Brandt szociál-liberális kormányának politikáját. A három tartományban a Szövetségi Köztársaság lakosainak több mint 40 %-a él. A választások eredménye versengésre hívta a matematikusokat. A két nagy párt, a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták ugyanis számtani műveletekkel akarják igazolni győzelmüket, illetve azt, hogy nem szenvedtek vereséget. A kereszténydemokraták számítása a következő : győztünk, mert mindhárom tartományban több szavazatot kaptunk, mint legutóbb. Észak-Rajna—Vesztfáliában azonkívül visszaszereztük a legutóbb elvesztett relatív többséget. A kormánykoalíció kisebb pártja, a szabaddemokraták, kibuktak a saarvidéki és alsó-szászországi Parlamentből. A szociáldemokraták így számolnak : nem szenvedtünk vereséget, mert mindhárom tartományban növekedett szavazataink száma. Igaz, nem akkora mértékben mint a CDU-é, de ez csak annak következménye, hogy a szélsőjobboldal, az NPD, összeomlott és hívei legnagyobbrészt a CDU-ra szavaztak — érthetően —, mert a CDU átvette a nacionalista jelszavakat. Végül pedig egyértelműen győztünk, mert a kormánykoalíció két pártjára együttesen a választók 51 %-a szavazott, tehát megkaptuk az abszolút többséget. A szabaddemokraták így számolnak : a három tartomány közül csak Észak-Rajna—Vesztfáliában volt szociál-liberális tartományi kormány, itt szavazatainkat 5,4 %-ról 5,5 %-ra növeltük. A másik két tartományban, ahol a CDU-val voltunk koalícióban, illetve ellenzékben voltunk, kibuktunk. Tehát választóink helyeslik szövetségünket a szociáldemokratákkal. Akik nem helyeselték, úgyis elvándoroltak már a CDU- hoz, így az egyedüli út számunkra, ha újra felépítjük pártunkat a baloldali liberalizmus jegyében. SZÁMTANI okoskodással sok mindent lehet bizonyítani. Végső fokon a 2x2 azonban mindig 4 marad. Tehát a legegyszerűbb nevezőn vizsgálva a helyzetet : Németországban is a kétpártrendszer felé halad a politikai fejlődés. A konzervatív, nemzeti és kelet felé rezerváltabb kereszténydemokraták egyfelől, a liberális, baloldalibb és Kelet felé nyíltabb szociáldemokraták másfelől jelenleg még egyensúlyban tartják a mérleg nyelvét. Hogy száz ember közül egy hol ide, hol oda áll, diadallal töltheti ugyan el hol az egyik, hol a másik pártot — lényeges változást azonban nem jelent. A külföldi szemlélők legtöbbjét befolyásolta a látványos tény, hogy a neonácik egyik tartományban sem jutottak mandátumhoz. Fellegvárukban, Alsó-Szászországban is csúfosan megbuktak. E látszat azonban csal. Tény ugyanis, hogy a CDU választási propagandája annyira jobbra tolódott, hogy fenntartás nélkül adhatták voksukat a CDU-ra, már csak azért is, mert tudták, hogy így okozhatnak legtöbb kárt főellenségeiknek, a szociáldemokratáknak. A MOSTANI EREDMÉNYEK mindenesetre intő jelként szolgálhatnak Willy Brandtnak : jóval óvatosabbnak kell lennie keleti politikájában, tartózkodóbbnak Walter Ulbricht államával szemben. Több gondot kell fordítania a belső reformokra és meg kell állítania az áremelkedéseket. A kormány helyzete ezenfelül bármely pillanatban megrendülhet, ha a szabaddemokraták jobbszárnya azt a következtetést vonná le, hogy egyéni politikai karrierjüket csak a kereszténydemokratákhoz való csatlakozás mentheti meg. Hat szabaddemokrata képviselő a Bundestagban már eddig is csak pártfegyelmi alapon maradt hű a kormányhoz. Hat képviselő átvándorlása az ellenzék táborába éppen elegendő volna Willy Brandt megbuktatásához. A NÉMET belpolitikai helyzet borotvaélen táncol. A mostani tartományi választások ezt láthatóvá tették. De felmerül a kérdés : vajon így kellett-e ennek történnie". A tény, hogy a kereszténydemokraták aggálya Brandt kelet-európai kísérletei miatt befolyásolta a választópolgárokat, nem magyarázható csupán azzal, hogy a németekre ma is hatnak nacionalista szólamok. Ellenkezőleg, Brandtnak igaza volt, amikor azt mondotta, hogy a lakosság körében nagyobb többsége van, mint a Parlamentben. A közvélemény szimpátiával és reménykedéssel fogadta a ’’nyitást keletre”. Hogy a mostani választásokon mégsem volt nagyobb a szavazói többség, mint az eddigi parlamenti választásokon, annak oka elsősorban Walter Ulbricht magatartásában keresendő. A kérlelhetetlen merevség, amellyel Kelet-Berlin még Moszkván is túltett, a fennhéjázó gőg és önteltség, amelyik nap mint nap a kelet-német sajtóban, rádióban és tévében diadalünnepet ült, hideg zuhanyként hatott a nyugat-németekre, ez tette egyáltalán lehetővé, sőt szükségessé a megmerevedést a CDU-ban és ez váltott ki megfelelő reakciót a közvéleményben. Ha például Ulbrichték semmi mást nem tettek volna, csak egyszerűen ismét megengedték volna a nyugat-berliniek rokonlátogatásait Kelet-Berlinben, ahogy ez még két évvel ezelőtt, Kiesinger kormánya idején is lehetséges volt —, és ami Ulbrichtnak nemhogy hátrányt, hanem előnyös devizabevételt is jelentett volna, — egy ilyen alapjában olcsó gesztussal — a Brandt-kormány elsöprő győzelmét biztosíthatták volna. ÓHATATLANUL felmerül a kérdés : akarja-e egyáltalán Ulbricht rendszere a konzervatívokkal szemben Brandtékat támogatni? A válasz kézenfekvő : nem. Nemcsak azért nem, mert Ulbricht rendszere, a Kreml rendszere, velejéig konzervatív, (a pártapparátus uralmát akarja konzerválni), hanem elsősorban azért nem, mert Ulbricht helyzetét az európai feszültség erősíti, a megbékélés gyengíti. Brandt kormányának labilis helyzete a kelet-német merevség tükröződése. Enyhülés csak úgy lehetséges, ha a másik fél is tesz valamit ennek érdekében. K. D. 1970. július 15-augusztus 15. AZ ’’AMERIKAI MAGYAR SZEMLE” legújabb kettős száma a 75 éves Mécs Lászlóról emlékezik meg. Közli a költő fényképét, önéletrajzi fejezetét és új verseit. Angolul Kabdebó Tamás : a kossuthi Konföderációról, Prof. Shema : Körösi Csomáról, Demopoulos : Egri Lajosról, Várnai : Kodály ’’Háry János”-áról értekezik, míg Kovács Imre a ’’Rozsdatemető”-ről ír könyvismertetést. Az angol részt Watson Kirkoonnell, Robert C. Roach, Könnyű László, Charles Genther, Kasey Casebolt versei, illetőleg fordításai egészítik ki. Az 1970-es kettős szám ára 2.50 $. Megrendelhető, a pénz előzetes beküldésével : ’’Amerikai Magyar Szemle”, 5410 Kerth Road, SAINT-LOUIS, Missouri, 63128.