Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1922. 11. évfolyam

Figyelő - Négyesy László: Beöthy Zsolt. [Nekrológ] 1–2. p.

BEÖTHY ZSOLT: NÉGYES­Y LÁSZLÓ búcsúzó beszéde Beöthy Zsoltnak a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tiszteletbeli tagjának és volt elnökének ravatalánál. Pályatársaid, barátaiddá emelt egykori tanítványaid és a köve­tőidből vezetéseddel alakult és felvirágzott Magyar Irodalomtörténeti Társaság, továbbá baráti köreid, ezek közt a te kedves budai Aurora­köröd nevében hadd búcsúzom tőled, rajongva szeretett édes jó bará­tunk, híven követett drága mesterünk, most már kihúnyt vezércsilla­gunk! Hányszor búcsúztál tőlünk, mikor távol országokba és világ­részekbe útra keltél s hányszor fogadtunk örömmel, mikor az emberi kultura termőhelyeit bejárva, nyugat vagy kelet, dél vagy észak művé­szeti, szellemi és természeti környezetének virágaiból mézet hoztál haza! Most te indulsz útra, mégis mi búcsúzunk tőled, mert ékesszóló ajkad néma lett s ahova mostan mégy, onnan nem várhatunk vissza. Hányszor merültél el a múlt távolságaiba, a magyar szellem múltjába s tértél meg onnan és kedveskedtél nekünk és nemzetednek ott felfedezett kin­csekkel! Most az örökkévalóságba költözöl és magaddal viszed kivételes műveltségű szellemed és örökifjú kedélyed egész gazdag kincstárát. A gondolatnak és a formának új meg új reveláczióit hoztad nekünk, egy más, egy szebb világból, a szépnek új meg új kinyilatkoztatásait, mintegy az égből orzott sugarakat. Most magaddal viszed a sugarat, a meleget, innen, ebből a máris borús és hideg világból, oda, ahol úgyis örök napja ragyog az eszménynek. És mi hozzád közelálló pályatársaid zokogó szívvel és remegő ajakkal tördeljük a költő szavait : Irodalomtörténet.

Next