Kozocsa Sándor szerk.: Irodalomtörténet, 1946. 35. évfolyam
Tanulmányok - Alszeghy Zsolt: Vörösmarty-könyvem zárófejezete 1–12. p.
„Te a hazáért hulyi tudás, dicső! Mi nem tudunk már érte csak élni is. A támadó nap tudja, látja, A szomorún nyugovó, bűnünket." És ez, hogy mindent ennyire komolyan él, át, csalódást, reménytelenséget, kétséget, nyomorúságot, teszi uralkodóvá nála a halál gondolatát. A hajnalhoz így szól: ,,Ah, tán vidámabb lészsí, nekem egykoron, Ha majd utolsó kínom után derülsz, Tul a porok bajos világán, A temető komor álmain tul." Ez teszi lelkén uralkodóvá a kiábrándultságot: „Messze az elmúltak honjába kívánkozik e szív!" Vörösmarty lantján a ború uralkodik el. Barta János ezt a romantikus lélek természetével magyarázza, a romantikus lélekével, amely a hétköznapokban hazátlannak érzi magát, amely „keresi a maga énjét és a maga életkörét, de sohasem tudja végleg megragadni. Átéli magakörül az egész kozmoszt, s a végesség visszaűzi szűk életkörébe". Vörösmarty lelkében tagadhatatlanul megvan ez a nyugtalanság, de sajátos lélektípusát az élmények hosszú sora formálja ebben az irányban. Ne felejtsük: élete mindvégig küzdelem az élet gondjaival. A gyermek és ifjú élet gondjait bőségesen láttuk, de a panasz később sem szűnik meg. 1827-bn írja Fábián Gábornak: „... kedives felhőn áttúli világomban örömest, repdesnék, megkordul a gyomor s ily nyomós kérdést tesz boldogtalan előlátással: mit eszünk esztendőre, Marti?"" 1834-ben Stettnerhez írt levelében panaszolja: „Megteszem, amit bírok, s türedelmesen viselem bajaimat s a szegénységet". 1838-ban is a pénztelenségről panaszkodik: „Harpyának nevezzem-e, vagy furiának, nem tudom, de alig hiszem, hogy az anyagyilkos Orestest kegyetlennek üldözték, mint ez". 1841-ben Adorján Boldizsárnak panaszolja: „Lelkem és erszényem igen deorganizált állapotban vannak". A következő évekről Gyulai Pál így értesít: „Gyermekei szaporodtával háztartása nehezülvén, aggodalmak szállottak meg. . . így élt Vörösmarty anyagi aggodalmak között". A másik élménycsoport a nemzet sorsával van összefüggésben. A patvarista esztendő nyitotta meg szemét a magyar politika küzdelmeinek meglátására. Tanuja lett az alkotmányhoz ragaszkodó megye küzdelmeinek a kormány elnyomó kísérleteivel szemben. 1821-ben az olasz forradalom elnyomása erősítette meg a bécsi politika hatalmát és a népek szabadságvágyának megbénítására irányuló törekvését. De maga a magyarság sem teljesíti kötelességét. Dessewffy József írja: „Az egoizmus rozsdája eszi szíveinket!" Az alkotmányellenesen elrendeltújoncszedés a vármegyékben ugyan tiltakozást váltott ki, de az újabb sürgetésre a legtöbb vármegye meghajolt. A hadiadd felemelése által keltett felháborodást a kormány megyefőnökök hatalmával igyekezett letörni; a királyi biztosok erőszakával szemben a legtöbb megyének meg kellett elégednie a jegyzőkönyvi tiltakozással. Az 1825—27. országgyűlésnek ezeket az előzményeit Vörösmarty is átéli: hazafias lírája és a Zalán futása ezeknek hatásán fogant.