Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1956. 44. évfolyam
Tanulmányok - Sőtér István: Jókai és a Rab Ráby 1–39. p.
saiként« emlegeti a »kelet praetoriánusait«, mivel »dacára furcsán hangzó nevüknek, tetteik alkotják ezen ország legfényesebb korszakát« (uo.). Publicisztikai tevékenysége a fúzió után elsősorban a gazdasági kiegyezés kérdései köré csoportosul ; ha a kiegyezés után a had- és a pénzügy közös volta ellen tiltakozott, hogy most a gazdasági kiegyezés kérdésében képviseli még egy ideig azt az álláspontot, mely valamikori ellenzékiségének adott tartalmat : keresi a módját, hogyan válhatnék függetlenné Magyarország pénzügye Bécs »egyedárus piacától«. A gazdasági kiegyezés kérdésében Jókai a Tisza Kálmán-féle politikát támogatja, népszerűsíti vezércikkeiben és beszédeiben, s ettől a politikától sohasem tér el. Mégis, regényei, s helyenkénti nyilatkozatai nyomán észre kell vennünk, hogy Jókai érezte helyzetének felemás voltát, titkon szenvedett is miatta, mindinkább fokozódó elszigeteltségében tanácstalanul tekintett körül, s megpróbált feleleveníteni valamit abból az egykor valódi pátoszból, mellyel 1848—49 eszméit szolgálni képes volt. A dezillúzió, melyet oly nyíltan megszólaltatott Arany László vagy Reviczky Gyula , ott lappangott Jókai szívében is, de ő igyekezett azt elnyomni magában. A Tisza Kálmán-féle programot híven szolgáló publicista mögött meg kell tehát látnunk a helyét nem lelő, a helyét kissé tétován kereső írót, aki az egykori, nagy témákhoz, a forradalommal és szabadságharccal eljegyzettekhez, vagy nem tud már nyúlni, vagy nem úgy, mint valamikor. A fúzió utáni közéleti írások egy szolidáris, készséges kormánypárti Jókait mutatnak, a regények azonban egy útját vesztettek. Vannak e publicisztikának is komorabb lapjai, — de ne higgyük, hogy a Tisza-féle politika miatt. Jókai nem tart azokkal, akik pártbomlást idéznek elő a szabadelvűeknél ; ő az exodusok közepett szilárdan áll, holott regényírói művészetét fenyegeti bomlás. A kiegyezés alkalmával Ausztriával megkötött kereskedelmi és vámszövetséget a Tisza-kormány 1875 november 28-ikán felmondja, mivel a közeledő választásokon az ellenzékkel szemben bizonyos eredményeket kívánna felmutatni. Történetírásunk figyelmeztet, hogy Tisza e lépése kortesfogás volt, s a két éven át húzódó kiegyezési tárgyalások alatt mindinkább engedett követeléseiből, s végül is olyan megoldást fogadott el, mely az országot még inkább kiszolgáltatta az osztrák tőkének (Pach Zsigmond Pál — Hanák Péter : Magyarország története az abszolutizmus és a dualizmus korában. 1849—1918. Egyetemi jegyzet 2. füzet, 124—125. 1.). Közvetlenül a Rab Ráby megírása előtt Jókai részt vesz a gazdasági kiegyezés kormánypárti hírlap-csatáiban, vagyis, a regény létrejöttét megelőzően, alkalma nyílik kiállnia amaz elvek egyikéért (az ország pénzügyi, gazdasági függetlenségéért), melyért 67 után is annyi ellenzéki indulattal küzdött. Jókai azonban Tiszával együtt vonul vissza ebben a fontos kérdésben, illetve mentegeti, »fedezi« pártvezére meghátrálását. Jókai még azokkal a képviselőkkel sem azonosítja magát, akik Tisza tárgyalásainak eredménytelensége miatt előbb 1876-ben, majd pedig 1878-ban a kormánypártból kilépnek. A gazdasági kiegyezéssel Tisza eredetileg három jelentős kérdésben szeretett volna eredményt elérni : a fogyasztási adók beszedési módjának megváltoztatásában, az önálló vámterület, ésaz önálló jegybank megteremtésében. Jókai különösen az utóbbi célért szállt síkra, és a pártélet hullámai is ekörül csaptak legmagasabbra. A tárgyalások 1876 január 2-án kezdődtek . Jókai nem sokkal később, az első nehézségek hatására írta meg Borotvaélen táncolunk című cikkét (Hon, 1876. február 10—11.), melyben még »területi különválást« s »egymásra nem tekintő önálló törvényhozási« rendelkezéseket emleget, a meg nem egyezés esetére. Az energikus hangsúly azonban letompul a későbbiekben, amikor Tisza mindinkább az engedékenységre hajlik. A kiegyezési tárgyalások első menetének eredménytelensége miatt Tisza 1876 április 19-én felajánlja lemondását ; a tárgyalások során Lasser osztrák belügyminiszter a dualizmus és a magyar követelések ellen nyilatkozik, ami a sajtóban vihart kavar föl. Jókai a miniszterelnök lemondása után írott cikkében (Igazmondó, április 30.) még keserű hangon veti szemére Ausztriának, hogy csak akkor igazságos Magyarországgal szemben, »ha arra egy nagy veszély közelléte kényszeríti«. Ez az »ellenzékinek« tetsző hang a kormánypárt akkori tónusába illeszkedik bele, s nem Jókai tulaj 3