Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1957. 45. évfolyam
Tanulmányok - Zolnai Béla: Megjegyzések a Rákóczi-kérdésről 1–8. p.
főbb harcosai — Arnauld, Nicole, Pascal, Le Maitre de Sad — a polgárság előkelő rétegéből származtak. A Port-Royal iskoláinak növendékei részben nemesi, de nagy részben nagypolgári származásúak voltak (Sainte-Beuve, III, 497). Kétségtelen, hogy a janzenizmus — dogmatikus tételével, a predesztináció tanával összefüggésben és rigorista szellemben — a hitélet, a katolikus életforma és az egyházi szervezet reformját óhajtotta kezdettől, a XVII. század húszas éveitől kezdve. Bénichou fölveti a kérdést, vajon a janzenizmus csupán gondolati jelenség volt-e, egy eszme logikai kifejtése, vagy több ennél. Nyilvánvalóan több, hiszen a janzenista érzület és eszme aktív, propagandisztikus módon szerveszkedett a Port-Royal-des-Champs kolostorban, ahol világi növendékek számára iskolát tartottak fönn ; szembehelyezkedtek a pápai átokkal (1653, 1713 stb.) ; a világi hatalom a pápaival egyetértésben földig romboltatta ötszáz éves kolostorukat (1710), apácáikat széthelyezte különböző zárdákba. Maga a dogma nincs helyhez és időhöz kötve. A XVI. századi német és francia protestantizmus, a XVI. századi belgiumi Baius, a XVIII. századi francia janzenisták , valamennyien az ókori társadalomban élő Augustinusra hivatkoznak. A janzenista „ige" azonban mindig valami konkrét eretnek vagy eretnekséggel vádolt mozgalomban ölt testet és végül is politikai, nemzeti, Rómával szemben függetlenségre törekvő, a kurialista államhatalom ellen lázadó vagy (a jozefinista időkben) a regalista kormányzattal szövetkező sokágú reformtörekvés lesz. A kérdés sokkal bonyolultabb, semhogy egzakt világossággal előttünk álljon minden szövevényében. Tolnai Gábor utal arra (87), hogy Rákóczi kiábrándult XIV. Lajos feudális udvarából, és 1715 tavaszán Grosbois-ba vonult vissza. Grosbois-ban való maradásának a janzenistákkal való rokonszenv mellett a refugium-keresés is oka volt. XIV. Lajos halála után (1715. szept. 10.) megváltozott Versailles-ban a diplomáciai helyzet. Rákóczi nemkívánatos teher lett az udvarra, és a fejedelem Grosbois-t is nemsokára otthagyja a több reményt ígérő Törökország kedvéért. Rákóczi remeteségbe vonulásában szerepet játszhatott az ő őszinte, egyenes, szókimondó természete is, bár túlzott, hipochonder önkritikával vádolja magát azzal, hogy az udvarban hazugan alkalmazkodó, mindenkivel a maga nyelvén beszélő szerepet játszott. Molière Misanthrope-jában (1666, III., 7) az embergyűlölő Alceste önjellemzése Rákóczira is alkalmazható : Az ég nem oly kedélyt adott belém, Minőt az udvar rége megkíván Megállni ott, előre menni tán, Kellő erények bennem nincsenek, őszinteség első tulajdonom, Hízelgni és ámítni nem tudok. (Szász Károly ford.) Molière darabja bizonyítéknak fogadható el, hogy ilyen udvargyűlölő emberek nagy számban éltek éppen az udvar bűvkörében. Egyébként nem ez az első kiábrándulása Rákóczinak az udvari életből. A francia udvari élet megismerése előtt — amelyről Szekfű Gyula írta, hogy „az udvar botrányos családi élete a valláson alapuló erkölcsnek minden hitelét elvette" ( A száműzött Rákóczi, 1913, 2) — 2 Vö. A. Gazier, Port-Royal-des-Champs, Paris, 1924. — Rákóczi vadászatai folyamán bizonyára megfordult a lerombolt kolostor helyén és talán beszélgetett is a Napkirállyal a janzenistákról. Sainte-Beuve leírja (VI. 230), hogy az apácák letartóztatása és elszállítása idején Toulouse grófja, Rákóczi benső barátja, éppen a Chevreuse-völgyben vadászott és nagyon csodálkozott a katonaság jelenlétén.