Irodalomtörténet, 2013. 94. évfolyam

2013 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hansági Ágnes: A nagyváros tapasztalata Jókai korai tárcaregényeiben

TANULMÁNYOK HANSÁGI ÁGNES A nagyváros tapasztalata Jókai korai tárcaregényeiben A tárcaregény jelensége aligha választható el a 19. század új nagyváros-tapasztalatától. Egyfelől azért nem, mert a rendszeres újságvásárlás „mint tipikus, indusztriális körül­mények közötti fogyasztói viselkedés messzemenően a városokra korlátozódott”­ még a 20. század kezdetén is. Másfelől pedig azért sem, mert ettől nyilvánvalóan nem füg­getlenül, a tárcaregény által felhasznált kortársi kulturális sztereotípiák sorában elő­kelő helyet foglalt el a vidék és a város ellentéte, illetve az ehhez a szembeállításhoz elválaszthatatlanul hozzákapcsolódó megszilárdult képzetek és előítéletek.2 Pierre Bourdieu a közhelyek szisztematikus felhasználását és tudatos alkalmazását általá­ban véve is az „átlagművészet” leginkább jellemző jegyei közé sorolja. Ellentétben a múlt műalkotásaival, amelyek eleve arra voltak hivatottak, hogy egy különös klientúra, vagyis egy világosan körülhatárolható osztály vagy részosztály­ ­ Norbert Bachleitner, „Littérature industrielle”. Bericht über Untersuchungen zum deutschen und französischen Feuilletonroman im 19. Jahrhundert, Internationales Archiv für Sozialgeschichte der deutschen Literatur, 6. Sonderheft, 1994, 205 skk. A magyarországi helyzet ebben a vonatkozásban nemigen tér el a nyugat-európaitól, már ami a sajtó terjesztésének városokra koncentráltságát illeti. Buzinkay Géza Magyar hírlaptörténetének tanúsága szerint ez különösen igaz a magyar tárcaregény történetének kezdeti évtizedeire: az ötvenes-hatvanas években a szállítási nehézségek miatt a vidéki kistelepülésekre legfeljebb heti két alkalommal juthatott el a napilap, és a magas szállítási költségek miatt a vidéki megrendelőknek egynegyedével többe is kerülhetett az előfizetés. Vagyis: a vidéki olva­sók a napilap „rendeltetésszerű” használatából eleve ki voltak zárva. A lapok számonkénti árusítását 1852-től rendelet tiltotta, vagyis a kiegyezésig az előfizetés volt az egyetlen lehetőség a napilap beszer­zésére. Vö. Buzinkay Géza, Magyar hírlaptörténet 1848-1918, Corvina, Budapest, 2008, 32-33. Bár szemben Ausztriával, ahol a lapokhoz még évtizedekig csak előfizetés útján lehetett hozzájutni. Magyar­­országon a kiegyezést követően belügyminiszteri rendelet tette lehetővé a hatóságoknak a lapárusítás engedélyezését. 1897-ig zárt helyiségekben, tehát postahivatalokban, kiadóhivatalokban, pályaudvaro­kon és trafikokban volt lehetséges a hírlapok példányonkénti árusítása. 1897-ben született meg az az új belügyminiszteri rendelet, amely már szabályozta a hírlapok utcai árusítását, vagyis ekkortól jelen­nek meg a rikkancsok a pesti utcán. Bár ezekben az évtizedekben a potenciális olvasóközönség száma fokozatosan növekszik, a napilapok olvasóközönsége mégis ezekből az adottságokból következően is jellemzően a városi populációból kerül ki. Vö. A magyar sajtó története, II/2., 1867-1892, szerk. Kosáry Domokos — Németh G. Béla, Akadémiai, Budapest, 1985, 256. skk.; Buzinkay Géza, Bulvárlapok a pesti utcán, Budapesti Negyed 1997/2-3., 31-44, különösen: 34-35. A könyv- és újságolvasók egymáshoz való viszonyáról vö. még Szajbély Mihály, Jókai Mór 1825-1904, Kalligram, Pozsony, 2010,17-18. 2 Vö. Bachleitner, I. m., 191. skk illetve a sztereotípiák szerepéről: 209. skk.

Next