Irodalomtörténet, 2013. 94. évfolyam
2013 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hansági Ágnes: A nagyváros tapasztalata Jókai korai tárcaregényeiben
TANULMÁNYOK HANSÁGI ÁGNES A nagyváros tapasztalata Jókai korai tárcaregényeiben A tárcaregény jelensége aligha választható el a 19. század új nagyváros-tapasztalatától. Egyfelől azért nem, mert a rendszeres újságvásárlás „mint tipikus, indusztriális körülmények közötti fogyasztói viselkedés messzemenően a városokra korlátozódott” még a 20. század kezdetén is. Másfelől pedig azért sem, mert ettől nyilvánvalóan nem függetlenül, a tárcaregény által felhasznált kortársi kulturális sztereotípiák sorában előkelő helyet foglalt el a vidék és a város ellentéte, illetve az ehhez a szembeállításhoz elválaszthatatlanul hozzákapcsolódó megszilárdult képzetek és előítéletek.2 Pierre Bourdieu a közhelyek szisztematikus felhasználását és tudatos alkalmazását általában véve is az „átlagművészet” leginkább jellemző jegyei közé sorolja. Ellentétben a múlt műalkotásaival, amelyek eleve arra voltak hivatottak, hogy egy különös klientúra, vagyis egy világosan körülhatárolható osztály vagy részosztály Norbert Bachleitner, „Littérature industrielle”. Bericht über Untersuchungen zum deutschen und französischen Feuilletonroman im 19. Jahrhundert, Internationales Archiv für Sozialgeschichte der deutschen Literatur, 6. Sonderheft, 1994, 205 skk. A magyarországi helyzet ebben a vonatkozásban nemigen tér el a nyugat-európaitól, már ami a sajtó terjesztésének városokra koncentráltságát illeti. Buzinkay Géza Magyar hírlaptörténetének tanúsága szerint ez különösen igaz a magyar tárcaregény történetének kezdeti évtizedeire: az ötvenes-hatvanas években a szállítási nehézségek miatt a vidéki kistelepülésekre legfeljebb heti két alkalommal juthatott el a napilap, és a magas szállítási költségek miatt a vidéki megrendelőknek egynegyedével többe is kerülhetett az előfizetés. Vagyis: a vidéki olvasók a napilap „rendeltetésszerű” használatából eleve ki voltak zárva. A lapok számonkénti árusítását 1852-től rendelet tiltotta, vagyis a kiegyezésig az előfizetés volt az egyetlen lehetőség a napilap beszerzésére. Vö. Buzinkay Géza, Magyar hírlaptörténet 1848-1918, Corvina, Budapest, 2008, 32-33. Bár szemben Ausztriával, ahol a lapokhoz még évtizedekig csak előfizetés útján lehetett hozzájutni. Magyarországon a kiegyezést követően belügyminiszteri rendelet tette lehetővé a hatóságoknak a lapárusítás engedélyezését. 1897-ig zárt helyiségekben, tehát postahivatalokban, kiadóhivatalokban, pályaudvarokon és trafikokban volt lehetséges a hírlapok példányonkénti árusítása. 1897-ben született meg az az új belügyminiszteri rendelet, amely már szabályozta a hírlapok utcai árusítását, vagyis ekkortól jelennek meg a rikkancsok a pesti utcán. Bár ezekben az évtizedekben a potenciális olvasóközönség száma fokozatosan növekszik, a napilapok olvasóközönsége mégis ezekből az adottságokból következően is jellemzően a városi populációból kerül ki. Vö. A magyar sajtó története, II/2., 1867-1892, szerk. Kosáry Domokos — Németh G. Béla, Akadémiai, Budapest, 1985, 256. skk.; Buzinkay Géza, Bulvárlapok a pesti utcán, Budapesti Negyed 1997/2-3., 31-44, különösen: 34-35. A könyv- és újságolvasók egymáshoz való viszonyáról vö. még Szajbély Mihály, Jókai Mór 1825-1904, Kalligram, Pozsony, 2010,17-18. 2 Vö. Bachleitner, I. m., 191. skk illetve a sztereotípiák szerepéről: 209. skk.