Iskolakultúra, 1995/1 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11-12. szám - Czigány Zoltán: "Ha lehet a hattyúnál - szeretnék veletek taálkozni": Petőfi Sándor levelezéséről
34 „Ha lehet a hattyúnál - szeretnék veletek találkozni” Petőfi Sándor levelezéséről CZIGÁNY ZOLTÁN Nem kezdhetem másként, mint Belohorszky Pál tanulmányának fölidézésével, melyet Ady Endre levelezéséről Az oltalomkereső címmel írt. Ennek az írásnak az első gondolata az, hogy a nagy költők tanítását levelezésük megismertetésével kellene kezdeni. Hiszen a levélben a legrejtettebb alkati rezdülések is elárulódnak, vallomás az, különösen, ha ismerjük a történetek mögöttesét, az életrajzot, s mégis, paradox módon, attól függően, hogy milyen célok vagy nosztalgiák jegyében íródik, a fokozott őszinteség és a még módszeresebb rejtőzködés közös műfaja. A levelezés a lélek külpolitikája. Belohorszky Pál gondolatait nem feledve olvastam végig Petőfi Sándor levelezését. „Az első igazi gyerekhang a magyar irodalomban” - írata Petőfi Aszódon és Selmecen fogalmazott leveleiről Hatvany Lajos. De joggal egészíti ki Martinké András „a gyermek Petőfi hangja is. Már itt hű képe egy jellem, kedély pillanatnyi állapotának.” A konvenciók tudatos tisztelete és a természetes pongyolaság mellett már e levelekben is megjelenik a tudatos pongyolaság. S noha e levelek elsőrendű célja csupán a hírközlés, Petőfi jó stílusérzéke éppúgy felölismerhető belőlük, mint ahogy iskolai dolgozataiból fölismerte a magyar nyelvtan és stilisztika tanára, a tót Koren István. Néhány sor Selmecen írott leveléből: „Barátom, Lajcsi! Minthogy én Selmeci Poeta vagyok, tehát ez alkalommal Selmecről írok Neked levelet, nem pedig Aszódról; mert ha most is Aszódon volnék, tehát Aszódon volnék. (...) Nálunk október 13-kán esett először hó, hanem akkor nem voltam Selmecen, de... Pencen, Pencen. Én, Osztroluczkys Kosztolányi mentünk oda szüretre, s ott mulatónk két hétig.” Óvatosan, a párhuzam erőltetése nélkül jegyzem meg: a levélíró stílusfejlődése a levelezés történelmi fejlődésének korszakait idézi majd föl. E levelek célja a hírközlés, akár a középkori levelezésé. S ahogy a kamaszkor a gyermekség és felnőttség kettősségét hordozza, ahogy a reneszánsz gondolkodás teremt kapcsolatot a középkor irrealitásai és a felvilágosodás realitásai között, úgy vezeti két kéz Petőfi tollát a következő időszakban: az idősebbekhez való alkalmazkodás és a költői lélek szabadságvágya. Ezt követi majd a romantikus szerepjátszás, s majd azt az Arannyal folytatott levelezés modern, rejtett realizmusa. A Bajzához írt levelek viselik magukon az alárendelt viszony jegyeit. Petőfi ilyen hangon sosem fog többé írni, itt is kényszeredetten udvarias, küszködve próbál igazodni a címzettek nyelvhasználatához, íme: „Mélyen tisztelt Tekintetes Úri Szives engedelménél fogva bátorkodom röviden lerajzolni körülményeimet, s noha ezek alkalmasint feketébbek halvány tintámnál, mindazáltal örömmel írom le, áthatottan azon édes sejtéstől, hogy talán nincs a Tekintetes Úr minden részvét nélkül sorsom iránt.” A színészet, költészet, barátság, sors kérdéseiben néha elragadja a biedermeier ízlés vagy a romantikus hév, például a Szeberényi Lajoshoz írt levelekben, ilyeneket ír: „elődbe öntöm baráti keblem ömledezéseit”; „Művész és költő barátom, mint hevülök!”;„érzesz-e valóban irántam oly meleg, forró indulatot, mi szivet szívhez kapcsol, erős, szent lánccal?”. Nem elrettentésül idézem e sorokat, hanem azért, hogy lássuk, Petőfi prózastílusa micsoda forradalmi vár