Járművek, mezőgazdasági gépek, 1958 (5. évfolyam, 4. szám)
1958-06-01 / 4. szám
alapvető problémája, mivel az exportunk kb. 1/3-át kitevő gépi export növelése elengedhetetlen az ország fizetési mérlegének egyensúlya szempontjából, de ugyancsak nélkülözhetetlen a népgazdaság állandó fejlesztéséhez szükséges import nyersanyagok biztosítása szempontjából is. Ez a tény fennáll azért is, mert az előző adatok is azt mutatják, hogy a magyar gépimport aránylag csekély mértéke azt jelenti, hogy a magyar gépiparon nyugszik az a felelősség, hogy a népgazdaság legkülönbözőbb ágait lássa el korszerű gépekkel és így a népgazdaság különböző szektorainak fejlődését tegye lehetővé. Végül, ami az összehasonlító adatokból látható, azt bizonyítja, hogy a mi gépiparunk export struktúrája következtében olyan feladatok elé van állítva, mint amineket az iparilag legfejlettebb országokban kell megoldani. Vagyis a gépiparnak aránylag olyan nagyságrendű volumenét kell exportra előkészítenünk, mint a Német Szövetségi Köztársaságnak, Csehszlovákiának, USA- nak vagy másrészt, mint adatok bizonyítják, a gépiparnak súlya az egész állami iparban nálunk hasonló arányokat ölt, mint az iparilag legfejlettebb országokban. Az előbb elmondottak alapján elénk tárul az ipar műszaki fejlesztésének tartalma, jelentősége és lehetőség nyílik arra, hogy kitűzzük a gépipar műszaki fejlesztési céljait, feladatait. Ennek a feladatnak nagysága alapos, elmélyült tervező munkát követel meg mindannyiunktól, melyet csak akkor tudunk folytatni és végezni, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a műszaki fejlesztés helyes irányának és részleteiben való megtervezésének alapjait az iparpolitikai célkitűzések adják meg. Amikor tehát a műszaki fejlesztés célkitűzéseiről beszélünk, foglalkozni kell az iparpolitikánkkal kapcsolatos egyes kérdésekkel. Iparpolitikánk kialakításánál mindenképpen a szocialista iparosodás alapvető talaján állva, de hazai adottságainkat alaposan tekintetbe véve kell kiindulni. Csergő elvtárs előadásában megállapította, hogy a gépipar struktúráját úgy kell fokozatosan átalakítanunk, hogy a következő két alapvető szempont érvényesüljön : a) A népgazdaság részéről a gépiparnak biztosítható anyagból a feldolgozás folyamán a világpiacon a lehető legnagyobb értéket képviselő termékeket gyártsunk. b) A feldolgozás folyamán létrehozott világpiaci érték növekedését a legkisebb hazai ráfordítással érjük el. Ez a két tézis a mi helyzetünkből kiindulva alapvetően fontos, mivel — mint említettem— a gépipar anyagszükségletének jelentős részét importból kell biztosítanunk. Ebből az alapelvből kiindulva, széleskörű és újszerű gazdasági számításokat végeztünk az utolsó hónapokban a gépipar gyártmányaival kapcsolatosan. Ezek egyrészt alkalmasak voltak arra, hogy rámutassanak egyes gyártmányok, vagy gyártmányféleségek gazdaságos termelési kérdéseire, megmutassák azt, hogy hol van hiányosság és melyek azok a gyártási ágak, gyártmányféleségek, amelyek mai gyártási eljárásaink mellett is gazdaságosak, tehát termelésük fejlesztése helyes. Másodszor nagyon alkalmasak voltak arra, hogy a gazdasági számításokat végző, alkalmazó mérnökök széles rétege jobban megismerkedjék a közgazdasági szempontokkal. Harmadszor alkalmasak voltak ezek a gazdasági számítások arra is, hogy rámutassanak azokra a hibákra, amelyek konstrukcióinkban, technológiánkban mutatkoznak, rámutassanak az önköltségcsökkentés legfontosabb tételeire. Megállapítható, hogy ezek a számítások igen érdekes adatokat hoztak, figyelemreméltó különbségeket mutattak fel. Vannak pl. gyártmányaink, melyeknél egy világpiaci dollárérték előállításához szükséges hazai ráfordítás 6,8 Ft-ot tesz ki, ugyanakkor vannak olyan gyártmányaink, ahol ugyanez 180 Ft. Vannak gyártmányaink, ahol egy rubel értékű anyaghoz a feldolgozás folyamán alig 20 kopeka érték jön hozzá, míg másoknál 1 rubel értékű anyaghoz a feldolgozás folyamán 5—6 újabb rubelérték jön létre. Ezek a számítások bebizonyították, hogy milyen hatalmas lehetőség rejlik abban, ha gépipari struktúránkban, annak alakításánál a gazdaságossági szempontokat figyelembe vesszük. Természetesen teljesen hibás volna, ha ezeket a gazdasági mutatókat úgy tekintenénk, mint automatikus irányszámokat, melyek megmondják, hogy melyik gyártmányt érdemes gyártani, melyik gyártási ágat érdemes fejleszteni. Világos, hogy iparfejlesztésünk során sok más fontos szempontot kell összeegyeztetni, de ezek a mutatók mindenesetre alkalmasak arra, hogy iparpolitikánk kialakításánál, az eddigieknél sokkal tisztábban lássunk és a gazdaságosság kérdésében ne botorkáljunk sötétben. Ezeket a kérdéseket vizsgálva, az ipari struktúra kialakításával kapcsolatosan több fontos elvi megállapításra jutottunk. Ezek nem végleg kialakult tézisek és lezárt vélemények, azonban alkalmasak arra, hogy széles körben gondolkozásra késztessék a mérnököket, technikusokat, vita alakuljon ki és ezen keresztül, javaslatok szülessenek ipari struktúránk helyes kialakítására. Ilyen kérdés pl. az, hogy a nagysorozatgyártás, a tömeggyártás, vagy a kissorozat-, illetve egyedi gyártás felé kell haladni ipari struktúránk keresésében. Ez a kérdés rokon egy másik hasonló természetűvel, hogy csökkenteni kell-e a gyártmányféleségeket, vagy bővíteni. Az eddigi vizsgálatok azt mutatták, hogy azokban a gyártmányokban, ahol a világpiacon mindenütt a nagysorozat és tömeggyártás a gyártási jelleg, a gazdasági mutatók egyáltalán nem mutatnak kedvező képet nálunk. Ez érthető is, mi kis ország vagyunk és gazdaságosságban alul maradunk a nagy ipari országoknál kialakult sorozatgyártás területén; anyagi erőink korlátozottak, nem vagyunk képesek ezekben a gyártmányokban technológiai berendezésünk tekintetében olyan szívonalra emelkedni, hogy a ráfordított munkaidő alapján ezekben a gyártmányokban versenyképesek legyünk a világpiacon. Kérdés, ez a megállapítás azt jelenti-e, hogy nem kell arra törekednünk, hogy egyes gyártmányokat nagyobb sorozatban tudjunk előállítani ? Törekednünk kell erre, azonban nem mindenáron ! Világos az, hogy a sorozatnagyság növekedése Járművek, Mezőgazdasági Gépek 5. évf. 1958. 4. sz.