Állami Gimnázium, Jászberény, 1867
A MAÖT AR HUT BÖV II>SBGS ÖSSZEHASONLÍTVA A SIMET NYELVVEL. .... Este brevis .... Omne supervacuum pleno de pectore manat. Ho rat. Szólj .... röviden .... A mi felesleg sok, kifoly a teli emlékezetből. Cz u cz o r. A magyar nyelv — Bitnitz után —különös figyelemre méltó tünemény a nyelvtudomány mezején. Nagy fényt áraszt a nyelvvizsgálat történetére, s a bölcsészeti nyelv- és történetnyomozás egyik leggazdagabb őre. Mint az Ázsiából Európába költözött, mívelt, élő nyelvek közt a legifjabbak egyike, tele érzéki élénkséggel, hathatós szerkezete által öntétűségét folyvást megőrizvén, és mind mostoha idejében az oly gyakran reá rohant idegen behatást állandóan visszaűzvén, mind a külföldihez vaktában simulást szüntelen elmellőzvén, önmagából fejlett ki, s ennélfogva nyomozó ismerőjének világítóbb fáklyát nyújt a nyelv alkotásáról általában, mint a többi már kisimított s a közjelleg (köztypus) alá szorított nyelvek összevéve. A magyar nyelv eredete, folytatja tovább Bitnitz, nemzetünk regekorában enyészik el. Valamint nemzetünk eredetikép azon nagy névtörzsekből származott hihetőleg, mely délnyugati Ázsiától kezdve a Kaspi-tenger mellett szintén Európa átültetett ágai közöl csak ezen, mélyebben gyökerezett egy emelkedőköntétű s mind e napig szépen virágzó fiatallá, úgy nyelvünk is azon néptörzsek saját nyelvétől, a keleti és a finn és lapp nyelvek közös anyjától származott. Belső és külső alakra nézve a finneken kívül minden európai nyelvtől teljesen különbözvén nyelvünk, ki tudta mégis a keresztény hittel bevett római betűk által hangjainak saját árnyékzatait s ázsiai finomságait fejezni, s már régen megfejté a kérdést, melyet Volney „Simplification des langues orientales“ tön, s utóbb Francziaországban pályakérdéssé emelt. Nem szűnnének-e meg nagy részben a keleti szók leírásáról folyó czivódások, ha Európa tudósai, midőn keleti nyelveket tanulnak, nyelvünkre fordítnának figyelmet ? . . . A magyar nyelv, mint a keletiek, megkülönbözteti az egyszerű hangzókat a nyugvóktól, azokat élesen, ezeket húzva ejti ki, s e hangkülönbözésnél fogva a szók értelmét is változtatja. P. o. „ágy, ágy, bab, báb, haj, háj, var, vár“ stb. Kettős hangzói, kivévén talán a palócz és székely tájbeszédet vagy tájszólást, nincsenek; pontosan ügyei kivált a mássalhangzók különbségére. Saját hangjai a gy, ly, ny és ty. Szótag elején egynél több mássalhangzóst nem igen szenved, azért a két mássalhangzón kezdődő idegen szókat előre tűzött vagy közbevetett hangzóval lágyítja: „P. o. iskola, király“. Gyökszavai mind egy taguak. Nevei, valamint a finn nyelvéi, nemben szűkölködnek; de van számos esettel gazdag hajlításuk, mely legnagyobb fényben mutatja azon a nyelvtörténetre nézve fölötte fontos, és a német nyelvtudósoktól nevezetesen Grimmtől „Deutsche Grammatik“ még csak nagyon félve bevallott állítást, hogy az alkotó betűk nem egyebek a gyökökhöz nőtt részecskéknél. Igéinek gyöke, a nyelvalkotás természeti egyszerűsége szerint, a jelentő mód jelenidejének egyes harmadik személye, melyből a személyeket, időket és módokat jelentő szócskák által ritka törvényszerűséggel készíti igeragozásait. A szóknak észtani törvényeken épült és sok nyelvben — a keletiekben, angolszász-, tót-, francziában stb. — nagyrészt még fennálló magános és társas állapotú nyelvünkben minden név- és igeragozáson keresztül oly határozottan és bélyegzőleg tűnik ki, hogy épen ez okoz legnagyobb nehézséget a magyar nyelvet tanuló idegennek, ki ilyetén hatá-