Jászsági Évkönyv, 2022
Víg Dávid: Misszió a Föld körül - Beszélgetés Novák István plébános, rektorhelyettessel
Világot látó és alakító jászságiak 193 8-9 éjszakát, napközben pedig Kairó, Luxor, Asszuán Abu Szimbel látványosságai kápráztattak el bennünket. Nagyon jó utazás volt. A ,91-ben kötött barátság 30 éve, gyakorlatilag mind a mai napig megmaradt. Nemrég egyébként ismét szerveztünk egy közös utazást, amikor elmentünk a Transzszibériai expresszel Moszkvából egészen Ulánbátorig. Az első nagyon messzi utam - valójában ettől távolabbra már nagyon kevés úti cél vezet - 1999- ben, rögtön a papszentelés után Ausztrália volt. (A papnevelő intézetben töltött évek alatt inkább csak nyáron lehetett utazni.) A diákévek alatt majdnem minden nyári szünetben Németországba mentem, ott dolgoztam. Hétvégeken vagy a munka után megnéztem a német városok nagy részét, ami abban a régióban München és Stuttgart volt, de több metropoliszba is eljutottam. Ausztráliába egyik pap barátommal mentem, akit előttem egy évvel korábban szenteltek, mint engem Ez is Isten gondviselésének köszönhető. Az egyik nyári gyakorlatot Putnokon, Cseh István plébános úrnál töltöttük. Az ő unokaöccse utazgatott Ausztráliába, és visszatértekor mindig kérlelte a nagybátyját, hogy egyszer menjen vele, de a plébános úr nemet mondott. Meghallottuk ezt a kispap társammal, és megkérdeztük, hogy mi elmehetünk-e az atya helyett. Nagy örömünkre igenlő választ kaptunk. Összespóroltuk a pénzt a repülőjegyre, és Thaiföldön keresztül (visszafelé pedig Szingapúron át) eljutottunk Ausztráliába. Voltunk Sydneyben, Adelaide-ben. A számos élmény közül talán kettőt érdemes kiemelni. Az egyik az, hogy nagyon nagy öröm volt, amikor hosszú idő után magyarul misézhettünk, illetve misét hallgathattak az adelaide-i magyarok. Nagyon sokfelé elvittek, és nagyon sok mindenben segítettek. Volt egy rendkívül pozitív élményünk is. Egy kilencven egynéhány éves néni, aki már nagyon beteg volt, magyarul szeretett volna meggyónni, de már évek óta nem volt magyar pap a városban. Azt mondhatom, hogy az első vagy második gyóntatásom Ausztráliában történt, ez is igazán nagy hatást gyakorolt rám. Aztán volt kellemetlen dolog is. Megtapasztaltuk a magyar és magyar közötti széthúzást, a pártoskodást. Ausztrália egyik nagy városában két magyar közösség állt egymással szemben nézetbeli különbségek miatt. Közölték velünk, hogy ha hozzájuk megyünk, akkor a másikhoz nem mehetünk, mert akkor ők bennünket nem fogadnak szívesen, így tehát az „A” közösségbe elmentünk, de a „B-be” már nem. Ez nagyon régóta és mind a mai napig tartó jelenség, pedig igen távol, 20 ezer kilométerre élnek Magyarországtól. Szomorú, hogy messze az óhazától és ilyen széthúzóak, egymással nem kommunikálnak az egy nyelvet beszélő emberek. - Ha jól tudom, kaptál ott egy ajánlatot, pontosan mi volt az? - Adelaide-ben a hívő közösség mondta, hogy ők azonnal szólnak a helyi bíborosnak, hogy ha szeretnék ott maradni, akkor annak nincs akadálya. Máris lehetséges, haza sem kell repülni, és nagyon jó plébános életem lesz. Rövid gondolkodás után több ok miatt is visszautasítottam az ajánlatot. Elmondtam, hogy én magyarul beszélek, de angolul kevésbé. Biztattak, hogy az angolt majd megtanulom, nekik magyar pap kell, mert nagy a magyar közösség. Ilyen személy akkor nem volt náluk, egy horvát nemzetiségű atya misézett angolul, de az mégsem magyar. Elgondolkodtam azon, hogy ha ezt az ajánlatot kezdő papként kaptam volna Ausztriában vagy Németországban, akkor elfogadom. Egyrészt azért, mert a német nyelv mindig is közelebb állt hozzám, mint az angol, és ez a két állam közel van Magyarországhoz, tehát gyakran haza lehet látogatni. Ha végképp nem találja meg az