Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 2. szám

12 SZÍNHÁZ ÉS JÓLLÉT az övén­­, köszöntünk. A feladatokat elvégezte, s én is. De igazából soha nem beszélgettünk semmiről, ami személyes lett volna.” A pályakezdők pedig, akiknek néhány éve, egyetemistaként volt rá lehetőségük, hogy az egyik kőszínházban szakmai gyakorlatot végezzenek, a következőképpen fogalmazzák meg azt a kommunikáció-hiányt, amit ott, a társulaton belül tapasztaltak: (sz.). „Tudtuk, hogy Na, tök jó, ezt nem akarjuk. Ez az, amit nem akarunk. Nagyon megijedtünk, látva a két nagy próbafolyama­tot. Hidegrázó volt [a színház] azzal a naivsággal, azzal a kevés tapasztalattal, amivel kijöttünk egyetemről.” Egy idősebb színész, aki több mint harminc éve dolgozik a szakmában, erre válaszolva meg­jegyzi, hogy a negatív csapatszellemnek, tapasztalatai szerint, súlyos következményei lehetnek. (sz.) „Huszonkét-huszonhárom évesen az ember bekerül egy közegbe - mindegy, hogy ilyen vagy olyan - tele energiával, lendülettel, szerelemmel, mindennel, s hogyha abból mindig lenyír­­bálnak, vagy túlságosan kihasználják ezt a lendületet, akkor egy idő után az ember eljut oda, hogy bocs, de beveszem a leszarós tablettát..." (8) elmagányosodás (II.) „A szabadúszásról azt tudom mondani, hogy egy rettenetesen magányos műfaj, és engem ez teljes mértékben felemészt. ” Talán azt gondolnánk, hogy a szabadúszók munkakörülményei sok szempontból jobbak, ezt az egyik interjúalany viszont megcáfolja: (It.) „Nincsen közösségélményem, nincsen hovatar­­tozás-feelingem, és számomra ez a legnagyobb trigger arra, hogy még inkább szarul érezzem magam abban, amit csinálok.” (9) hat hét vs. végtelen (sz.) „Hat hét alatt ki kell hozd magadból a maximumot. ” Egy előadás elkészítésére kőszínházban általában hat hetet szánnak. Az alkotócsapatnak minden energiáját erre az időszakra kell beosztania, ráadásul az sem enyhítő körülmény, hogy a különböző próbafolyamatokban (k. m.) „különböző alkotókkal kell dolgozni, és különböző alko­tók különböző dolgokat kérnek. Állandóan meg kell felelni valaminek, és ebben el tud veszni az ember.” A függetleneknél már jóval több idő jut egy-egy előadás elkészítésére, viszont annak is meg­vannak a maga hátrányai. (II.) „Na, képzeld el, hogy független szférában van a végtelen. És az talán még nagyobb démon, mert ugye az a premissza, hogy akkor van kész, amikor a legjobb, amikor egyszerre érzi mindenki, hogy na most. És egymás szemébe nézünk: most kész van, már érzed te is? Na, ez a végtelenben történik, valamikor a megfogalmazhatatlan jövőben. (...) És nincsen biztonságod, hogy te l’art pour l’art, nagy szabadalommal nekifutsz a művészetcsinálás­­nak, és a végtelenségig csinálhatod, és csiszolhatod.”

Next