Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 2. szám

SZÍNHÁZ ÉS JÓLLÉT Végül pedig arról, hogy mennyire válik stig­­matizálttá az, akiről kiderül, szakmai kiégéssel küzd, a válaszadók a következőképpen véle­kednek: (k. m.) „az első számú kiégésemnek (ha az az volt) voltak olyan következményei, hogy [a következő munkahelyen már úgy tud­ták:­ pszichikailag labilis vagyok. Tehát elő volt készítve egy olyan terep, ennek a kontóján, hogy velem azért bajok vannak. Volt egy ilyen aspektusa is. Persze szerencsém volt, hogy mégis igényt tartottak rám, és nem vették ezt komolyan, de ez is benne lehet a pakliban.” (d.) „Azt éreztem huszonhét évesen, hogy ez ciki. Azt gondoltam akkor, hogy ha negyven­évesen égek ki, akkor már van, amiért kiégni. De huszonévesen azt éreztem, hogy ez korai. Hogy még nem kéne. És lehet, hogy szégyen is társult hozzá. Nem szívesen beszéltem er­ről. Intézményes keretek között, színházban nem volt szakember, akihez fordulni. Magán­emberként kellett megoldani. Nem is tudom elképzelni azt a helyzetet, hogy a főnököm elé állok, és azt mondom: segíts, mert kiégtem." A negatív élmények mellett viszont van, aki arról beszél, hogy bár a kollégái nem tudtak megoldást javasolni a szakmai kiégésre, emberileg teljes mértékben támogatták, és egyáltalán nem érezte, hogy megbélyegezték volna. (k. m.) „Voltak olyan kollégáim, akikhez bármikor fordul­hattam bármivel. Igazából ez azért nehéz, mert elsősorban voltak barátaim, másodsorban kol­légáim. És úgy lettek kollégáim, hogy szakmailag és emberileg is közel voltunk egymáshoz. Volt a környezetemben olyan ember, aki támogatott, akivel tudtunk beszélgetni. Amikor legelőször volt egy nagyon erőteljes pánikrohamom, és fogalmam sem volt, hogy az mi, akkor velem volt az egyik színészkollégám, viszont ő nem tudta, hogy mi történik. Úgyhogy az egyik állatorvos­barátomat hívtam fel, aki szintén nem tudta, hogy mi történik. És utána nem éreztem semmilyen stigmát. Nem éreztem azt, hogy erről ne lehetne beszélni, hogy tabu lenne. És később több olyan kollégám volt, akinél tapasztaltam, hogy mi felé tart, beszélgettünk. Volt olyan, aki személyesen keresett meg azzal, hogy hogy érzi magát, és érzi, hogy baj van.” {az égető (munka)körülmények} (sz.) „Nem kérdeznek meg arról, hogy Te jól vagy benne? Te szereted, amit csinálsz? Vagy egyáltalán: Nem szeretnél kilépni ebből az egészből? Ez olyan körülmény, ami biza az embert... Hát égeti. Égeti rendesen. ” „Melyek azok a körülmények, amelyek felgyorsíthatják a kiégést?” - teszi fel Sz. E. a kérdést. A válaszadók pedig a színházi munkakörülménynek kilenc olyan jellemzőjét emelik ki, amelyek szerintük felgyorsítják a szakmai kiégés folyamatát. Ezek a következők: (1) kevés szabadidő, 8

Next