Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2022 / 2. szám
26 SZÍNHÁZ ÉS JÓLLÉT B. R.: Mi volt a benyomásotok a két foglalkozás és a fókuszcsoportos Interjú alatt? Sz. E.: A lelkemet az érintette meg igazán, ahogy küzdenek ezek az emberek a kiégéssel. A színház kapcsán leginkább arra szoktunk gondolni, hogy szórakoztató műfaj, de arra, hogy mi van mögötte, hogy ott is ugyanúgy emberek kínlódnak és szenvednek, arra kevésbé. Sőt, amikor ők kilépnek a színpadra, ez nem jöhet át. A találkozások alatt azt láttam, hogy mindezt szépen viselik, és gyűjtik az erőt ahhoz, hogy a nézők tényleg a jót kapják. Szóval nagyon jó tapasztalat volt velük dolgozni a nyitottságuk és az őszinteségük miatt is. K. I.: A színházi játékban most már én sem csak a tehetséget látom, hanem azt a sok munkát és a rengeteg áldozatot is, ami mögötte van. A téma megközelítése mindkét csoportban nagyfokú önfegyelmen keresztül történt. Ennél és az ehhez hasonló témáknál fennáll annak a veszélye, hogy átmegyünk hibáztatásba vagy panaszkodásba. Ez itt nem történt meg. Tehát, ahogy Enikő is mondta, őszintén, hitelesen, mélyen beszéltek arról, ami bennük van. A nagyfokú önfegyelem sokat elárul arról, hogy szakmai és személyiségfejlődés szempontjából ezek az emberek hol tartanak. Engem pedig azok a pillanatok érintettek meg leginkább, amikor megérezték a pszichodráma-színpadnak a lényegét. Hogy az miben más. Ezek mély, meghitt megnyilvánulások voltak önmagukkal szemben. Mert a pszichodráma-színpad nem az, ahol másoknak mutatunk, hanem ahol magunknak - annak ellenére, hogy ezt mások, a pszichodráma-foglalkozás többi résztvevői is látják.