Jelenkor, 1939 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1939-10-01 / 1. szám
és ~ JELEKKOR HORVÁTH SÁNDOR O. P.: ÁTÉRTÉKELÉS VAGY MEGVILÁGÍTÁS ? Az emberi kultúra kialakulása a katasztrofális átértékelésnek útján történt. A különböző filozófiai rendszerekkel vitatkozhatunk arról, hogy van-e ebben törvényszerűség, sőt olyan vaslogika is, aminél Hegel szeretne megállapítani, vagy csak tisztán esedékes folyamattal állunk szemben, akárcsak a természet egyéb adottságainak létrejötténél. Benső okok kívánják-e az ilyen fejlődést, vagy pedig csak olyan külső körülmények hozzák létre, aminekről a geológia a maga körében beszél földünk kialakulását magyarázva. Meghallgathatjuk a bölcseletek értékelését is, jó vagy rossz, helyes, vagy helytelen szempontjából. A kultúra tisztán benső immanens tényezői akár alanyilag, akár tárgyilag szemléljük is azokat, egész biztosan a mélyebb meglátások útja felé irányítanak, amelyen a látókör kitágulását is, éppen a benső tényezők éltető és életadó szerepe alapján, megtalálhatjuk. Ezért az lenne a kultúra természetes fejlődése, hogy romboló forradalmaktól menten önmagából termelje ki az újabb igazságokat, vagy szerezze meg a tisztán emberi eszközökkel el nem érhető valóságok iránti fogékonyságot. Ugyancsak bölcseleti fontolgatások alapján azt is megmondhatnók, hogy miért nem járhat az emberiség eme nyugodt, természetes fejlődés útján, hanem csak a romboló átértékelések lehetnek vezetői. Ámde ezek csak elméleti megállapítások lehetnek a ténynyel szemben, hogy a kultúra minden viszonylagosan állandó formája romboló átértékelések eredménye. Az új, legtöbbször nem is a tökéletesebb forma, a régi világ romjain épült fel, úgyhogy a romokat még csak építőanyagnak sem használhatta föl. Mint a geológiai korszakok maradványai, úgy rétegeződnek egymás fölé a kultúráéi is. Ránk keresztényekre nézve, talán nem tisztán a kinyilatkoztatás és az isteni ígéretek alapján, hanem ezt követőleg tudományos meggyőződésből egy biztos és szilárd elv jelölhető meg életfelfogásunk alapja gyanánt az, hogy értékadó javítást és kiegészítést csak a kinyilatkoztatás végezhet és végzett az emberi kutatás és fáradozás eredményein. Nem romboló, hanem alkotó munka volt ez, az egész kultúra kiépítéséhez szükséges szellemi forma szolgáltatása, az emberi fáradozások megkoronázása. A keresztény szemében értékes kultúra csak az lehet, amely belekapcsolódik a kinyilatkoztatásba, ennek a fényében és tervei szerint rakja le az emberi szellem fáradozásaiból kialakult építőanyagot. A keresztény elveknek ilyszerű felhasználása új, mélyebb meglátásokat hoz létre a természetes világkép keretében, tágabbá teszi látókörünket és kiinduló pontja s állandó benső tényezője egy alapjaiban örökké változatlan világfelfogásnak. Az emberi elme kutatási vágyát a kereszténység nem ölte ki, de még le sem tompította. Anyaga, lehetőségei ugyanazok maradnak. Ezért a kultúrának mindvégig fejlődni kell anyagában, de nem szabad átértékelődnie szellemében. Az anyagnak a formához, a szellemhez kell idomulnia, ebben rendeződnie. A szellem pedig nem változtatja meg az anyag természetét, hanem csak szebb, magasabb,rendezettebb létet kölcsönöz neki, így a keresztény elvek is a kultúra tisztán emberi termékeinek. Ilyen és hasonló gondolatok támadtak bennem, mikor a Jelenkor megindulásáról értesültem. A legrombolóbb átértékelések napjaiban jelenik meg új köntösben, de a régi szellemben. Jön, hogy irányítson és óvjon az átértékeléstől, vezessen az újabb, mélyebb meglátások és a tágabbkörű világszemlélet felé. Amit Hobbestől fölfelé, Nietzscheig megálmodtak, elvekben leraktak a bölcselők, azt mi mind valóságban látjuk, kezünkkel érintjük és egész lényünkben mint konkrét valóságot érzékeljük. Az átértékelés olyan korszakában élünk, aminőhöz hasonló aligha jelentkezett az emberi művelődés történetében. A küzdelem végső eredményeit a legátfogóbb elme sem tudja előre megmondani. Eljutunk-e a tranquillitas ordinis-hez, a békéhez, az emberi viszonylatok kielégítő rendezettségéhez? Ez a kérdés gyötri mindnyájunk lelkét. Kialakul-e az a Krisztus-ellenes világ, amely elméletileg teljesen kiképződött az újabb bölcseletben? Ezt nem a fegyverek, hanem a szellem ereje, a lelkek felkészültsége dönti el. Nem minden anyag alkalmas magasabb létforma hordozására, így tanítja a természetbölcselet. Csak ezt az analógiát alkalmazzuk a kultúra jelenségeire is, amikor hirdetjük, hogy az emberi szellem, nem minden elgondolása és alkotása alkalmas arra, hogy a keresztény szellem rendező ereje hatékonyan kiterjedjen rá. Az anyagnak, mint ilyennek (a természetbölcselet materia prímájára gondolunk), nincsenek törvényei. Törvényhozója a rendező forma. Ennek hiányában az esedékes történésnek van alávetve, így a kultúra jelenségei is. Nagy meglepetések várhatók az anyagi részek összecsapásából s lehet, hogy a győztes átértékelést követel s nem a keresztény elvek szerinti mélyebb meglátást nyújt, vagy nem ennek útjain akar járni. Hogy a nagy politikai, az embereket csak külsőleg összetartó világnézetek és életfelfogások hogyan alakulnak ki, a kultúra nyers anyagi részének esélyeitől függ. A kultúra alanyainak, az egyes embereknek és a társadalomnak azonban el kell készülniök az anyag átformálására és rendezésére. Ha a keresztény elvek életté, élő valósággá válnak bennünk, akkor nemcsak visszautasítunk, hanem életképtelenné is teszünk minden mégoly győzedelmes törekvést is, amely azokkal ellenkezik. Nem egyszer ismétlődött meg a világtörténelemben, hogy a legszebb és diadalmasnak látszó konstrukciók is összedőltek, mivel a közszellem, a néplélek nem fogadta el azokat, nem tudta rendezni és átformálni világnézetének vezérlő elvei szerint. Ha egész lelkében keresztény társadalom alakul ki, akkor az anyagi esélyeknek tartós győzelmi erejük nincs. Ehhez akar aJelenkor» is hozzájárulni a maga módján és eszközeivel. Felemeli szavát a romboló átértékelésekkel szemben s megmutatja, hogyan kell a keresztény elvek ereje szerint értékelni, miként lehet ezek fényében újabb meglátásokhoz eljutni, főleg pedig, hogy miként menthetjük át egyéni világnézetünket az általános romboló erők és átértékelések kataklizmáján. Bölcs emberek eddig is Heraklit szemével néztek minden emberi tülekedést és történést. Az anyagot, a nyers erőt nem lehet megszabadítani a szünetet nem ismerő változástól. Ez az, amit látunk, érzékelünk, amiben és amivel testünk révén együtt élünk. Heraklit azonban csak egyetlen elvet látott meg, amelyben valamiképen a szellemnek az anyag fölötti uralmát és összetartó erejét vélte felfedezhetni: a változás megváltozhatatlan törvényét. Elég cinikus és kevés vigasztalást nyújtó felfogás ! Mi messze túlvagyunk ezen az állásponton. Tudjuk, hogy minden történésnek kettős arculata van. Az egyik a közvetlenül felfogott és átélt, csupán csak változó tüneményeket mutatja, a másik a szellem átformáló erejét szemlélteti és teljes valóságában Isten örök terveiben bontakozik ki. Szent Ágoston is ezek keresésében és szemléletében talált megnyugvást, mikor a maihoz hasonló romboló átértékeléseket látta. Ennek leszűrődése halhatatlan értékű műve : De Civitate Dei. Nyomdokain kell nekünk is járnunk, ha azt akarjuk, hogy az emberi képmutatás, szenvedély, becstelenség és kegyetlenség szemlélete meg ne ingasson és a szellem uralmának tagadásához vezessen bennünket. A teremtmény nyögésétől és vajúdó fájdalmaitól, amelyekről Szent Pál oly ékesszólással beszél, senki sem szabadulhat meg. Nemcsak testi, hanem lelki életünk is alá van vetve ezek törvényének. A szennyes áradat ne sodorjon bennünket magával, hanem ha keresztülmegy rajtunk — szükségszerűen érint bennünket, mivel benne élünk, — tisztuljon meg lelkünkben, úgy hogy hitünk és keresztény elveink erejében utolsó maradványait is el tudjuk távolítani. Emberi hatalmaktól és ezeknek jó és rossz befolyásától nem mentesíthetjük magunkat. De nem rájuk támaszkodunk és nem tőlük várjuk nagy emberi és szellemi mivoltunk megvalósulását és kialakulását. Istenhez pedig csak Krisztus által és erejében közeledhetünk. Ezért, ha a nagy kataklizmák között és azok révén a sok megtévesztő Krisztusellenes jelszó és törekvés csábításai között kérdést intéz hozzánk, mint egykor Apostolaihoz : ti pedig, kinek tartatok engem? feleletünk egész meggyőződéses viselkedésünk révén mindig Péteré legyen : Te vagy az Isten Fia, aki a világra jöttél. Nem fogadtak be, ki akarnak onnan üldözni, de hívő szemem lát Téged s tudom, hogy az emberiség sorsa a Te kezedbe van letéve.