Jelenkor, 1958 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1958-10-01 / 1. szám - Pákolitz István versei
Pákolitz István Janus Pannonius Hó borította a messzi mezőket, a lágyölű lankák Tejszínű ködbe gubóztak, az erdőn szél hadonászott. Bő köpenyét a faágak orozva szerte cibálták. Szél-kisepert pusztákon az ordas farkas üvöltött, Jégtáblák tolakodva ialtak a fürge folyókon. Mély álomba zuhantan aludtak a pannon tájak, Nem sarjadt a tudás, nem üzentek a halkszavú Múzsák, Barbár télben aludt a csírázó szép Humanizmus, Csezmicze, csöpp falud is dermedve lapult meg a télben, Ám a tüzes szívű ifjú fiát elküldte Nyugatra: Hoztad a fényt, meleget, hogy a jég, meg a fagy föleresszen, S jó magot is, hogy a dudva helyett ez a parlagi pannon Föld kamatozva teremje az emberiség java kincsét. Költészet s tudomány tejtestvérként nemesedjék, S áldja örökre neved, Pannónia nagy fia, Ianus! A friss szelet a vitorlába fogtad, Repült hajód a kéklő ég alatt; Guarino mester fölnyitotta titkát A táguló-megújuló világnak. Szépségfaló, szomjas szemed beitta, Mit szétsugárzott gazdag Ferrara Színes varázsa, láza, szenvedélye — A kaptafára gyártott himnuszok, Nagyságokat dicsérő énekek Tempós unalma, mint lidérc, gyötört; Az únt zsolozsmát recitálta ajkad, De lelked itta édes mérgeit Az életszomjú, vígprofán daloknak, S míg kongatták az esti Angelus t, Elbódított a sűrű jázmin illat; Magános férfi sorsod indulóját Dobolta szüntelen a vér, a vágy — Pacsirta-trillás szívedből kicsordult A teljes élet ámuló szerelme; Száz húron zengett versed friss varázsa: Az embernek az emberről daloltál,