Jelenkor, 1960 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1960-02-01 / 1. szám - FIATALOK - Kemény Erzsébet: Látogatás (vers)
122 SZEMLE Érdemes és kell is külön beszélni Hunyady nyelvéről. Saját nyelvet csinált. Archaizáló kifejezéseket gyártani még nem nagy dolog, de közel ötszáz oldalon — kalandok sodrában, a legkülönfélébb helyzetekre, hangulatokra alkalmazva — tartani ugyanazt a krónikaírói-népmesei hangot: ez már elismerésre méltó művészi teljesítmény. Öröm, ha parázs udvarlásról olvashatunk, imádságosan szép páncélzatról, vagy amikor az évek múlásáról ilyen szép kifejezést találunk: „énfelettem már elrepült az angyal az ötödik kereszttel”; másutt meg ez a költői kép: „Gyereksírás, asszonyi jajveszékelés és kétségbeesett sopánkodás bugyborékolt a sűrű félhomályban”. Ekkora stiláris erőfeszítésnek persze ára is van: olykor sokalljuk már a szív lühögését, lükkenését, domborolását, a legények virgódésát, a míves szép bokályt, a dancskert, s azt, hogy a szem nem kidülled, hanem kidölled. Az akárha állandó használata a mintha helyett modoros, és annál indokolatlanabb, mivel a függelékben közölt Szilágyi Mihály-féle, tehát korabeli szöveg nyugodtan használja a minthát. A közismert kifejezések kerülése folytán viseli a denevér a szerencsétlen bőregér nevet, amely jóval a Hunyadiak kora után született, a német Fledermaus sajtóhibás fordításából (az F betű lemaradván lett a Ledermaus — bőregér). De még a Horthy-hadsereg jutási altisztjeinek szóvirága is be-becsúszott: „hiába ugatok?” „teneked ugatok!” ... sőt napjaink értelmetlen bürokratikus kifejezése is, amely szerint Kisgergőt „maradéktalanul” zárták be a karcerbe (mije maradhatott volna szabadon?) Sikert jósolni a regénynek most, amikor már jórészt elfogyott, nagyképűség lenne. A 14 éven felüli ifjúság, amelynek a kiadó a regényt ajánlja, örömest fojtja vissza a lélegzetét az izgalomtól, és ha már ezt teszi, inkább Hunyady József adjon rá okot, mint a silány ponyva. De ez nem változtat azon a véleményünkön, hogy gyengébb tehetségtől bizakodva fogadnánk ilyen könyvet, Hunyady azonban olyan képessségekről tett már (ebben a regényben is) tanúbizonyságot, hogy a Fekete lovag kalandjainak kábulatából fölocsúdva kissé kedvetlenül tesszük le ezt a könyvet: a könnyebbik végét fogta meg. LÉKAY OTTÓ Szinnyei Júlia: Hajnal (Szépirodalmi Könyvkiadó) Roger Martin (du Gard) a „Vén Európában” huszonnégy óra történetébe sűrített, hátborzongató körképet festett egy francia kisváros lakóiról. Szinnyei Júlia második könyvében egy déldunántúli városszél öreg házának lakóiról igyekezett hasonlóképpen átfogó képet nyújtani. Tegyük hozzá, hogy ez a kép szintén nem szívidomító. A „Hajnal” egy idáig alig ismert és — nem hódolva az irodalmi életünkben kelleténél többször látott példának — önreklámozással sem dobravert képességű, méghozzá nagyképességűnek ígérkező írónő második könyve. Tehetséges regényírónőkben nem dúskálunk különösképpen, így Szinnyei Júliára már csak ezért is érdemes lenne felfigyelni. Első regényét, a „Szőlőboszorkány”-t, indokolatlanul agyonhallgatta a kritika. Ez annál is inkább sajnálatos, mert a „Hajnaliban a „Szőlőboszorkány” egyes szereplői (Ferencziné és leánya) újra felbukkannak. Noha nincs módja erről bizonyságot szerezni, a kötet befejezése után az olvasónak az az érzése, hogy az írónő alighanem tovább gombolyítja majd egyes szereplőinek sorsát egy újabb regényben. A „Hajnal” szereplői kispolgárok. Munkásemberei is ahhoz a réteghez tartoznak, melynek tagjaira a kispolgári életforma és főleg életideálok követése jellemző. Kokas házfelügyelő, a tekéző Kolos Iván, Márta, a felesége, Soltné, Limai, a „bálna”, a szenilisen is ravasz Rózsa Mihály és deklasszálódott felesége, Eszter, egyformán ugyanabban a szűk körben mozognak. Mindennapjaiknak a pletyka és a buja, fülledt érzékiség ad tartalmat.