Jelenkor, 1964. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)
1964-04-01 / 4. szám - Kerekes András: Apám (vers) - Sinka Erzsébet: Első szerelem (vers)
306 KEREKES ANDRÁS APÁM A háború eltűntjeinek Mikor a kín marta csak már az arcod, mindannyiótokat arcul csapott a kor és vittek megfeszíteni. A latrokat is felszegezték. Barabásra és Pontiusra is ujjat mutattak s a bámészkodók a pincemélyen verték mellüket, fejükre bombahamu szállt. A Koponyák-hegyén már nem maradt hely, a szántóföldre árkot ástak s Judás is ott ödöngött köztetek. Szomorú kor. Emléketek is egyre ritkul. Aki fél, se szégyell felejteni, miénk maradt csak e rokkant halál. S ti hol éltek? Perújító idő van. Ordítani kéne, hogy megszakadna, ki hallja, apát, gyermeket követelni, testvért és szeretőt, mert késik a számadás önmagunkban, a számlát voltaképpen ki is rendezi? SINKA ERZSÉBET ELSŐ SZERELEM Felfénylő, szőke mosolyodra vágyom - mosolyod nincs sehol. Szemed kéklő egére vágyom -s a szemed sincs sehol. Kemény karod ha lágyan tartana! De hol van a karod? Zengőn zenélő szavad szólanatova tűnt dallamok. Jaj, minden messze van, az idő retteget, a térben te tavasszá lettél, lombba bomlott az ifjúságod. Mikor éltél, engem szerettél. Két karod fényes rögöket ölel, szétszórtad magad, szerteszét. Jaj, néma a föld. Könnyem is felissza, ahogy felitt a régi vér izét.