Jelenkor, 1969. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1969-12-01 / 12. szám - Marafkó László: Ladányi Mihály: A túloldalon
tenek. Kubai verseiben a tánc szédítő ritmusát, az élet színeit, fényeit úgy tudja megjeleníteni, hogy a vers gondolati gazdagságát is megőrzi. (Járják ..., Kubai keresztelő, Indulok messziről s mind közelebbről, A mulatt nő tánca). Héra Zoltán versei önálló helyet vívtak ki életművében, nem forgácsok, nem melléktermékek. Ugyanaz a lényegkereső szenvedély hívta őket életre, mint kritikáit, tanulmányait. Ugyanaz a cél vezeti, mint elméleti munkásságában: „Ellesni s újra alkotni az élet valódi emberi, társadalmi ütközéseit nem könnyű. Fáradni azonban csak ezért érdemes. A tételen és a sémán túl a valóság eleven és differenciált képéért, a valóban alakító, emberformáló művészetért." ZENTAI MÁRIA Ladányi Mihály: A TÚLOLDALON néhány botfülű kritikusi pózban hallgatja villájában az éhes rigókat nem tökéletesek még kétségtelen Ladányi Mihály fenti versrészlete eleve kivédi a kritikusi támadásokat, félő tehát, hogy minden bíráló a botfülűség gyanújába keveredik, bármilyen szándékkal is közelítsen a költő világához. Mégis hálás dolog ezzel az idézettel kezdeni, mert a három sor töményen tartalmazza az új kötet néhány jellegzetességét. Nemcsak az ironikus póz tűnik fel, hanem a költőietlenség is. Az irodalomból jól ismert jelenség az, amikor cseppet sem jelentéktelen költők, pályájuk egy szakaszán szándékosan költőietlen verseket írnak. Példaként elég Majakovszkijra hivatkozni. A hagyományos műfajok ironikus kifordítása, a költőietlenség a költészetben mindig azt sejteti, hogy egyfajta kialakult értékrend átformálódóban van mind a valóságban, mind a művészetben, s a művész szépségeszményei eltérnek az általánosan elfogadott eszményektől. S ha e magatartás mögött valódi és pozitív eszmények lappanganak, akkor előbb-utóbb minden átmeneti állapotból kinövő költészet megteremti a maga új harmóniáját. Ladányi költészetének „költőietlen" vonulata kedveli a paradoxonokat, a groteszk ötleteket, szellemes fintorokat, hogy nem tudok tűzhányóként lobogni ,semmiért mert kivonul a tűzoltóság az első telefonra De nem öncélú fricskázás ez! Talán érdemes felfrissíteni korábbi köteteinek kritikáiból azokat a gondolatokat, amelyek megállapítják, hogy ha vannak is paradoxonok ebben a lírában, akkor ezeket reális ellentmondások táplálják. Nonkonformista, ha a bürokratikus kinövéseket és elüzletiesedést látja, látszólag cinikus és dühösen költőietlen, ha az általa vallott eszmények nevében ugyanezen eszmények ellen tesznek. Nem a konszolidációs viszonyok közt helyét nem lelő forradalmár háborgása ez a költészet, hanem a szocializmus átmeneti periódusának fonákságaival elégedetlen költő nyugtalan vétózása. De mennyiben módosítja, árnyalja az eddig is ismert portrét ennek a villámian sajátos egyéniségű költőnek az új kötete? Mert az történt velem, hogy nekem is kell már vigasztalónak valami (Nézem) Fájdalmasan és egyre sűrűbben vall a magányosságról Ladányi, s némi csodálkozással is, hogy a közös fohászok énekeséből lám szinte észrevétlen, milyen magányossá lett. Korunk végletei közt nem kerüli meg e végletek átélésének megpróbáltatásait, ami költőileg is sokkal becsületesebb, mint önmeggyőző vagy önáltató feloldásuk. Mégis miért marad egyre szorongatóbb hiányérzet az olvasóban a kötet vége felé haladva? Olyan monodráma bontakozik ki A túloldalon verseiből, amely kétszeresen is tragikus. Tragikus az önmagával folytatott párbeszéd, az egyre szorongatóbbnak érzett magány, s tragikus annak a megérzése, hogy a nézőtérről elfogy a közönség, senkinek sem, végképp már csak önmagának játssza végig a szerepet. Ekkor következik be a gyors hangváltás, s kirajzanak a szkeptikus versek, az önironikus és groteszk karikatúrák. Pedig a költészet alapfeltétele, hogy legalább a költő legyen tudatában a kimondott szó nélkülözhetetlenségének és értelmének. Ladányi utolsó köteteiben kipróbálta a nosztalgia és tragikum, a szkepszis és irónia kanyargóit, amelyek többször is keresztezik egymást, s amelyek egy ponton túl már bomlasztóan hatnak. A meghasonlottság.