Jelenkor, 1969. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)

1969-12-01 / 12. szám - Marafkó László: Ladányi Mihály: A túloldalon

tenek. Kubai verseiben a tánc szédítő ritmu­sát, az élet színeit, fényeit úgy tudja megjele­níteni, hogy a vers gondolati gazdagságát is megőrzi. (Járják ..., Kubai keresztelő, Indulok messziről s mind közelebbről, A mulatt nő tánca). Héra Zoltán versei önálló helyet vívtak ki életművében, nem forgácsok, nem mellékter­mékek. Ugyanaz a lényegkereső szenvedély hívta őket életre, mint kritikáit, tanulmányait. Ugyanaz a cél vezeti, mint elméleti munkássá­gában:­­ „Ellesni s újra alkotni az élet valódi emberi, társadalmi ütközéseit nem könnyű. Fá­radni azonban csak ezért érdemes. A tételen és a sémán túl a valóság eleven és differen­ciált képéért, a valóban alakító, emberformáló művészetért." ZENTAI MÁRIA Ladányi Mihály: A TÚLOLDALON néhány botfülű kritikusi pózban hallgatja villájában az éhes rigókat nem tökéletesek még kétségtelen Ladányi Mihály fenti versrészlete eleve ki­védi a kritikusi támadásokat, félő tehát, hogy minden bíráló a botfülűség gyanújába keve­redik, bármilyen szándékkal is közelítsen a költő világához. Mégis hálás dolog ezzel az idézettel kezdeni, mert a három sor töményen tartalmazza az új kötet néhány jellegzetessé­gét. Nemcsak az ironikus póz tűnik fel, ha­nem a költőietlenség is. Az irodalomból jól ismert jelenség az, amikor cseppet sem jelen­téktelen költők, pályájuk egy szakaszán szán­dékosan költőietlen verseket írnak. Példaként elég Majakovszkijra hivatkozni. A hagyomá­nyos műfajok ironikus kifordítása, a költőiet­lenség a költészetben mindig azt sejteti, hogy egyfajta kialakult értékrend átformálódóban van mind a valóságban, mind a művészetben, s a művész szépségeszményei eltérnek az ál­talánosan elfogadott eszményektől. S ha e ma­gatartás mögött valódi és pozitív eszmények lappanganak, akkor előbb-utóbb minden át­meneti állapotból kinövő költészet megteremti a maga új harmóniáját. Ladányi költészetének „költőietlen" vonulata kedveli a paradoxonokat, a groteszk ötleteket, szellemes fintorokat, hogy nem tudok tűzhányóként lobogni ,semmiért mert kivonul a tűzoltóság az első telefonra De nem öncélú fricskázás ez! Talán érde­mes felfrissíteni korábbi köteteinek kritikáiból azokat a gondolatokat, amelyek megállapít­ják, hogy ha vannak is paradoxonok ebben a lírában, akkor ezeket reális ellentmondások táplálják. Nonkonformista, ha a bürokratikus kinövéseket és elüzletiesedést látja, látszólag cinikus és dühösen költőietlen, ha az általa vallott eszmények nevében ugyanezen eszmé­nyek ellen tesznek. Nem a konszolidációs vi­szonyok közt helyét nem lelő forradalmár háborgása ez a költészet, hanem a szocializ­mus átmeneti periódusának fonákságaival elé­gedetlen költő nyugtalan vétózása. De mennyiben módosítja, árnyalja az eddig is ismert portrét ennek a villámian sajátos egyéniségű költőnek az új kötete? Mert az történt velem, hogy nekem is kell már vigasztalónak valami (Nézem) Fájdalmasan és egyre sűrűbben vall a ma­gányosságról Ladányi, s némi csodálkozással is, hogy a közös fohászok énekeséből lám szinte észrevétlen, milyen magányossá lett. Korunk végletei közt nem kerüli meg e vég­letek átélésének megpróbáltatásait, ami köl­­tőileg is sokkal becsületesebb, mint önmeg­győző vagy önáltató feloldásuk. Mégis miért marad egyre szorongatóbb hiányérzet az ol­vasóban a kötet vége felé haladva? Olyan monodráma bontakozik ki A túloldalon ver­seiből, amely kétszeresen is tragikus. Tragikus az önmagával folytatott párbeszéd, az egyre szorongatóbbnak érzett magány, s tragikus annak a megérzése, hogy a nézőtérről elfogy a közönség, senkinek sem, végképp már csak önmagának játssza végig a szerepet. Ekkor következik be a gyors hangváltás, s kirajza­nak a szkeptikus versek, az önironikus és groteszk karikatúrák. Pedig a költészet alap­­feltétele, hogy legalább a költő legyen tuda­tában a kimondott szó nélkülözhetetlenségének és értelmének. Ladányi utolsó köteteiben ki­próbálta a nosztalgia és tragikum, a szkepszis és irónia kanyargóit, amelyek többször is ke­resztezik egymást, s amelyek egy ponton túl már bomlasztóan hatnak. A meghasonlottság.

Next