Jelenkor, 1978. január-június (21. évfolyam, 1-6. szám)
1978-01-01 / 1. szám - Takát Gyula versei
TAKATS gyula Fölöttem át nem ül — Hogyan? . .. Már soha többet a Via Appián, soha veled? ... És Minosz trónjára sem ülsz? — Ki adta ezt a zord hatalmat, hol van az a vad minotaurusz, hogy Delphiben sem hallhatom szavad a jósnők most is suttogó kétélű versei között. .. — Örökké már csak így valami csonton túli szenés... És jajj a Szűz!... A szerelem ... Nem dőlhetek le térdre gödrös combjai előtt... — Kitől e zordon hatalom! Beszögezett ég rései alatt állok vén dióm tövén ... Repedeznek az oszlopos falak és Knosszosz rózsás vöröse akár a pillangók ... És illatoznak... Ott... tovább ... de itt fordul a másik fa is. Aranyló gévagombák terraszán, mint toronyból néz a volt. A tulipánok aranylándzsás hada zöld páfrányok erdején elvonul. Utánuk völgyi televény szaga söpör... Émelygő és nehéz, ahol már nem levél a levél. A szirmon pillangó sem ül és szép fejek közt nem dönög a méh... Ahol a nap hűvös, itt állok én és fölöttem át nem üt a fény biztos hegye . .. Nem szúr belém . .. A végtelen sugár nem üt szíven, a homlokom hiába emelem. E lombon át nem látja már a szem Pinturicchiónk veled közös egét... 3