Jelenkor, 1981. január-június (24. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám - Béládi Miklós: Az epika megtisztítása és felvezetése

­ JELENKOR BÉLÁDI MIKLÓS AZ EPIKA MEGTISZTÍTÁSA ÉS FELVEZETÉSE Szigorúan ügyelve arra, hogy az elbeszélés határain belül maradjon, Mészöly Miklóst igazában, legmélyebben soha nem az irodalom szakmai, technikai kérdései izgatták. Sokan mégis úgy vélekedtek róla, hogy az irodalom belterjességében érzi jól magát és az a fő törekvése, hogy stílusa csiszolt, kikalapált legyen, inkább bo­nyolult mint egyszerű, közölnivalója pedig különleges, homályos és nem mindennapi tartalmával érjen el hatást, főképp az ínyencek körében. Könnyű ma már kijelenteni, hogy óriási baklövés, szemellenzős rövidlátás volt Mészölyt a sznobok írójának, hajlíthatatlan urbánusnak kikiáltani. Nem volt ez mindig ilyen magától értetődő dolog és meg kell vallani: nem is lehetett. A vele szembeni régebbi ingerültség aligha menthető, de az első műveit fogadó tanácstalanság, legalábbis részint, ért­hető és magyarázható. Oly következetesen tért el a prózaírás közmegegyezésszerűen elfogadott szabályaitól s olyan zavarba ejtő természetességgel keverte az ismert valóságelemeket lidérces víziókkal, hogy az föltétlenül tanácstalanságot meg gyanút keltett. A Sötét jelek című, 1957-ben megjelent kötetétől kezdve szinte mindig mást csinált, mint amit előre kiszámítani vagy várni lehetett tőle. Egy író, aki nem tartja meg saját stratégiáját sem, hanem örökké a pályamódosításon töri a fejét s nem vonul megtalált új eszközeivel védett öbölbe, hogy a bevált patronokkal egyre-másra gyártsa a könyveket, ehelyett folyton meglepetésekkel áll elő — idegesítő jelenség, nem fér bele az írópályák szentesített sablonjába. Az évek során Mészölynek sok­féle beidegződést kellett legyűrnie önmagában, de meg főként a külső környezetben, amit persze, jó előre kiszámíthatott, sejthetett ő is; mi több, könyveivel ez volt épp a célja is. Összeütközést kicsiholni mű és olvasója között, termékeny párbeszéd­re késztetni alkotást és befogadót. Visszatekintve műveire, pontosan kitapintható, hogy ez a remélt dialógus bizony sokáig váratott magára, könyvei egy ideig mono­lóghelyzetet foglaltak el irodalmunkban, a párbeszéd szakadozottan, töredezetten valósult meg, sőt félreértések is nehezítették mű és olvasó találkozását. A műve körül terjengő ködöt a rendkívüli műgonddal készült Saulus oszlatta el, novelláinak gyűjteménye, az Alakulások aztán már föltétlen elismerésben részesült. De az odáig vezető út nehéz, nemegyszer gyötrelmes volt s néha az íróval együtt művei fönn­tartás nélküli méltánylására vágyó olvasó is kínlódott, az egymást követő alkotások­ban nem mindig fedezte fel az írói tervet és a következetesség csökönyös hajszo­lását. Gyakran megizzasztotta a művét megérteni és érdeme szerint megítélni tö­rekvő kritikát. Úgy tűnt fel olykor, Mészölyt a csak azért is indulata tereli mindig külön útra. Novellák, jegyzetlapok, elszórt töredékek pompás megfigyelései arról ta­núskodtak ugyanis, hogy keze ügyében hevernek a jobbnál jobb közérthető témák: a gyermek- és ifjúkor élményei, a belülről ismert szekszárdi úri társaság Németh

Next