Jelenkor, 1983. január-június (26. évfolyam, 1-6. szám)
1983-01-01 / 1. szám - Bertha Bulcsu: Szürke Vince (elbeszélés)
BERTHA BULCSU Szürke Vince A lába körül már örvénylett a víz. Nem akart félni, mégis borzongás szaladt végig a testén. A falujára igyekezett gondolni és a folyóra. Takács Ferenc képzeletben a Marcal partján ült és a vízbe lógatta a lábát. A víz már felmelegedett az aratás utáni kánikulában, s lustán örvénylett a lótuszvirágok nagy levelei alatt. A túlparton tehenek legeltek, őrzőjük valahol hűsölt. A régi nyár emléke megnyugtatta, de ahogy a víz emelkedett és elérte a derekát, nem tudott többet a Marcalra gondolni. Tudta jól, hogy egy szűk betongödörben ül, ami hajszálra olyan, mint a harckocsi belseje, mellette Rétfalvi a parancsnok, mögötte a lövegirányító és a töltőkezelő, Colos és Balogh Sanyi. A levegőt oxigéntartályból kapja egy szűk csövön át, s a feje felett a medencében nyolc méter vastagon áll a víz. Tízmásodpercenként megnyomott egy gombot. Ilyenkor kint felvillant a zöld lámpa, s ebből a medence szélén figyelő tiszt tudta, hogy lent rendben folyik a munka. Takácsnak ez a harmadik árasztásos gyakorlata volt, de a bezártságot és a mindent elborító vizet nem tudta megszokni. Amikor a harckocsizókhoz került, attól félt, hogy egyszer, ha rosszra fordulnak a dolgok, bent ég a tankban. „Vaskoporsó" - mondogatta az apja, és a kilőtt T 34-esek történetét, melyek a háború után hosszú ideig a Marcal-híd közelében álltak, újra és újra elmesélte. A katonák bentégtek a harckocsikban, némelyikből csak egy csizmafejbe bújtatott üszkös lábszár maradt. — Ha meglátott egy harckocsit, az első hónapban, mindig a csizmafej jutott eszébe, s az égett emberhús szaga, amit a nagybátyjai érzékletesebben tudtak felidézni, mint az apja. Amikor aztán kijutottak a terepre és simán ment a vezetés, megszokta a harckocsiját, akárcsak a civil életben a nagy böhöm teherautókat. De azt még az első hetekben sem sejtette, hogy páncélos létére víz alatt kell majd kuksolnia, mint egy búvárnak. Félt a víz alatt. Gyorsan megértette, ahhoz hogy megsüljön a tank belsejében, mint egy grillcsirke, ki kell törni a háborúnak. A vízbefulladáshoz azonban elég egy hibás cső, oxigénpalack, vagy fegyelmezetlen, rosszul végrehajtott mozdulat. Szabályos időközökben leadta a kint várakozó tisztnek a jelzést, s közben igyekezett megszabadulni a félelem szorongató érzésétől. Ber Évára gondolt, megkísérelte felidézni a száját, nevetését. De a lány arca ezekben a percekben elmosódott. A víz már a válláig ért és úgy érezte, szorítja, alig kap levegőt. Számolásba kezdett, de csak húszig jutott el. Nem tudott másra gondolni, csak a vízre, ami hirtelen teljesen elborította. Már víz alatt ült, de a harckocsi imitált belseje még nem telt meg a csapóajtóig, s addig nem lehetett kinyitani. Ült a víz alatt és kínjában egy gyermekkori kiszámolást kezdett az agyán végigfuttatni: „Apacuka fundaluka, fundakávé kamanduka, apcuk, fundaluk, fundakávé kamanduk ... Ki kell bírnom ... Apcuk, fundaluk ... Ha nehéz is, ennek a gyakorlatnak sikerülni kell... Fundakávé, kamanduk ... Mert ha nem, még képesek visszavonni a szabadságos papíromat. .. Apacuka, fundaluka ... És akkor lemaradok a nővérem lakodalmáról... Fundakávé kamanduka ..."3