Jelenkor, 1984. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)

1984-07-01 / 7-8. szám - Mészöly Miklós: Merre a csillag jár? (elbeszélés)

MÉSZÖLY MIKLÓS Merre a csillag jár? Béládi Miklós emlékének­­ kérdeztem ilyen hibás szórenddel, hogy az inkognitóm hitelesebb le­gyen s még egy tétova mozdulatot is tettem megerősítésül. A néni csodálkoz­va nézett rám, barátságosan és megfejthetetlenül. Szépen mondja! - moso­­lyodott el, és tovább sétált a bőrcekkerével. Közben a tér népesült. Megejtően szorgos jövés-menés vett körül, való­színűleg beígért turista-autóbuszra várakoztak. A nyári égen úgy sorjáztak a bárányfelhők, mint majdnem mindig, vagyis soha. Az ilyesmi eleve olyan hangulatot áraszt, mintha minden láthatót nemrég csomagoltak volna ki egy hát mögötti dobozból: füveket, fákat, settenkedő kutyákat, asszonyokat és fér­fiakat, artézikéinál várakozó lányokat. Kicsomagolták és helyükre rakták őket. Mint a bájos vásári szentképeken. Időm bőven volt, hogy körülnézzek (a hajómra úgyis várni kellett, a fo­lyó felső folyásánál szívszélhűdés érte a kapitányt és számolni kellett késés­sel.) A sétálgatók között feltűnően sok volt a felnőtt, az ifjú, a gyermek, a vén, arányosan elosztva és mégis rögtönözve. Az összhangot semmi túlsúly nem zavarta meg, éppen kitöltötték a képet. A megyei bédekkerből tudtam meg, hogy a teret valamikor matuzsálemi akácfák szegélyezték, dús legelőfű borította, tele pitypanggal, a kút valóban kút volt, örökös tócsákkal a környé­kén, mintha a víz kéretlenül is rendelkezésre akart volna állni. Mindebből nem sok maradt, a matuzsálemi fákból egy sem. A tér ennek ellenére tér maradt, mégha magára öltötte is a geometriából ismert terek egyenruháját. Valahogy így is emlékeztetett a múltjára s ezt valószínűleg a bárányfelhőknek köszön­hette. A nagy fairtás után mindenesetre szigorúbban kerültek szem elé az egy­szerű, meszelt házacskák, jobban lehetett szemmel tartani őket. Ide a térre nyílt a Rév utca is, ahová régidőkben egy kiszolgált uszály-dereglyét vontattak és ott rendezték be a falu pálinkásházát. Ajtót, ablakot a hajótest hasába vág­tak, a kék-abroszos asztalokat nyáron a fedélzeten helyezték el. Persze, ebből se maradt semmi. Később a rendőrőrs irodája került a helyére s a telek hátsó fertályán a fogtechnikus rendelője húzódhatott meg, aki arra is szerződött, hogy a beteg és lázadó kutyákat elaltassa.

Next