Jelenkor, 1985. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)
1985-07-01 / 7-8. szám - Csorba Győző: Anti-Orpheusz (vers)
Orpheusz hallja, és nem hallja meg: fülében a finom léptek nesze, elég neki, vissza se néz, nyugodt... De ha tízszer szólal a lelke, százszor!? Akkor nyilván kétkedni kezd, s előbb csak olykor-olykor, aztán mind többször hátrales, és Eurüdiké hiába inti, hogy baj lehet belőle: a kétkedésből félelem, majd kétségbeesés lesz, már háttal megy előre, s tartaná Eurüdikét erővel, de látva látja: Eurüdiké arca még piros, lábai szökdelők, szeme töretlen, szájában több a méz, mint az epe. Aztán magára néz látja, hogy arcán megsérült a ránc, látja, hogy szárad combjáról a hús, érzi, hogy nyelve helyén epe nő, és megérti, hogy nincs tovább. Nem várja hát meg, hogy Eurüdiké magamagától vagy az istenek parancsa szerint álljon meg, s térjen vissza, hagyja ott, ő, Orpheusz bocsátja el, s fogja, tudván tudja, elbocsátani. S akkor ezer mázsa esik szívére, sodorja, rántja le a föld alá. Eurüdiké meg tovább él a Felvilágban, boldogan, derűsen, s lassacskán minden nyom kivész belőle, mi Orpheusztól még maradt. Legföljebb egy-egy dallamára emlékszik, aztán csak dallam-töredékire, dallam-morzsájára csupán, majd egy-egy mintha dallamára és végül erre sem ...