Jelenkor, 1986. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)

1986-07-01 / 7-8. szám - Cseres Tibor: Károly-Karcsi-Carol (regényszál)

megbontott bőr résében a borotvaéles kést, anélkül, hogy egyszer is a has mé­lyébe eresztette volna. Merthogy a két hátsó láb nyúzása után Diána hasán folytatta metszését: odafent csak a két barnapamatú mancs maradt érintetlen s rövidesen háta­ bőrét is lehúzta, ismeretlen meztelen kutya látszott. S ha ed­dig bujkált is sajnálkozás kettejük tekintetében, ez a csupasz lény teljesen idegenné vált már számukra. - Tejet kapott reggelire - mutatott a földre Karcsi. - Micsoda? Diána bőrével együtt kivetette magából utolsó étkét is. - Ne lépj a tócsába! - figyelmeztette fiát Moldován, mert Karcsi ujjával megérintette Diána combját: - Még meleg. A cigány most vágta el nyakban a bőrt s az egészet szőrénél két tenye­rére feszítve, húsával felfelé az udvar gyepére fektette. Moldován csak most vette észre, hogy a fölöslegessé vált nyúzókést a cigány foga között tartja. - Köpd ki, te barom! A cigány megbántottság nélkül fűre lökte az iszamos pengéjű kacort s figyelmét a nyers bőrre irányította: nadrágzsebéből szattyán-szütyőt kotort elő, annak korcát meglazítva finom port hintett az imént még eleven vérrel lüktető felületre. Moldován érdeklődéssel figyelte a „szakember" tevékenysé­gét, oda sem figyelt, hogy Karcsi felemeli a szájból vetett éles kést, odamegy a szín szájában függő mezítelen ebhez s az imént látott finom mozdulatokat utánozva az irhától fosztott emlő­sorok között megbontja a szuka hasfalát. Elér egészen az összehajló bordákig, ott a porcogókon túl nem jut. Visszatér a lüktető hártyához, melyet eddig megkímélt: gyöngéden belémetsz, irányt tartó balkezére hirtelen ráomlanak a sárral feszülő belek. Tudja mért, ezeket nem bántja, hanem a különálló szerveket, (egyikének, másikának tudja csak nevét) májat, lépet, szívet próbálja elkülönítve kimetszeni - amikor valami mozduló gömböcbe akad a penge csúcsa. Amint lassan végigreped a duzza­nat, kicsi, még eleven lények indulnak a megnyíló résen kifelé és valami in­dákon függeszkedve lefelé: négy csukott szemű, zárt szájú kicsi kutya. Ezt a félig-eleven ömlést már a két felnőtt is látja. - Vemhes vala Diána - sóhajt Moldován, most sápad el, mintha rókáz­­nia kellene. - A késemet kicsiúrni - motyogja a cigány, rendületlen nyugalommal csomgolygatva a csicsegő bagót, egyik pofájából a másikba. Átveszi a kést, nadrágjába törli s beszúrja derekán feszülő briója egyik hüvelykéjébe. - Elássam, vagy elvigyem Domnule? - Vigyed, vigyed, minél előbb minél messzebbre. Itt van még egy koro­na, hogy senki ne lásson meg. Moldován a Szaplonczay ház felé bök koronát nyújtó kezével. Ekkor a csüngő bélgomoly megszakad egyhelyt, bűzös sár csordul lefelé s látni, hogy a kocsonyás folyadékban sárgás-fehér férgek nyüzsögnek. - Hát ezért - könnyebbedik meg Moldován. - Akik az enyémben mozogtak, azok hosszabbacskák. A cigány oda se figyel: leakasztja Diánát, talicskába gyömöszöli, szénát lök rá.­­ A búrért máj alkonyattal gyűvöli. Karcsinak úgy rémlik a széna alatt mozognak a kiskutyák, mintha anyjuk csecsét keresnék az árvák.579

Next