Jelenkor, 1996. július-december (39. évfolyam, 7-12. szám)
1996-07-01 / 7-8. szám - Pákolitz István † 1919-1996 - Pákolitz István verse
gyetlen rohadt alma a tele kosár gyümölcsöt. Apám ugyancsak megemelte hangját, midőn viszontválaszában visszautasította a fertőző, rohadt almára utaló példázatot, kijelentve, hogy a lányából soha nem akart, eztán se óhajt apácát nevelni, majd érdesen odavágta: Addig járjon egy leány hálózni, amíg virágjában van. Mert ha hervadásnak indul, ugyan hol akad legény, aki táncra kéri? Függetlenül a fenti szóváltástól, Terus néném cipője sehogyse illett volna a csúszkáláshoz; a dunaparti korzózásban elnyűtt spangliscipőjével se tudtam mit kezdeni. Akadt egy párjával összekötözött patkós bakancs, növelve klasszikus állományunk ázsióját; lukas talpú vándorlegény-asztalos Jani bátyám bécsi, berlini és párizsi útjait juttatta eszembe. Ladiknyi űrméretét sehogyse győztem kitömni repült fuszeklival, csuparongy harisnyával, Szív-újság-kolumnákkal, nem sikerült beleigazítani a lábamat. Az árválkodó, jobblábas cúgoscipő párját hasztalan keresgéltem, két kajla fülébe jól belecsimpaszkodhattam volna a fölcimbáláskor. A cúgoscipőről anekdota járta a családban. Apánk, ahogy cukszfízerként megszokta katonáéknál, elvágólag az ágy széléhez helyezte lábbelijét. Éjféltájt Janinkat szuttyongatni kezdte a kólika; sietős igyekezetében ellenkező irányban kereste az új serblit és belebotolván a cúgoscipőbe, beléeresztette fölös terhét. Kalandos kirándulását Jani a Terusra testálta, Terus tüstént a Józsira fogta, Józsi pediglen rám hagyományozta. Újfent igazolódott az ősrégi Rancza-hegyi kádencia: Szarnak, bárnak nincs gazdája. Arról nem szólt a fáma, hogy apánk mekkora bravált csinált, midőn hajnali négy órakor a cipőjébe bújt. Egyébként a fentírt cúgoscipő gumisarka nem kis akadályt jelentett volna csúszkapályánk tükörjegén.