Jelenkor, 2000. július-december (43. évfolyam, 7-12. szám)
2000-07-01 / 7-8. szám - Tolnai Ottó: Fájkiskösség avagy melyik az én fájdalmam?
sem tudta megmondani: kicsi, hosszú, keskeny, tojásdad avagy éppen bufli bunkófeje van-e Elemérnek. (Talán Agyag Peti vagy Kobalt Karcsi véleményét kellene kikérni ebben az ügyben - mert nagy meglepetésünkre, egy napon, tíz év után, Kobalt Karcsi is felbukkant szitakötő-szemüvegében Orbánfalván, a Homokvár vaskapuja előtt, bebocsáttatásra várás közben a lila-fehér zománcos utcatábla 13-as számára meredve.) Mire új, illetve hat másik micisapkát kapott, az előzőt már elnyűtte, és abszolút, legtöbbször már el is veszítette, így mindegyiknek, akárha első fejfedőjét kapná, őszintén megörülhet, mint a gyermek. A fejébe csapja, s a sapka minden alkalommal másképpen helyezkedik el, jóllehet, Elemér rossz jobb lába miatt, mindig csapottan, ferdén kissé, mint mondottuk, afféle megroggyant tetőként. Közben valami követhetetlen mozdulattal még nyomorít is rajta, még élesebb szögbe töri simléderét. Amikor megkérdezték, miért teszi, olyasmit felelt: szereti hegyesszögben látni a világot, meg hát így meredekebb, szebb az esése két oldalt az esővíznek. Ez viszont igaz, ugyanis a Thesszaloniki (egykori szabad jugoszláv kikötő a Vardar torkolatában) utcabéliek közül (noha hőseink főleg Ludason, Királyhalmán laknak, gyakran a Thesszaloniki szállónak nevezett, a Kék tóval szemben lévő, elhagyott, omladozó, kis sárga házban húzzák meg magukat) senki sem tudott úgy az esőn feledkezni, mint Elemér. Ha esni kezdett, Elemér kiállt az esőre. Az egyik szabadkai fotóművész egyszer lefényképezte, díjat is nyert vele, lefényképezte Elemért, amint áll magányosan (Elemér még a falkában is kibaszottul magányosnak tűnik, elmélkedett Gorotva) a női strand mólóján, a párolgó tó fölött, az esőben. A fotós, ha összefutnak, mindig fizet egy sört Elemérnek, mire a thesszalonikiek, akiket még a Kék tóba sem engednek be, mindig megjegyzik, hogy ha lenne esze ennek a fotós gyereknek, csak Elemérre specializálódna, mint Laura, aki igaz, újabban eltávolodni látszik a figurától, nevezetesen Elemértől, egy kifeszített halbőrre emlékeztető, megnyúló, mint Jenőke megjegyezte, elcsodálkozó, absztrakt (Orbán mesélte egyszer a borbélynál, hogy Tito még '48 után is tiltotta az absztrakciót, noha akkor már ellene fordult a szovjeteknek, lényegében a szocrealizmusnak is) formát preferál. Igaz, amikor Jonathan rákérdezett arra a mind gyakoribbá váló, enyhén erotikus formára, nagy meglepetésére Laura valami olyasmit mondott, hogy egy kutya (Laura képei kezdetektől fogva kutyáktól, ordasoktól nyüzsögnek, Orbán Laura egyik korai tárlatának megnyitásakor Petőfi és Vaskó Pápa kutyáiról, farkasairól elaborált és egy krokodilus keresztezéséből kapta, mármint azt a formát. Jonathán nem tett említést a többieknek Laurával történt beszélgetéséről, de magában olykor arra gondolt, hogy nincs kizárva, valójában még mindig Elemérről van szó. Elemér egy végletekig elvonatkoztatott formájáról, hiszen Elemér is egy hasonló furcsa lény, valahol a homoki tacsi és a krokodilus között. Ha legalább télen a füledre húznád a micit, bosszankodott többször Szanitter Tibiké Elemér cseregévé fagyott, nagy füleit bámulva. Elemérnek különben csak a cipője, s részben a nadrágja (Ákos bácsi már többször felajánlotta, kivasalja, átgőzöli súlyos, puha faszénnel fűtött vasalójával, ugyanis Ákos bácsi sosem is váltott át villanyvasalóra, mert mint mondotta, az már valami egészen más) utal lumpen, azaz, ahogyan Gorotva szokta volt mondani, tróger voltára. Mert kitűnő zakói vannak. T. Orbán egy egész vulkánfíber zakót hozott neki Chicagóból. A Kék tó előtt mesélte, hogy a Milwau-