Jelenkor, 2002. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)

2002-01-01 / 1. szám - Parti Nagy Lajos: A hold (...) fénye

Mint valamely előzékeny és nagyszabású gazda már évekkel ezelőtt szétköl­tözött a műveibe, a pontos mondataiba, a hatásába, a saját legendájába, a hívei­be. A szép, ősz héj, az eltűnőben, a szürkületben is gyönyörű test még üldögélt egy keveset, mosolygott, de nem volt itt többet. Aki járt-kelt, aki néha megható­an, szívszorítóan a nyilvánosság előtt is megjelent, már nem ő volt. Végre meg­halt, s ebben nincs kegyetlenség. Befejezte ezt a méltatlan processzust, ezt a he­roikus, homályos alkonymunkát a halállal. * A végleges, vízszintes Mészöly. Egy magára zárt, ezüst katonaborotva bütykös nagyujjal. * Csak mint egy táj, mely belém olvasódott. Csak mint alaplap, granulált egész, egy hús-vér térkép, földabrosz, vigasz, csak mint emlékezetté elmosódott, széjjelhordott, agyonjárt csetreszünk, kabáttoll, lószag, nyelvszag, puskaporszag, vérsült, vadászok, melltartók, egy ország mint éltető és szép reménytelenség. Azt kéne megköszönni, hogy volt, s csak úgy lehet, lehetne, hogy leszünk. Parti Nagy Lajossal a Jelenkor szerkesztőségében 1984 decemberében 3

Next