Jelenkor, 2002. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)
2002-07-01 / 7-8. szám - Konrád György: Fönn a hegyen napfogyatkozáskor: Két fejezet az Egy vendég naplója című könyvből
Kora nyári délelőtt a gyerekeim a hegyoldalon támfalat építenek, íjat készítenek, biciklit szerelnek, verset írnak, kosaraznak, Zsuzsi megtanul biciklizni, és kéri, hogy nézzem meg. „El fog a papa ájulni." Mármint az ő tudományától. Kimentem elájulni, csakugyan hajtja, ügyes, lóg a gyűrűhintán, fára-falra mászik, szedi a lábacskáját. Akkor sír, amikor akar, végső kétségbeeséssel, amiből egy szempillantás alatt diadalmas mosolyra vált át. Tanulja és utánozza a mamáját. A papát néha kedveli, néha elhessenti. Nagy hegynek látja, és felmászik a tetejére, de a kakaót csak azért sem issza meg, hiába kész a papa valami fülsiketítő tapsolásra, amelyre fölkészülve Zsuzsi befogja a fülét, és másnak is megparancsolja, hogy óvatosságból fogja be a fülét, mert most a papa két tenyere „óriásian fog csapdosni". Mellettem térdel Zsuzsi: „Szépet rajzolok, óriási szépet, hogy csodálkozni fogsz, és neked rajzolom." Elégedett a fehér géppapírral, piros ceruzával rácsot rajzol rá, hamar elkészül, másik ceruzát kér, suttog: „Ez nagyon szép. Cseppek hullanak a falevelekről." „Kiszállás!", szokta mondani Zsuzsi felszólító módban a bilis székében ülve vagy ha éppen karon tartották, vagy ha bármiféle szűkösséget, nyomasztást érzett, ha megelégelte a testhelyzetet a kocsiban, vagy ha egy felnőtt meg akarta csókolni. Délután megyünk a partra, Jutka kajakot bérel Józsinak, aki már hétéves korában megtanult evezni, falon mászni, kötélen felkapaszkodni és biciklin mindenféle testtartásban száguldozni. Minden kerékpárt megszemlél, megfogdos a strandon, mindent, ami technika és nyitható és csukható és szét- meg összeszerelhető. A konyhában és az ebédlőben pompás a visszhang, néha el-elbődülök, de inkább csak kérlelem a gyerekeimet és a vendéggyerek-csapatot, hogy csendesebben rikácsoljanak. Fogdosom a fejüket, a vállukat, méregetem a karizmaikat, egyenek, erősödjenek. Józsi szemérmes-felajzottan rohan két nála nagyobb lányhoz, akik bikiniben bicikliznek, és mindenük megvan bőven. Zsuzsi is ott van, őt leginkább a kismacskák érdeklik, csak az a baj, hogy nem hagyják magukat simogatni (Áron szerint gyötörni), kecsesen elugranak Zsuzsi elől, nem messzire, csak egy méterrel odább, kacérkodnak, játszanak. * Annak mintájára, ahogy a halak és a madarak is tesznek időközönként együttes zarándokutakat, napjaink világi emberisége is elindul évente vakációra. Végtelen autósorokban mennek ilyenkor nyáron a vizekhez. S ha ott vannak, úsznak, pancsolnak, fröcskölnek, labdáznak, fogócskáznak, bukfenceznek, dobálják és elkapják egymást, eveznek, ácsorognak és mosolyogva egyesülnek a víz bölcsességével. Messziről jöttek feloldódni. Azután látunk félmillió embert térden kúszni fölfelé a hegyen a szentség képe felé, látjuk az egyházi zászlós gyalogmeneteket, mennek a magasztoshoz, hogy részesüljenek benne, ismerik saját földközeli gyarlóságukat, hinni szeretnék, hogy a magasabbat mások által nyerik el. A beavatáshoz bölcsek, költők, papok, vezérek, mámorosok, eszelősök, szélhámosok kellenek. Nekem nem kell semmi más hozzá, csak ez a pad a hegymagasi kertben, a diófa alatt, amely elűzi tőlem a szúnyogokat és egyre sűrűbb, egyre szélesebb árnyékot vet. A mozgástól a mozdulatlanságig, a fecsegéstől a hallgatásig, a vá