Jelenkor, 2003. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)

2003-01-01 / 1. szám - Konrád György: Egy vendég (regényrészlet)

jet­­ KONRÁD GYÖRGY Aim Egy vendég /­t (regényrészlet) 1. In memóriam Ladislaus Kun Hogyan találkoztunk 1944 májusában elhurcolt szüleimmel? 1945 áprilisában ültem egy nagy, kerek asztal mellett Pogány György, akkor városi ügyész, ko­rábban ügyvéd és munkaszolgálatos nagyváradi, Körös-parti lakásában (az ő családja is odaveszett), és egyszer csak megjelent bukaresti unokabátyám, Kun László, ami nagyon különös volt, mert mintha az apám lépett volna be, csak egy fejjel magasabb, vállasabb, minden tekintetben nagyobb szabású alakban és tíz évvel fiatalabban. Magabiztos, elegáns ember, az öltönye hibátlan volt, látszott rajta, hogy viselte már, és hogy jól érzi magát benne. A jövevény ott Váradon nagy városiasabb volt, mint a helybeliek, őt nem alázták meg úgy, mint a táborba zártakat. Akik onnan jöttek, azok örültek, hogy élnek, és kicsinyesebbek voltak, mert mindenük volt az a néhány holmi, ami a hátizsákjukban elfért. A svéd lord, mondtam a nővéremnek Laciról, annak tudatában, hogy ilyenek nincsenek. Laci fintorgott a kicsinyességtől, mások kurta elintézésében le nem tagadható gőgössége nyilvánult meg, és bár a szülei tisztes egzisztenciájú kisem­berek voltak, ő nem akart az lenni, százkilencven centi fölött nehéz a kisembert játszani. Keveset kérdezett, inkább csak annyit, hogy elégedett vagyok-e a körül­ményeimmel, és megnyugtatott, hogy csak ideiglenesen kell ebben a lakásban kibírnunk, nem egész egy hónap múlva visszajön, és elvisz bennünket innen Bu­karestbe a családjához, feleségéhez és két kisgyerekéhez, és ezentúl mi is az ő gyerekei leszünk, függetlenül attól, hogy a szüleink hazajönnek-e vagy sem. Bensőségesebb téma ezután nem került megtárgyalásra, megkérdeztem.

Next