Jelenkor, 2007. január-június (50. évfolyam, 1-6. szám)

2007-04-01 / 4. szám - Ladányi István: X Garaczi László: metaxa

LADÁNYI ISTVÁN , garaczi lászló: metaXa Hálás kötet olvasónak is, kritikusnak is. Gazdag, kellően tagolt, ám még számba vehető mennyiségű elemből álló regény, markáns témával, követhető történettel, azonosítható szereplőkkel, néhány erős, az elbeszélő nyelvét karakterizáló jellel, jól körülírható elbe­szélői sajátosságokkal. Tiszta regény. Regény a szó hagyományos értelmében, vagyis ki­talált történet, a maga által fikcionált valóságra referál, s a lemúr-szövegekkel ellentétben nem az önéletrajz-elméleteket szólítja meg, inkább a szubjektum kérdésességéről szóló teóriákat. A regény a főszereplő zeneművész két szerelmének és egy barátságának az egymás­ba fonódó története, a kifáradó kapcsolat iránti hűség és az új, föltartóztathatatlan von­zalom között őrlődő férfi néhány kritikus hónapját mondja el, ahogy az elbeszélő már a könyv elején közli: „elejétől a végéig, (...) a farkasréti bulitól az erzsébet hídi vízbeugrá­sig", illetve az elbeszélés helyszíneként megjelenített idegszanatóriumig. Az elbeszélés fragmentumokból építkezik, de a töredékekből a mű végére összeáll egy eseménysor, a hagyományos, a történet menetére, végkifejletére kíváncsi olvasó megelégedésére. A Garaczi korábbi műveire is jellemző rendhagyó figurák, helyenként bizarr történetele­mek a korábbi prózai munkáknál feszesebben komponált, szinte detektívregényszerűen önmagába zárt, magát a kompozíciót is hangsúlyozó műbe illeszkednek. A helyszínek, események, személyek történetbe foglalásával nemcsak érzelmi, lelki-lelkiismereti kér­dések, s a számos értelemben határhelyzetben lévő férfi bizonytalanságai, cél nélkülisé­ge jelenítődnek meg, de a metaba olyan kérdésekre is ráirányítja a figyelmet, mint az emlékezés és a múlt, az elbeszélés és az eseményvilág viszonya, vagy az egyszeri térbe­­időbe (testbe, élettörténetbe stb.) helyezettség kényszere, ugyanakkor az ettől való sza­badulásnak a vágya. A fikcionált történet hétköznapi világunk ismert valóságelemeiből építkezik, vagyis a leírt szöveg „magától értetődően" kap értelmet hétköznapi ismereteinkből, többé-kevés­­bé ismert, azonosítható helyszíneken játszódik, illetve ilyeneket is bevonva alakítja ki a maga topográfiáját: budapesti színterek, a 8-as főút, Tapolca és környéke, illetve hasonló­an pontosított amerikai helyszínek jelennek meg a szövegben. A tárggyá tett szerelmi há­romszög eseménytörténete sem annyira rendhagyó, hogy egy feltételezett átlagolvasó­nak nehézséget okozhatna valamiféle (re)konstrukció a szövegfragmentumokból. A rakpartok képe, a Margit-szigetet is veszélyeztető budapesti árvízi helyzet révén egészen pontos időkoordináták is hozzárendelhetők a regényszövegből megképzett világhoz. A főszereplők azonosságának keretei már a szöveg legelején, szinte enumeratio­­szerűen megteremtődnek: az elbeszélő-főhős, a barátnője: Gigi, gyerekkori barátja: Zsolt és barátjának a nővére, Marina alakjai által. Kirajzolódik egy szerelmi háromszög, amely­nek kiszögellési pontjai az elbeszélő­ főhős, a barátnője és a gyerekkori barát nővére. A megcsalás a hétköznapi élettérből kilépve, a főhős zeneművész amerikai turnéja során következik be, ahol mintegy felfüggeszti korábbi, otthoni identitását, és az idegen világ­ban más személyiségként kerül viszonyba Marinával - és ezzel ugyanakkor realizálja gyerekkorból őrzött vágyát. Vagyis a jelenben előrehaladó történet mögött ott van a fel­

Next