Jelenkor, 2019. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 7-8. szám - Térey János: Mont Ventoux, avagy "Jánoska pajtája": Egy cívis vallomásai

tagolása nyomán nyolc arányos részre tagolt arab kert Damaszkusz és Marrákes palotaudvaraiból. Vámospércsnek halvány köze sincs az optikai elvek szerint szerveződő, túlszabályozottságában unalmas, nagyképűségben szenvedő fran­ciakerthez, de nem is az angolkert hatalmas, eső áztatta pázsitokat körbeölelő, szabálytalan formájú labirintusa ez, amelyet annyira szeretek, még ha a fennsí­kon, egy-egy pillanatra meg is idézi azt. A kert, szokás mondani, mindent elárul arról, hogy tervezői és művelői miképpen viszonyulnak a Teremtéshez. Nézzetek ide, emberek, a miénk ilyen, így viszonyulunk. Pontosabban így viszonyul apám, ő a mi kerti formatervezőnk, ő a mi land artistánk. Ez meg a mi Tusculanumunk, elveszített, csehovi cseresznyéskertünk, bocsánat, pontosítok: meggyes kertünk, amelytől előbb szabadulni akarunk, s amelybe aztán mindörökre vissza fogunk vágyni. Ez az elvadult málnaföld a félszázados diófák árnyékában, a halápi erdő mellett. Ez legalább szép volt, de amikor a nyolcvanas évek közepén apám a Kétmalom utcai hátsó kertben is fölállított egy hatalmas fóliasátrat, amelyben állva is elfért az ember, abban már csak az eszelős, magamutogató gesztust lát­tam. A sátor nyáron befülledt, télen pedig nem védett semmitől, a repedező bur­kolatát állandóan cserélgetni kellett a düledező vázon. Belül fekete fóliával be­vont földoszlopok álltak, azokból sarjadtak oldalt a palánták. Apám a sátor vázát méregzöldre festette, zöldre a kerti székeinket is, zöldre az udvari szerelőasztalt is, mindent, de mindent méregzöldre. „Még az Úristen is zöld ezen a nyáron", jegyezte meg maliciózusan nagy­anyám. Mennyi négyszögöl hány aranykoronányi értéket képvisel, ez számomra ak­koriban rejtély maradt, bevallom, kamaszként nem is igazán érdekelt. Addig azért eljutottam, hogy rákérdezzek: egy hektár, az valójában hány hold? „Egy hold az pontosan mekkora, anya? Ugyanakkora, mint a Hold az égen?", kérdeztem anyámtól kisfiúkoromban. Őnekik a Jászságban még akkora földjük sem volt, mint nekünk, szegényparasztként egészen más besorolás alá estek. A hold túlélte a metrikus mértékrendszer bevezetését, földnyilvántartási használatát csak kétéves koromban, 1972-ben szüntették meg. Ám a köznapi szóhasználatból csak csigalassan kopott ki, világosan emlékszem, hogy a földeken töltött időmben végig holdat mondtak a felnőttek, és nem hektárt. Megszokták, na. Hogy semmi ne lehes­sen egyszerű, a hold kisebb egysége a négyszögöl, s az 1 öl oldalhosszúságú négy­zet területe körülbelül 3,6 négyzetméternek felel meg. Egy kataszteri vagy kataszt­­rális hold pontosan 1600 négyszögöl, ami 0,575464 hektárral vagy 5754,64152861 négyzetméterrel egyenlő, és viszont­ egy hektár pedig 100x100 méteres terület, az­az tízezer négyzetméter, ami 1,7377 katasztrális holddal azonos. Szóval „nekünk" dédapám idejében száztizenötezer-kettőszáz négyszögölünk volt, s ezt nem büsz­keségből említem, materiális, financiális értelemben véve ez, könnyen lehet, keve­sebb a semminél, számukra mégis ez volt a minden; igazán kár volna összevetni a macsi földet a százezer hold fölötti terjedelmű mágnásbirtokokkal. Egy viszont kö­zös. Ott is, itt is a földhöz való viszonyulás módja a beszédes, s a szerzés meg a mindent lenullázó vesztés története a sokatmondó. A mi pótlék-Vámospércsünk körülbelül két holdnyi lehetett, így volt külön világ. Jókai Mór földje sem volt sokkal terjedelmesebb a Svábhegyen, amelyet regényhonoráriumából vásárolt a „hétháznak" is hívott falucskában, ebben a

Next