Jelenkor, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-05-30 / 43. szám
roly és Zoltán Péter; az esküttségben negyvenkét esztendőig közelégedéssel szolgált (’s így nyilván vmegyéink minden eskütteinek érdemes Nestorjok) Szabó András, a’ megyebeli nemesi szolgálatoknak eddig csak közfigyelem lehetvén jutalmok, tiszt, szolgabiróvá neveztetett ki; tiszti főügyvéddé Nagyiday Ferencz felkiált.; állá Tóth Ferencz szav. által; Fekete Ferencz, Osváth Ferencz , Kornis Imre tiszt, alügyvédekké kinev.; levéltárnokká Zoltán Pál felkiált.; bátorsági biztossá Osváth István eskütti ranggal szav. által; végre írnokokká Tegze Dániel, Tar Sándor és Zörög Károly egyszersmind becsül, esküitekké neveztettek ki. Diszesíté e’ nemzeti ünnepet a’ szép rend ’s kívánt csend, az uj tisztikar pedig első évnegyedbeli dijából a’ nagy számmal gyülekezett fényes követeket ’s a’ megyebeli nemességet magyar szivüleg vendéglé meg, este pedig tánczmulatsággal fogad á. E. T. Turopolya-mező nemessége Horvátországban némelly közbeötlött akadályok miatt december Ildika helyett (mint egyébkori szokása) május lödikán tartá tisztújító gyűlését, mellyben elöljáróinak következőket választó: táblabirákká Spissich Benjámint és Raizner Jánost, altáblabirákká Jozipovich Antalt, Pogledich és Novák Ferenczet; földispánná (comes terrestrissé) Jozipovich Györgyöt; állá Farkas Imrét; kapitánnyá Spissich Károlyt; jegyzővé Jellachich Lajost; állás lajstromzóvá Pogledich Ferenczet; pénztárnokká Jozipovich Antalt; ügyvéddé Novák Ferenczet; alügyvéddé Spissich Ferenczet és Terpatecz Jánost; fiscussá Blasekovich Györgyöt; erdőügyelőkké Leder Jánost és Czerovszky Józsefet; alinspectorokká Krischich Jánost és Szever Lőrinczet; esküitekké Szundekovich Pétert, Sostarecz Pált, Koosz Tamást, Zvetkovich Endrét, Havichich Miklóst, Verchkovich Pált, Bredrich Györgyöt, Radenich Miklóst, Chanchich Imrét és Koosz Pált. Tek. Pozsony vármegye is e’ sok restauratiótól nevezetes hónap 24dikén választó tiszteit illyrenddel: első alispán Bitó Benjamin; másod. Fekete Ferencz; helyettes (surrogótt) alispánok Jablanczy Józs., Tapolcsányi Zsigm., Bittó Józs., Szászy Laj., Kaszaniczky Istv.; főjegyz. nevezt. Németh János; első aljegyző Pacsák Zsigmond; másod. Petőcz György; tiszt. Jankó Mihály, gróf Pálffy József és Buzinkay; főadósz. vál. Jablánczy József; aladósz. Böghy Jakab, Gudics István, Gyurcsy Sándor, Takács Zsigm. főadószedői ranggal. Gálffy József, Magyar István ; főügyv. Molnár Rudolf; másod. főügyv. Németh Vendel név. Első alügyv. Buzinkay Ignácz; másod. Olgyai Miki. vál., tiszt, alügyv. Pethe Antal, Bittó Károly, Szmertnik Istv., Németh Sándor, Bittó Miksa, Gaal Ján., Fazikas Józs., Földes Boldi, Bacsák Miki., Burjány Ign., Cserni György, Jablánczy Zsigm., Petőcz Zsigm. ifj., Imelyi Guszt. A’ pozsonyi jár. főbíró Dóka László; albíró Nagy János; esküttek Mazúr Kár, szolgab. ranggal, Vitái Ant., Horváth Ant., Laurenty Ján. szempczi bizt.; tiszt. esk. Fail Lénárd és Bacsy Antal. Nagyszombati jár.: főbíró Odler József; albiró Szászy Aloiz; esküttek Kristóffy László főbir. ranggal, Hollósy Ján., Szőllősy Ján., Ernyey Kár; tiszt. esk., Balogh Péter, Simoncsics Ign. Külső jár.: főbíró Marsovszky Kamill; albiró Thebery Fer.; eskütt Szüllő Gáspár, Szecsey József, Nagy Ant., Vitái Ant.; tiszt. esk. Albus Ambr., Timanóczy Istv. Felső csallóközi jár.: főbíró Petőcz Ant. , albiró Földes Joakim, eskütt Lieszkovszky Ign. szolgabirói ranggal, Gál Vincze, Nagy Pál, Cséfalvay László, tiszt. esk. Bittó Sebestyén, Nogel Pál, Bittera János, és Bittó Pál. Alsó csallóközi jár.: főbíró Vermes Vincze; albiró Nagy Ign.; eskütt Cséfalvay Dán., Méhes Ign., Deák Péter, Kulcsár Józs.; tiszt. esküttek: Balassa Andor, Szabó Péter. Hegyentuli jár.: főbíró Trojer Leop.; albiró Boldizsár Antal; eskütt Cserni Fer., Rainer Andor, Rauscher Józs., Klempa Gásp.; tiszt. esk. Czintula Ján.; tiszt. főbíró Kondé Flórián ; tiszt. al-