Jelenkor, 1840. január-december (9. évfolyam, 1-104. szám)
1840-02-26 / 17. szám
is ásva, fésülve, tökéletes ruházatban, ’s nőket férfiaktól elkülönítve, amazokat vas nyoszolyájik előtt ládájukon ülve’s fonva, ezeket szövőszékek vagy gyapjúgereben mellett dolgozva látja, az egész intézetben a’ szigorú katonai rendet, mindenik osztályban az illető munkamestert, ki a’ tudatlanokat munkára oktatja, mellettök a’ felügyelőt, ki mindenütt megjelen, a’ rendre szigorún ügyel, az egész személység eledeliről gondoskodik, ’s naponkint írott jelentést tesz az egyesület elnöknőjének, végre minden reggel és estve a’ választott vagy segédasszonyságokat,kik felváltva(minden nap más meginás)látogatják meg a’dologházat, az nem fogja eléggé csodálhatni a’ kassai nőegyesület buzgóságát, ’s azon jól átgondolt tervet, melly szerint illy rövid idő alatt illy szép sikert elérnie lehetett. Igaz ugyan, hogy a’ városi hatóságnak is sokat köszönhetni e’ részben, mert készséges közremunkálása nélkül sem az utczai koldulást illy rögtön megszüntetni,‘sem a’dolgoztatóházat illy hamar létesítni nem igen sikerűit volna, melly utóbbihoz a’ város a’ nm. m.kir helytartótanács megegyeztével a’ Koppy féle alapítványhoz tartozó tágas épület egyik részét az egyesületnek ingyen átengedte , de legtöbb érdemet szerze magának minden esetre az elnöknő gróf Forgács Zsigmondné szül. gróf Forgách Mária, ’s alelnöknő özvegy Szirmay Mihályné szül. Szulyovszky Therézia asszony, ’s még néhány tagjai a’ választmánynak, kiknek leginkább köszönhetni, hogy az egyesület a’m. 1939ben nem kevesbet von be 20,082. vrtnál ’s 42.i4 krnál, és pedig 18,401. ftot 32, 4 krt adakozások utján, 1700. ftot 10 krt pedig a’ dologház készítvényei eladatásából, úgy annyira, hogy bátor az egyesület ez évben részint a’ dologház bebútorozására, részint a’ belé helyzett koldusok élelmezésére ’s ruházatára, a’felügyelő’s mesterek fizetésére, a’ feldolgozandó anyag megszerzésére, ’s más mellékes költségekre, valamint a’ nazi szegények gyámolítására is 14.230. vftot 4612 krt költeni kénytelenittetett, még is 5851 vftot öönkrt a’ 1840. évre megtarthatott, melly pénztári maradványból 3000. vft már tőkésítve van. Kiéretvén e’ szerint a’ kitűzött czél első része, nem késett az egyesület a’ másik részének létesítéséről is gondoskodni , ’s elhatározta e’ végre még múlt 1839 végével, hogy a’ kassai felső ’s közép külváros számára egy kisdedovó intézetet alapítana. A’városi tanács ’s választó polgárság itt is előző készséggel ajánlkozott,hogy a’as szándékot pártolandja, ’s mihelyt az intézet folyó költségei, u. m. a’ kisdedovónak ’s nejének fizetése ’s más mellékes kiadások aláírás, vagy tőkegyűjtés által biztosítva lesznek, az épületet, melly e’ czélra leszen fordítandó, maga a’ város költségin megszerzendi. Ezen bátorító nyilatkozás után az egyesület több tagjai azonnal tetemes adakozásokkal járultak a’ tőkegyűjtéshez, ’s ugyané’ czélra i.e. febr. 13-án több műkedvelő által magyar és német színdarab is adatott, melly kitűnő tetszéssel fogadtatván, a’ felemelt árak mellett igen tetemes tiszta hasznot hozott. E mellett az egyesület más kútfőkről is gondoskodván, ’s leginkább belső megerősülésére , ’s öregbülésére törekvőn, még 1839 decsükén több Kassán kivűl lakó asszonyságot is, tiszteletbeli tagok gyanánt keblébe fogadott; névszerint megválasztattak tiszteletbeli tagokká: Almásy Ferenczné szül. gróf Forgách Jozefa , Andrásy gróf Györgyné szül. gr Königseg Francziska, Andrásy gróf Károlyné szül. gr. Szapáry Etelka, Bárczayné szül. Lónyay Piroska, Berzeviczy Tituszné szül. gr.Dessewffy Laetitia(Vidorka), Boronkay Albertná szül. Máriássy Thekla ,Breczenheim hgné szül. hg Schwarzenberg Sarolta, Csáky gr. Antal Vinczéné szül. gr. Csáky Petronella, Csáky grófné szül. báró Vécsey Anna, Dessewy gr. Eminé szül. báró Yenkheim Paulina, Forgácher Károlyné szül. báró Walterskirchen Filippína, Jeszenák báróné szül. gróf Forgács Aloyzia, Kolbenhayer Móriczné szül. Megyaszay Kornélia, Kullmann Zófia, Luzénszky báróné szül. Szentmiklósy Emilia, Pulszky Imréné szül. Ketzer Therézia, Kaiszky báróné sz. Mentzhenger Gabriela, Széchenyi gr. Istvánná sz. gr. Seilern Crescentia, Szentimreyné szül. Tiszta Anna, Steinhübel Károlyné szül. Mohi Anna, Szirmay Ádámné szül. Gyürky Johanna, Szirmay Józsefbe szül. gróf Török Therézia, Sztáray gr. Albertné szül. gróf Waldstein - Würtemberg Mária, Tahyné szül. Humy Mária, Teleki gr. Lászlóné szül. báró Mészáros Johanna, Teleki gróf Sámuelné szül. báró Jeszenák Zuzanna , Thurn - Taxiságné szül. gr. Batthyány Auróra (Hajnalka),Török gr szül.b. Révay Zófia, Vayb. Miklósné szül. b. Geymüller Katalin,’s Vécsey báróné szül Novák Emilia. Ennyi tisztelt név bizton reménteti, hogy nemcsak a’ szándékolt kisdedóvó intézet már a’ legközelebb tavaszon megnyittatik, hanem még, sok más jó, szép és áldástenl is sarjazandik e’ nemeskeblü egyesület köréből. Áldás kövesse lépteit, ’s bár utánzásra találna többi nagyobb, kivált magyarajkú városinkban is, hol a’szegényebb néposztály foglalkodtatása ’s nevelése kettős fontosságú. Hont Télutókor: F. Kórkán kezdett közgyűlésünk nevezetes!) tárgyainak rövid foglalatja ez volt: I. Országgyülési követinktül érkezett tudósítások következtében azokra adandó utasítások kidolgozása az erre nézve megbízott állandó választmányra bízatott, melly még e’gyűlés alatt köteles tudósítását beadni, bj) Eperjes és Kassa városokban szándékolt váltójogi törvényszék fölálattatása iránti megkereső levelek folytában, annak e’ megye részéről Kassám létrehozatala és a’ vasúti kérdésre nézve különösen a’ balparti vonal pártoltatása hagyatott meg ez úttal or.gy. körtinknek. I. Tudomásul vétettek Liptó vgyének a’ tisztválasztó-székek országgyűlésem elrendezését sürgető, és Abaujnak az erejüket felmuló ajánlásoktól követeik eltiltatását illető leveleik. II. Matusska evang. lelkésznek selyemtenyésztés iránti buzgósága dicsérettel fogadtatott a’megye Rendei által, ’s az ennek előmozdítására általa kért intézkedés megtétetett. IV. Szatmár megyének felszólítása következtében Kölcseynek .Eötvös, Szalay, Szemerey által kiadandó munkába járásbeli szolgabirók által előfizetés, továbbá Gyürky Antal és Pongrácz Lajosnak Hont vmegye helyírását szerkeszteni és kiadni szándékló czéljok biztosítására ugyanez után aláírás gyűjtése határoztatott. V. Boronkay Lajos főjegyző előterjesztésére a’ kisdedóvó intézet, némi fölsegéléstül a’megye Ilidéi egy örökös alapitó, (100 fipgő) és ezenkül három közönséges hat évre kötelező (45 pgős) részvényt nemesi pénztárukból rendeltek vétetni.Ugyanezen gyűlés folyama alatt tartotta két fenálló intézetünk , casinói, és olvasó-társaságunk, rendes közgyűlésit. Amaz fi 00, öt égő forintos részvényest számlál,Ipolyságon tartja szállását egy e’czélra a’rozsnyai káptalan épittette ’s éttül kibérlett fogadói szárnyban, melly öt csinos szobáim áll, köztük egy terem, ’s egy tekéze szoba. Az intézet elnöke : Fejérváry Miklós triró. Casinónktól külön intézetet képez az olvasó társaság, melly 25, tizenkét pőforintos részvényest számlál. Őzésül tüze ki minden jeles, honi és külföldi könyvnek (német nyelven) megszerzetését. A’ könyvek a’tagoknak évnegyedenkint adatnak, ki olvasásul nagyobb számban. Elsőbbségi kérdésben sorshúzás történik. Minden tagnak joga van bármi könyv vételét indítványozni, a’ többség határoz. A’ társaság egy titoknak kormánya alatt van, kinél a’ könyvtár is tartatik. A’ társaság szorgalmas titoknoka: Fejérváry Miklós tb. Közgyűlésünk első napján az ipolysági vendéglő által a’ casinói teremben tánczmulatság adatott így sem most sem ez előtt soha nem volt még adva megyénkben tánczmulatság ,,a’magyar nyelv terjesztésére és iskolai könyvek megszerezhetésére, asszonyi munkák kijátszatásával összekötve“ Dermesztő hidegünk múlt hó végével olly rögtön megváltozott, hogy minden vizeink áthágák partjaikat, a’sebesen rohanó jégtorlatok pedig több kisebb nagyobb hídainkat magukkal ragadák ’s azóta tavaszi langy jéget szívunk. Igazitas: A’Jelenkor f. é. 3 ik sz. közlött ’s börtön-javitási pontot érdeklő tudósításban tollhibábul Horváth József neve hibásan áll : Horváth Antal helyett. PJK) Seeger Keresztely, dömölki sóárnok, életének 49 ik évében, viz,kórságban, f. hó fokán meghatálozott.— Pápa és Szombathely között eddigelé rendes postajárás nem létezvén, a’közlekedés csak levélgyűjtő magányintézet által történt Kisczel és Sárváron keresztül.Melly hiányt a’ közönség régóta sajnosan érezvén ’s a’rendes postavonal felállíttatását óhajtván, végre a’ törvényhatóságok közbenjártára f. évi mart. - től kezdve Pápa és Szombathely között is rendes kir. mellékpostavonal létesül. A’közönség ennélfogva leveleit alulról ugyan egy nappal későbben veendi ; de fölülről két három nappal is hamarább, mindenesetre pedig biztosabban , mint azelőtt. „F. évi jan. Sokán a’miskolczi helv. vallástételü lyczeum oktatói kara egy kitűnő tagot, a’ tanuló ifjúság áldozatokkal is munkás tanítót ’s egyszersmind barátot veszte ; ugyanis Németh József a’közönséges történet a’ status-tan,mathesis,görög ’s latin nyelv érdemkoszorutzott tanítója. 10 heti súlyos vizkórság’ következtében élete 51dik tanítói hivatala Ildik évében jobb létre szenderült. — A’ boldogultnak tanitványi körül lélekismeretes szorgalommal ’s csüggedés nélkül buzgón folytatott fáradozási, sok oldalú tudományos miveltsége, mellyet mindennel kivált az avatottabbakkal megosztani hivatásából folyó édes kötelességének nézett, lelkének szilárd ’s nemes jelleme a’vele viszonyban éltek előtt emlékit feledhetleníték.“ A’ társasági a g a r á sz a t ezúttal is a’ megalapított rend ’s mód szerint mindenki megelégülésére ’s örömére ment végbe, kivéve talán azokat, kik agarok diadala iránti erős hiedelemmel jelenvén meg a’ pályatéren,’s reményűkben csalatkozván,rövid ideigleni, illy esetben minden agarásszal köz kedvetlenséget éreztek, melly azonban agarok tehetsége túlbecsültéből származván, a’ vidor kedv által felváltva csak hamar elenyészett. A’gyüléspont, mint e’ lapokban említtetett, Vecsés volt, honnan titkon táplált reménnyel ugyan, de még is mindenki tartva agara versenytársától, 10 órakor Sz. Lörincz pusztára mint pályatérre kiindult a’ társaság. A’18 bejelentett pályázó agár közül a’tudva levő módszerint kettőnként pórázról futásra eresztve végre kettő maradt fen a’ billikomokérti versenyzésre. A’ társaság adta billikomot, illy körülírással: „Juss, hogy es agarász évben győztesnek ismertessel adja a’társaság .Febr. hónapban 1840." nyerte gr.Ráday Gedeon Kígyó agara; másodikat illy felírással: „E’másod dijhoz jutott,mert a’győztessel futott; adják Komáromy György és Schayer Sándor Febr. hónapban 1840."’ Schayer Sándor , a’ már első és másod rendű billikomot nyert,Szikra agarat, végre a’ társaság által ajánlott pipát, a’ legszebb ’s legnemesb apa-agárnak, gr. Beleznay Jánog. Csiczke agara nyerte el. Az agarászat napját megelőzte zordon idő remegés be hozá a’ nyugtalan agarászt el annyira, hogy más nap jobb idő utáni fohásszal ébredvén fel, teljes lett öröme az idő jobbra fordultával, ’s az annyira számos jeles részvevők megjelentével, kik mindnyájan legnagyobb lelkesedéssel részesülőnek e’ valódi férfias mulatságban. Meglepő ’s gyönyörű látvány egy lovagi kedvtöltést kedvelőnek illy szépen sikerült agarászat, ’s valóban méltó tárgy lenne valamelly ügyes művésznek illy számos lovag előtt történt nyúlhajtás hű ábrázolásra! Örömmel nyilványitja a’ társaság ezennel több jeles taggal lett növekedtét, ’s egyszersmind nem titkolhatja el azon reményét, mellynélfogva több évre biztosittatását látván, szép jövendőnek nézhet elibe. Minden jelenlevő tag azon óhajtással veve búcsút társától, bárcsak a’ most bevégzett agarászatot olly nagy időköz ne választaná a’ jövő őszitől, mellynek határnapját ezen lapokban annak idejében mulhatlanul közlendjük. Zimony, febr. Ifikén: „Zimonyi hiteles hírek szerint konstantinápolyi magányos levelek szélütöttnek mondják Chosrew basát, de egyszersmind állítják , hogy felgyógyulása iránt teljes reményt táplálhatni; a’ fiatal szerb fejdelmet, Mihály liget, a’basa iránti buzgó részvét tartóztatá annyi ideig Konstantinápolyban. Egyébiránt igen könnyen teheté ezt Mihályiig, mert Konstantinápolyban tartózkodta alatti egyik kitüntetés után másikban részesült. A’ nagyin* parancsa következtében számára különösen nagy becsű gyönyörű gyémántos Nisham Iftihart készítettek, és ezzel cserélék ki a’már korábban kapott csekélyebb böcsűt. Ezenkül gyémántokkal pazarlásig elárasztott kolcsogboglárt külde neki a’ szultán, mellyet kalpagján fog viselni. Lyubicza bgnőnek nem leend szabad fiát Szerbiába kísérni, ismert ármánykodó cselszövényi miatt , hanem tüstint Oláhországba kellend visszaköltöznie férjéhez. A’ szerb ministerségben némelly pártoskodások miatt változás fog történni.— A cíg 2 . a. ( Albert hg. tábornagyi rangot kapott kir. fönség czimmel. Menyekrói diszrend. ) London febr. Bikán : „Ma délután Londonba érkezék Albert hg ’s magas rokonival együtt Clarendon palotába szállott. A’ canterburyi hires székesegyházban isteni tiszteleten volt jelen, és igy nemcsak megnyugtatá a’buzgó protestánsokat,hanemi egyszersmind alkalmat nyujta hitveseiknek’s lyányaiknak arczvonalait összehasonlíthatni a'keringésben levő számtalen rajzolattal. Kedvező külseje és szerény magaviselete minden szivet meghódító számára, főleg pedig a' szépnemet egészen elbájoló. A’városi tanácselnök ünnepélyes üdvözletét következőleg viszonzá a’ lig : „Szivemből köszönöm Önnek szerencsekivánatit 's tisztelete azon kifejezésit, mikkel ez országba léptemkor fogadtatom. Önökkel