Jelenkor, 1842. január-december (11. évfolyam, 1-104. szám)

1842-02-23 / 16. szám

68 ezen körlevél tartalmát tudomásul veszi. 4.) Az 18­3 9ik évben felakadt tiszt­­újítás után megyénkre küldött királyi biztos által rendelt katonaság szállá­­sozási költsége az illető hatóságtól a’ tokaji sóházra utaltatván óvás tétetett, nehogy ezen költséget a’ szegény adózónép fizesse majdan vissza. 5) gr. Keglevich Gábor ő excjának királyi főtárnokká kineveztetését jelentő­­ intézvény éljen-kiáltással fogadtatott. 6) P. F. folyamodása olvastatott fel, mellyben nejének gyámság alatt volt örökségét kiadatni kérte, megemlítvén, hogy a’ gondnok több évi fontos tisztét minden számadás nélkül vitte. Mire kül­döttség neveztetett, 73 Biharmegyének az előfogatok eltörlését tárgyazó kör­levele nem pártoltatott, a­­mennyiben az adózó nép jóllétét bő keblükben vi­selő Adek olly díjt szabván egy egy állomási előfogat jutalmazására, hogy azért a’ nemes ember is örömest megyen, ezen intézkedés a’ szegénység pénzkere­sését, vagy adófaragását gátolná. Emeltek ugyan szót megyénk hőbb ember­baráti , miképen ha ezen előfogatok csakugyan ollyanok, hogy azok a’marha­­tartó köznépnek hasznot hajtanak, töröltetnék el a’kényszerítőség, hiszen a’ mi hasznos és könnyű , azt jobblétéért önként is örömest teendik közembereink, ámde megfelelt K. G. táblabiró úr mondván: olly időben élünk még, mellyben köznépünk maga jobblétét sem lévén képes felfogni, az örökváltság eszméjé­vel foglalkozók is abban látszanak megállapodni, hogy kényszerítő törvény al­kottassák. Népünk a’ maradás és tespedés betegségében sinylik, kényszeritni kell hát ezt, hogy pénzt keressen, ’s legyen mit ennie’s mivel ruházkodnia. Szá­nandó jellemzet, de bizony a’ XIXdik században is igaza van K. Gnak!1­83 Temes­ megyének a’ keblebeli katonaság ismételt kicsapongásai miatt panaszló körlevele olvastatván, — nemcsak pártoltatott, sőt elhatároztatott, hogy e’me­gyében is véghez vitt illyes katonai pántolódások összeszedetvén, a’ felírás­ban soroztassanak elő. Nincs honfias indulat, melly botránkozatosan fel nem lá­zadna illy emberiségtelen tények hallatára. Hisszük azonban, szeretjük hinni, ’s erősen reméllem­ , hogy kegyes fejedelmünk valódi figyelemben veendi hű jobbágyainak sérelmes panaszait és sietend illő elégtételt szolgáltatni bárminő rangú legyen is a’ maga rendeltetését feledő 1­­93 A’ hús ára eddigi 8 v. krajczárban hagyatott meg. Torontálmegyének január 26 án tartatott sorbeli közgyűlése alkalmával fölvétetett 1) Temes vármegye levele a’ katonai kicsapongásokról, melly az utasítások közé jegyeztetett, ’s pártoltatni fog , de minden záradék nélkül. 2) Egy k. intézvény leküldé N. J. táblabirónak azon vádlevelét, mellyben egy hi­vatalától fölfüggesztve levő szolgabiránk, arról vádoltatik , hogy a’ megyei huszárt mégis magánál tartja ’s ezenkívül nyugtatott előfogatokkal utazik, mellyre a’ járást ideiglen kezelő alszolgabiró jelentvén, miként a’ vád elseje nem áll, mert a’ huszárt hivatali elődjétől ő már átvevé, másodikra pedig maga az érdekelt fél írásban elismeré , a’ vontatóknak nyugtatványok melletti hasz­nálását, azonban ezt is csak azért cselekedtnek állította, mivel végzésileg at­tól eltiltva nem volt, ’s mivel még némelly hivatalos dolgai rendbehozandók valának, ezen mentséget a’ Edek elegendőnek nem találván, a’ tettet roszalák. Érdekes beszédharcz fejlődött e’ tárgy vitatása közben, mert egy táblabiró nem épen legbiztosabb tapintattal megtámadó, de csak szóval az egész magi­­stratust, kérdvén: tisztviselő miként pártolhat tisztviselőt? említette a’ sanior parshozi csatlakozását, ’s hogy szomorú dolog, ha a’ többség határoz!­ mellyre az egymás után fölkelt tisztviselők a’ szétszórt nyilakat a’ megtámadóra visz­­szapattanták, többi közt némellyek azt is említve, hogy a’ sanior pars még nem olly elhatározott izé, miről a’ fogalom tiszta volna, mert mindegyik párt­­beli a’ maga felekezetét tartja legjózanabbnak,a’többségre nézve pedig mondatott, ha intelligens, ez a’ szabadságnak alapja s. t. e. 3) Egy nemes által villon­gás alatti földön levő csárdának meggyújtása körülményeit a’ nm. h. tanács választmány által rendelvén megvizsgáltatni, ennek elnökévé a’ Rdek Szapáry József grófot jelelétt ki. 4) A’ nm.h. tanács tudósit, hogy a’ megyében mu­tatkozó szükség miatt egy század innét elvitetik, ’s igy a’ megyei adózóné­pen könnyebbség történvén, ha a’ kért 200 ezer pfnyi kölcsön utóbb is szük­séges, legfelsőbb helyre egyes adatok terjesztessenek föl. 5) Krassómegye másod alispánja arról tett tudósítást, hogy folyó év elején Temesváron lévén egy ottani vendéglőben a’ császári huszár ezrednek egyik tisztje a’ magyar nemzetre nézve megbántólag nyilatkozott ’s a’ megyei választmánynak egye­­deit, melly némelly katonai kicsapongás megvizsgálására volt kiküldve, nyílványosan becstelen szavakkal illette, a’ Rdek­e’ részben éles végzést hoztak, megvetéssel bélyegezték a’ durva kikelést ’s a’ választmány részire elégtételt szorgalmaztak az ezred parancsnokságánál. 6­ A’ népnél érezhető élelmi szükségnek miképeni eltávoztatása érdemében a’ kirendelt küldöttség ja­vaslatát beadván, ennek következtében a’ edek a’ szegényeknek helységen­­kinti öszszeiratását rendelék el ’s febr. 21én fognak fölötte lényegesen intéz­kedni. 71 Azon kérdésre : váljon a’ szóbeli perekben 200 pfton felül bírói taksa jár és olly megállapodás történt, hogy igen is járjon, ’s erre sinór mér­tékűl a’ theresianum taxatorium fog szolgálni, továbbá a’ felek k­öltségekteli megkiméltetése tekintetéből az idézés és bíráskodás csupán a’ kerületbeli szol­­gabirák által történjék. 8) Indítvány létetett a’ jegyzőkönyv minden végzési­nek meghitelesitése iránt , de a’ idek azon tekintetből, hogy a’ jeles vég­zések a’ nélkül is meg szoktak hitelesíttetni, az eddigi szokásnál maradtak. 93 Azon szokásnak, miszerint az előfogatokra rendelt adózók egész napokon a’ városházaknál ácsorogni kénytelen itletnek, minthogy ezen veszteglés mindig főleg munka idején rájok nézve igen káros , megszüntetése is inditványoztatott, de többséget nem nyerhetett. 103 Egész mostaniig azon teher is fenállt itt a’job­bágyokra nézve, mikint a’ helyben lakó szolgabirónak a’ község télen nyá­ron két éjjeli őrt tartozott kiszolgáltatni, sőt olly panasz is fordult elő, hogy egy község nappali őrt fizetés mellett tartott az esküttnek is, ennek megvizsgá­lása elrendeltetett, az éji őrök megszüntetése iránt pedig közhírré tétetik, hogy a’ községek ezzel a’ járásbelieknek nem tartoznak. Közli Rónay Móricz. Mármarosmegye I. év január 24én kezdett közgyűlésének figyel­met érdemlő határozati következők: a’ nm. h. tan. azon rendelete , miszerint a’ sószállitást és kereskedést akadályoztató Tisza vizében levő fák , czölöpök köz erővel kiszedetni ’s a’ folyam medre tisztán tartatni parancsoltatik , adózóink­ra nézve sérelmesnek ’s terhesnek vétetvén, a’ mennyiben megyénk népe ezen kötelességtől eddig mentes volt, ’s a’ kincstár tisztittatá eddig is a’ folyam med­rét , minthogy ezt kizárólag sószállitásra használja, mivel megyénk a’ són és fán kívül egyéb kereskedési czikkel nem bir,­­ nem fogadtatott el ’s felírás határoztatott, mellyben megiratik, hogy a’ megye kész ugyan a’ Tisza vizének szabályozására ’s tisztítására a’ szükséges erőt mindenkor kirendelni de csak, ha az a’ nép terheltetése nélkül történik, azaz a’ kir. kamra napszámjait készpénzzel fizetendi. — Temesmegye körlevelében előadván a’ keblében tör­tént katonai kihágásokat, elhatározó hogy addig követei az adót meg ne ajánl­ják, míg a’katonai kihágások iránt felterjesztendő törvényczikk kb­. erősítést nem nyerend , ’s ehez hasonló utasítás adására bennünket is felszólita : megyénk egy jól rendezett társaságban a’ személy-és vagyonbátorságnál többet nem ös­­mervén, azt pedig, hogy a’ katonák , kiket a’ status épen ezen kettős czélból tart, eszközei a’ belcsend felzavarásának, legnagyobb sérelemnek tekintvén, Temesmegye felszólítását egész kiterjedésében pártoló szavazati többség útján, ’s követeinknek adandó utasításul, eleve följegyezteték, melly alkalommali sza­vazáskor a’ honoratiorok által adott szavazatok többektől nem helyeseltetvén , Mánn László első alispán ur felszólítására megyénk uj törvény hozataláig elhatá­rozó , hogy döntő szavazatot csak köz­tudomásu nemesek adhatnak, az előter­jesztési jogtól azonban a’ honoratiorok ki nem záratvák. — Pestmegye felszó­lítván bennünket a’ balparti vasút pártolására, noha megyénk a’ közelebbi or­szággyűlésen azon okból, mivel több reményt ’s biztosságot talált a’jobb parti vasút felállásához, a’vasutakat pedig, mégha érdekei ellen lennének is, pártol­ni legszentebb kötelességének tartja, miután meggyőződött jelenleg, hogy a’ két út egymás mellett meg nem állhat, ’s mindenik­et csak a’ másik fel nem állásáról föltételeztetik, hajlandóbb a’ balpartinak felállását pár­tolni, mint t.i.a’ melly e’ megyét is közelről érdekli, ’s reménye is van hogy e’ megyéből évenkint a’ Tiszán levitetni szokott másfél millió mázsa só miatt, a’ midőn szükség idején 4 millió is kiszállittathatik , Debreczennel össze fog köt­tetni, ’s a’ Gallicziába vivő vasút egykoron e’ megyén át fog vitetni, ’s e’vé­gett ennek, mivel különben is az 1836. XXV. t. sz. a’ balpartit is nyilván pártolja, már valahára leendő megengedéséért felírni határzott. — Megérke­zett az ismét ujabb szatmári körlevél is hozzánk, ’s bár megyénk nagyobb ré­szeinek aligha­nem ez utóbbi benső óhajtása, de az illy megyei következetlen­ségtől hogy­­legalább független legyen e’ megye, a’ mennyiben a’ szatmári 12 pontot vitatás és véleményadás végett egy küldöttségnek kiadta, ’s ennyiben már azokat magáéivá téve, a’Gdik pontra nézve is határozni csak akkor fog, midőn a’ küldöttség véleménye beadatik, ’s igy ezen utóbbi körlevél csak tu­domásul vétetett. Nem lehet nem említenünk ’s helyeslenünk e’ körlevélre hi­­vatkozólag Asztalos Pál szolgabirónak azon szavait, hogy bár a’ magvető megbánván a’ földbe lett vetését, azokat, csírázni kezdvén kiszedni is akar­ná , de maradnak azon földben még is magvak, mellyek még dusabb kalászo­kat fognak idővel hajtani. — Biharmegye sérelemnek tekintvén a’ kir. curiának azon ítéletét, miszerint a’ papi tizedet nem fizető egyedeket szóbeli per útján marasztaló el, holott erre nézve más perut van a’ törvényekben rendelve, eb­ből alkalmat véve a’ megyét a’ tized-eltörlésre szán­ta fel, de első ágát ezen megkereső levélnek megyénk azért nem pártolá, mivel a’ bírói függetlenséget ez által veszélyeztetni látja, másik ágára nézve azonban, a’ tizednek mind a’tulajdonosra , mind az adóra nézve készpénzben leendő kényszerítő meg­­váltatását utasításul adni meghatározó. — Nem kevés örömet okoz a ö felsé­gének megyénkhez küldött két leirata, egyikben a’ nm. kanczellária az iránt értesíti a’ megyét, hogy ö felsége átlátta e’ megye azon kivonatainak igaz­ságát és törvényszerűségét, miszerint a’ törvényszéki rendes táblabirák kan­­czelláriai parancs következtében a’ megyei választás alól elvonatva csak fő­­ispáni kinevezéstől függöttek, az 1615: 24. törv. cz. értelmében a’ Adek általi választások megengedéséért ’s ez ellenző rendelet visszavételéért folya­modott, ezt megengedni méltóztatott azon hozzáadással, hogy a’ többi tábla­birák kinevezési joga a’főispánt illeti. A’bban ő fels. a’ h. tan. utján saját ke­ze aláiratával küldött rendelete által biztossá tevén a’ megyét, hogy legszen­tebb kötelességének ösmeri ugyan az alkotvány fentartását, ’s mivel azokban sok hi­ány van, mint az 1836 és 1840 ik országgyűlési törvények mutatják, kész azok javítását is eszközleni, ellenben roszalja a’ megyék, bármilly nagy­többségen alapuló határzatit, mellyek a’ törvényhozó hatalom csonkítására ve­zetnek , miután megyénk ezen körlevélben ő felségének az alkotvány fen­­tartását biztositó ’s törvények javítására kész szándékát tapasztalná, sokkal inkább tisztelvén megyénk a’ törvényhozói hatalmat, semhogy annak köréből foglalást tenni szándékoznék, a’ Adek ezen leiratból származó örömüket, mi­szerint az alkotvány fentartására ’s annak javítására maga­m fels. szólít fel bennünket, alázatos felírásban nyilványitani határozók. A szolgabirák által beado­tt összeírás szerint, megyénk népsége 10 év alatt 10 ezer lélekkel sza­porodott. Szőllősy Balázs. •Gyuláról január fogytán. Nem kívántam elmulasztani, némelly közérde­kű tárgyakról időközben értesíteni, miilyen e’ megyében alapítandó kórháznak jövedelmezett tánczvigalom, f. hó 16án, melly e’napon csakugyan nagy szá­­mú’s válogatott társaság jelenlétében meg is tartatott, ’s jövedelme közel 1000 vítra rúgván, azzal e’ szép czélu intézet gyarapodik ; ennek keletkezése ’s gya­rapodása módjait, eszközeit, mint az abban fáradozó tagok neveit idővel biz­tos kútfők után a’ közönség ebbe juttatni kedves kötelességemnek üsmerem. Ugyancsak közérdekű czélra t. i. a’ Gyulán rövid idővel ezelőtt alakult easi- 110-társaság gyarapítására a’ megyeház nagy teremében, hol a’ fenérdeklett vi­

Next