Jelenkor, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-104. szám)
1843-05-28 / 42. szám
vagyok egészen bizonyos, elgyengült ’s ekkép hagymázba olly könnyen átmenő nemzetünk felüdülésére csak egyegy olly aránylag gyengéd adag is , mint a’ millyet én nyújtók könyveim által’s pedig hosszú intervallok közt a’magyar közönségnek , nem ártott ő többet mint használt dala ; és ha ezt átgondolom, akkor valóban Laokoonkinjai közt — mellynek kigyóitul engem barátságosan körülfonatni szíveskedik a’p. hírlap szerkesztője , ’s ezen operatiotul társaival együtt maga sem marad el — csak azon vigasztaló öntudat hoz némi irt fájdalmimra , hogy szándékom becsületes és véremhez hű volt, és e’ mellett—mit tekintetbe nem venni tán igazságtalan lenne — hogy akkor midőn én léptem, és nem ostorozó journalista hanem könyvirókép a’ politikai pályára, mai felingerlett állapotunkhoz aranyozva mibenlétünk még felette asthenicus volt, és ha az igazságot minden oldalról meg akarjuk vallani, a’kormány sem tüze még akkor ki az alkotványos és nemzeties haladás zászlóját olly nyíltan, olly láthatólag mint ma. ’S ez oka, miért vontam be haladási irányt adható lobogóimat tüstént, midőn fejdelmi zászlón magyar színeket és az alkotványos haladásnak jeleit láttam. ’S ugyanis mihelyt fejdelmek adnak illyesekben irányt, akkor ha rendalkotás helyett kigázolhatlan haosba nem akarunk bonyolódni, vagy más szavakkal, hanem állítjuk személyünk ephemer kis fényét a’ köz álladalom tartós dicsőségének elibe , akkor le a’ magas paripárul és minden jó hazafi közlegénysorba állni köteles. Ez legalább az én politikám. Ámde a’ pesti hírlap szerkesztője ebben szerencsésb személyemnél. Mert midőn én , teli scrupulussal, valóban nem vagyok egészen tisztában magammal: vájjon politikai lépteimben nem hibázok , és nem igen tudom, kivált most a’ hírlapi interventio után, mikint fog szerencsétlen vérünk ezer szövevényeinkbül és mind abbul kibontakozni, mibe az érintett interventio sülyeszté azt — és ezen aggodalom közt nem egyedül én de felette számos és nálam sokkal okosabb hazafi eped — azalatt a’ p. hírlap szerkesztője „nyugtató önérzettel" gondol visszatekinthetni czimboratársaival „harmad évi pályájára", mint lapjában olvassuk,és felejtvén,’s innen látszik, mikép emlékezete valóban „meglehetősen rosz, hogy egész pályáján nem vitt végbe egyebet, mint Magyarországban lakó minden más ajkú népességeknek a’ magyarság elleni beszítését, minden osztályzatok felizgatását, minden érdekek tűhegyre állítását, szóval nem egyebet, mint indiseret korbácsolást és dölyfös eröktést; mind ezt felejtvén,öntetszöleg e’ következő sorokat tűzi ki magának és társainak minden esetrel mártír-koronául, úgymint: „Illy korban, illy körülmények közt, a’párt, mellyhez tartozni szerencsénk van il?), ha kortársaitól gyanúsításokat arasson is, az utókortól egykor bizonnyal elismerést aratand — ámde köszönetet é, az más kérdés — miért hogy az átalakulás kénytelen erisisét meggyorsította“ és itt bízvást hozzá ragaszthatni, ,kapussal törvén a’ házba', ha létünket nem gyilkolá is meg — mert hiszen tán csak nem fogja az efféle catilinai viszketeget véletlenig tűrni a’ magyar — legalább mód nélkül compromittálta azt. És ha csak ennél maradna, hagyján; mert hiszen az illusio is szerencse , és mint sokan mondják de én nem hiszem, a’ legnagyobb. De nem; mert, mint látszik, még csak most akar vezérileg ágálni az uj .protector/ mikor a’ fejdelem maga áll a’ nemzeties átalakulás kormányrudjánál, és ekkér, mint mondám, közlegény sorba állni volna tiszte minden magyarnak , kinek hona drága. Azonban legyen hite szerint, ringassa magát édes iilusiókban magas paripáján ; én, noha ez irigylésre méltó lehet, nem irigylem, és érdelje az önmagával! megelégedés vezéri késérzetét — melly újabb bizonyossága, mennyire ismeri saját magát és van tisztában magával — habár lehetetlen is nem látnia, ha csak egy pillanatig is magába tér, milly aggasztó veszélyek közé bonyolitá ő és pártja vérünket és ennek annyi század óta fenmaradt szabadságát, ’s lehetetlen meg nem ismernie, milly sürgetőleg szükséges most, midőn minden elem fel van vérünk ’s önállásunk ellen bőszítve, az egy pont körüli ragaszkodás , melly pont sem ő, sem én, sem más nem lehet, hanem egyedül a’ magyar fejedelem. Mihez képest számolásiban ezentúl ne csalja meg magát, ’s legyen meggyőződve, hogy, habár kifőz is valamit camarillájában, és mulatságát ’s mesterségét űznie engedtetik is egy darabig a’ nagyobb rész a’elsőbbség által,azért az ő főzése még koránsem eldöntő , életbe hozó többség; mert bármillyrespeciabilis legyen is azon naprendszer, mellyben kering — mit nem akarok kérdésbe venni — ’s bár mennyi pénzbe került legyenis némelly elvbaráti ’s elvajonczinak a* ,közbizodalmi követté felkaroltatás és alkalmasint még szép pénzbe kerülendő’ ,vissza nem karoltatás' — risum lenealis — azért még mindenféle más naprendszerek is léteznek — kivált honunk körülményeit illetőeg — mellyek ha kellő tekintetbe nem vétetnek, lehet ugyan bármilly szép álmokat álmodni, de hazát újjá alkotni bizonyosan soha; sőt csak zavart okozni és rombolni lehet, de építni, hasznost valósítni teljességgel nem. És ezt, Istenért, vegye figyelembe; ’s azért hagyjon fel már valahára, szépen kérjük , azon boszantó , nevetséges „Nélkületek és Ellenetek“ mottójával, melly egyszer hóbortos, pillanatban véletenül poétás vénájának fattyu-kinövésekint tollából csúszott, és most annak úgyszólván ,polgárosítást kivíni harczol vagy inkább handabandát. Hagyjon fel végre ezzel , mert hiszen hála az égnek, mai időkben még fejdelmek ajkai közé sem illenek efféle zsarnok hypernóvák, annál kevesbbé egy szerény honpolgár szájába. És ennyit mély számoló tanítványomnak, ki miután engem túléltnek declarál, némelly más hibáimat vajmi indiscrete a’ világ előtt kitárja, Laokoon kígyói- i val összefrigyesülvén derekasan torqueal ’sat. pro coronide—úgy szólván szemrehányólag , hogy szegény fejem miért nem lett ,tartós vagy tán inopportunitási tünemény „opportunitasi celebritás"nak nevez, és ezt ragasztja hozzá: „hogy ha később munkáival“ — t. i. ujságczikkeimmel, mert hiszen ezek írása előtt a’ tudós szerkesztő úr által a’ ,legnagyobb magyarnak valékt kikiáltva—„az előbbieket egybehasonlítjuk“ — igen, igen, ha a’ phirlapisták szokásuk szerint csirrcsavarva egybehasonlítják, de más nem—„minden lapon kézzel fogható nyomait találjuk annak,“—következetlenségnek? merem állítni nem , tehát minek? — „annak, hogy a’Hitel Írója elég statustudományi képzettséggel nem bírt, ’s mint politikai reformátor sok dolgok iránt önmagával tisztában nem volt." És ebben tökéletes igaza van. De ugyan, követelém é én mind ezt? vagy nem mondám é annyiszor a’ hányszor, hogy mint dilettáns csupán azért írnék, mert ezt más nem tenné?*) Merié ezt valaki tagadni? Kár hogy 13 év előtt, mikor ,Hitelem megjelent, olly derék tapintatu bölcscsel, mint a’ p. hírlap szerkesztője, még nem ajándékozá meg az ég a’ magyart. Mert ha már akkor Illyéssel ajándékozd valameg, ki annyira van tisztában magával és olly irtózatosan ki van bélelve státustudományi mindenféle recipékkel, mint a tudós szerkesztő úr, ez esetben eddigelé már alkalmasint mindenen átesett volna vérünk, és igen üdvösen szenderegnénk egy fölénk épített „pyramis" vagy inkább ránk garabonczolt rom alatt. Végre köszönetemet igényli a’ p. hírlap szerkesztője, hogy ő és pártja engem, kiben az aristocrata a’ democratával nem tud megférni, és ekkép mindigi küzdésben van, legalább is tíz évvel előbb hozott magammal tisztába, mint különben történt volna; mi mindig nyereség. És ez igaz; tökéletesen felnyitotta a’ p. hírlapi párt szemeimet; de valóban nem a’ körül, hogy mennyire fér belém mint született és nevelt aristocratába—és ez vajmi sértő tövis a’tudós szerkesztő úr ’s társai szemeiben—a’ democrata, mert hiszen kifejlődési körülményeink közt nem arról van és lehet szó — mit azonban a’ p. hírlapi iskola tanárjával együtt soha nem tudott megkülönböztetni — ,elv szerint ki democrata, ki aristocrata, ki republicanus ’s így tovább—hanem, hogy milly formák közt létezünk, és ekkér millyek közt kell és anarchia nélkül lehet csak mozognunk; nem ezek körül nyitotta fel szemeimet az illyesekben egészen vak p. hírlapi párt, hanem a’ körül, mit mindig sejtek, hogy valósággal van hazánkban, mint szerencsétlenségünkre mindig volt, bizonyos házsártos kis osztály, melly a’ nagyobb részen mindig zsarnokoskodván , meg nem szűnő túl kalandozásai által csak rontani tudott de építni soha sem, és mellyel legalább úgy látszik mintha a’ sok álmosok és félénkek és kötelesség-felejtettek közt csak vas kéz bírhatna. Mi pedig a’ tudós szerkesztő urfelelemi véleményét illeti, mellynek egybevonása által azt hitte : egy jó erőset sújt maga szép dosisa után ítélt hiúságomon, azzal Talleyrand bizonyos esetét hozá emlékezetembe. Egy a’ természetiül nem igen pazarul megajándékozott öcscse volt a’ híres stalusférfinak és egyszersmind ritka elménetnek, melly öcscse elgyengülve élte alkonyán szellemileg még alább szállott. Talleyrand hízelgői ennek következtében többek közt azon részvéttel is ad nauseam ostromlákat, hogy szegény öcscse —kivel közbevetőleg, nem igen sympathizált — már ismét egészen gyermekségbe esett valamidőn bizonyos alkalommal, az igen is sok részvét miatt egy kissé felpattanván, megnyugtatókig röviden azt válaszoló, hogy „öcscse minden esetre igen magasrul nem esett volna." És ezen eset az enyém. Mert ha leejtett is a’ p. hírlap szerkesztője, legalább nyaktörő magasról nem estem le, és így semmi bajam. Többnyire ha valaki ,túléli magát, az mindig tűrhető, mert legalább,megúszta valamikép a’ hegyet, mielőtt völgynek indult volna; míg a’ világon nem egy celebritas élte fogytáig soha nem tündöklött másutt, mint lidérczként posványok és mocsárok fölött. Egyébiránt nekem is van a p p. hírlap szerkesztőjéről véleményem, melly iránt napról napra nagyobb tisztába jövök önmagammal; de ezúttal elhallgatom, addig is, hazafias részvéttel felszólítván őt: ,Ne nevettesse ki magát minden méltányosb által." Mert valamint én nem vagyok legtávolabbrul is valami celebritas, úgy bizony a’ tudós szerkesztő ur sem az, apródjai körén kívül; és valamint nekem nincs pártom, melly több volna mint némelly barátok köre, úgy a’ p. hírlapi párt sem terjed tovább némelly egybetalálkoztak körénél. A’ magyar még mindig hiúbb, hogysem valamelly supremaliás, mellytül nincs mit tartania — mit a’ tudós szerkesztő úr sejteni nagyon is látszik, mert annyit korbácsol—maga fölött eltűrne; ezt bizonyítják évrajzaink, és ez oka, hogy vérünk vagy honi rendetlenségtől megszaggatva vagy külnyomástul elzsibbasztva, csak vajmi ritkán és rövid pillanatokként bírt jó egészséggel, mikép törpe is maradt. Ne nevettesse ki ennélfogva magát a’. p. hirlap szerkesztője és higye el, hogy sem neki sem nekem, sem egy nálunk sokkal arravalóbbnak nincs pártja, és nem is lehet, mellyel leyális kormány átellenében confusiónál egyebet csinálni lehetne, ha — és e’ körül forog a’ dolog—azon párt, mellyet a’ tudós szerkesztő úr vagy én, vagy valaki nálunknál okosabb véletlenül egybepontosíthatna, loyalis közelítés helyett újhuzási, idétlen oppositioi ’s időn és soron künti újítási viszketegben gyakorolná erejét. Áldjuk az Istent ’s boruljunk térdre ez okból — ha valóban nem magunkat bálványozzuk inkább mint a’ hazát—hogy a’végzés loyalis kormánynyal ajándékozott meg, melly előtt nemcsak az ,ember áll becsben, hanem az ,embernek nemzetiségi családokba oszlott léte is; ’s melly nemcsak az emberiség általányos jogait tartja szenteknek, de az írott törvényeket és ekkér sajátlagos rendszerünket is sértetleneknek tekinti. Élvezzük ennélfogva végre azon szerencsét, hogy az, mi kebleinknek mindig legédesb vágya volt, ’s minek elérésére, mennyire tehetségünkben állott, őszintén járulónk hangyamunkánkkal, az ,alkotmányos és nemzeti kifejlődést. i. kormányunknál leli legerősb védjtt, és ne felejtsük,—nehogy jó szerencsénket otrombául magunktól lökjük—hogy valljon alkotmányos és kivált nemzetiségi tekintetben mi lenne belőlünk, és mi volna sorsunk ma, —tegyük kezünket mellünkre — ha most az ellenünk felkorbácsolt szenvedelmek árjai és ezer szétágazásunk közt legális kormány erős támaszára nem számolhatván, egyedül csekély és eldiribolt erőnkre volna szorítkozva nem csak védelmünk de alkotmányos nemzeti előmenetelünk is ? Rekeszszük tehát ki a’ szűkkeblű ügyészkedést, ha valóban vérünk üdülése fő czélunk, és a’ helyett hogy nehezítnek, segítsük inkább elő a’ loyalis kormány lélekismeretes ezélzatit, mellyféle kormány ha loyaliter többséget nem nyer, ,a’magyart alkotmányosan nem kormányozhatni' és mind azon pyramisféle festvény, melly a’ p. hírlapi officinában készült, nem egyéb mint keserű gúny és szemtelen szemfényvesztés. — Le azért a’ magas paripákrul, és mindnyája, ki velem egyszerű, közlegénysorba! mert csak akként —de így bizonyosan—,lesz, még a’ magyar, ha t. i. a’ régi királyság pyramisa szerint legfentebb áll a’ fejdelem, alatta tanácsosai, és ha egyelemes , Hornosak nyelven pengő de szívben lakó, haza-és királyhoz hűségünk alkotja annak talaját. ) Lásd a’ ,Hifida előszavát, melly így kezdődik : „Nines olly holes a’ világon, ki még igen sok hasznossal ne nevelhetné tudományit, mint viszont alig van olly tudatlan a föld kereken, kitől egyet 's mást nem lehetne nagy haszonnal tanulni. Minden emberben van valami jó, mint virágokban méz, ’s így remél Mieter a’ közönség engedőleg fogja ezen Értekezést fogadni ’sat,44— A’ szerk.