Jó Egészség, 1936 (27. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-01 / 1-2. szám
Jó EGÉSZSÉG továbbképző tanfolyamok végezzék el rajta a tatarozást. Az egyetemi évek elméleti tárgyai az orvosi vonatkozik is( vegytanon és physikán, minden természettudományos gondolkozás ezen tartópillérein kívül, az élet, a betegségek és az alkalmazott orvostan )problémáit ismertetik. Az élettel, mint természeti jelenséggel a biológia, a bonctan (anatómia) és az élettan (physiologia) foglalkozik. A biológia az élet és halál fogalmából kiindulva a sejt és sejtközösségek élettüneményeit tanulmányozza; kimutatja, hogy a sejtélet elemi működései: az anyagcsere, a szaporodás, a mozgás és az érzés felé hogyan épül a soksejtű lények berendezésében a vérkeringés, a beidegzés és a belső elválasztás, mint a sejtek együttélését lehetővé tévő, szabályozó három működés, melyet végül a fejlődés folyamán a lelki élet számára készítik elő a talajt. Az egyéni fejlődésben az öröklés, az alkalmazkodás és a változékonyság törvényeit kutatva, eljut a fajok eredetéhez, a földi élet csodálatos változatosságának alapkérdéséhez. A bonctan az emberi test alakiságának tudománya nemcsak szabad szemre, hanem mint szövettan nagyítókkal, górcsövekkel is. Mindkettőnek látszólag holt világába életet lehel a fejlődéstan és a működések tana, amelyekben az alak az okiság és célszerűség szemszögéből elevenedik meg. Az élettan az egészséges emberi élet tüneményeit ismerteti egyénenként, majd összefoglalva az egyén alkatában a constitutióban, mely az élet folyását jóban, rosszban irányítja. Általános élettörvényként mondja ki, hogy mindenki úgy él és úgy hal meg, amint azt egyéni alkata megszabja. A betegségek három elméleti tudománya: a kórbonctan, a kórtan és a gyógyszertan. A kórbonctan, mint neve is mutatja, a betegségek alakiságának tudománya, mely Morgagni-nak azon elvi jelentőségű megállapításáról indult ki, hogy minden betegségnek valahol, valamely szervilen székhelye, góca van, amely az illető betegségnek lényege. Hogy a szervek helyére Bichatnia hamarosan szövetrendszerek, majd Virchow tanában a sejtek kerültek, ez nem csökkenti Morgagni azon érdemét, hogy meglátásával sikerült a mysticismusba tévedt kórtant 2000 éves tévelygéséből kiemelni. A kórbonctan ilyen értelemben a szervek, szövetek és sejtek kóros alaki és működési elváltozásaival foglalkozik. A kórtant más szóval kórélettannak is nevezhetnők, amennyiben az életnek a betegségekben megváltozott tüneményeivel s egyúttal a betegségek okaival, ezek között a baktériumok szerepével foglalkozik. A gyógyszertan a régi tisztán tapasztalati, sokszor babonás próbálgatásból ma a kísérleti kórtan szintjére emelkedett, amikor bizonyos vegyi anyagoknak az ép és kóros életfolyamatokra gyakorolt hatását tanulmányozza. Az élettannak számtalan problémáját vetette fel és tisztázta éppen a gyógyszer hatástan. Ezen elméleti alap elsajátítása után kezdi meg a hallgató klinikai tanulmányait, s jut közvetlen érintkezésbe a betegekkel, a panaszkodó és szenvedő, kínlódó és reménykedő embertársakkal. Ez a szembekerülés sorsdöntő a hallgatóra, s életfontosságú a betegre nézve. Itt dől el, hogy megvan-e a hallgatóban az orvosi pályára való elhivatottság. Igaz, hogy jó orvosnak első kelléke az alapos, mélyrehatósó, soha ki nem meríthető tudás, amely felülemeli őt a mindennapi élet jelentéktelen kicsinyességein, sejtetni engedi vele a lét örök problémáit, s megmutatja neki az igazság derengését. Tudás nélkül lehet valaki az orvosi pályán jó kuruzsló, lehet ügyes üzletember, de nem lehet orvos a szó magasabb értelmében. Aki azonban nem tud kiemelkedni a hullák, a kémcsövek, a gépek és a számok holt világából az élethez, aki nem tudja tanulmányaihoz az esze mellé a szívét is elhozni, az lehet majd jó elméleti szakember, lehet tudós búvár, de nem lehet orvos a szó nemes értelmében. Az ész és szív harmonikus együttese jellemzi az igazi orvos lelki szerkezetét, akinek szive azt sugalja, hogy tudása véges korlátok közé van szorítva, s hogy az elmélet és gyakorlat között mélységes hasadék tátong, melyet csak szivjósággal szerzett bizalom és szeretet hidalhat át. A betegek szempontjából égető kérdés marad mindig az, várjon jelenthet-e károsodást bajukban az, ha betegségük az orvosi nemzedék kiképzése céljából tanulmány tárgyává tétetik? Míg a belbetegségek keretében ez csak zaklatás elleni tiltakozásban nyilvánul meg, addig az operatív szakmákban az avatatlan kezdők tévedéseitől való ösztönös félelemmé lesz, melyet az ilyen áldozatokról szárnyrakelt rémhírek élesztenek. A gyógyítás két elvi lehetőségének: a belgyógyászatnak és sebészetnek ismerete az emberiség őskorszakáig nyúlik vissza, amikor a segítés ösztönéből lassan kint emelkedett tudássá az orvoslás. A történelem előtti időkből nagy számmal maradtak ránk csontvázak, melyekről pontosan leolvasható a gyógyító emberi kéz nyoma; a történelem legrégibb írott emlékei viszont ezerszámra sorolják fel a csodaszerek, csodabalzsamok, a bűbájos főzetek sorát, melyeknek szedésétől gyógyulást várt a naiv tapasztalat. Igaz, hogy nemcsak Hippokrates írásaiban, nemcsak a középkor kincses gyűjteményeiben, így az 1610-ből való Thesaurus chirurgiae. A minden tablettán látható „Baser" kereszt, ’ a megbízhatóság jele Gyógyszertárakban kapható