Jó Egészség, 1936 (27. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-01 / 1-2. szám

Jó EGÉSZSÉG továbbképző tanfolyamok végezzék el rajta a tata­rozást. Az egyetemi évek elméleti tárgyai az orv­osi vo­­n­atkozik is( vegytanon és physikán, minden termé­szettudományos gondolkozás ezen tartópillérein kí­­vül, az élet, a betegségek és az alkalmazott orvostan )problémáit ismertetik. Az élettel, mint természeti je­lenséggel a biológia, a bonctan (anatómia) és az élet­tan (physiologia) foglalkozik. A biológia az élet és halál fogalmából kiindulva a sejt és sejtközösségek élettüneményeit tanulmányozza; kimutatja, hogy a sejtélet elemi működései: az anyagcsere, a szaporo­dás, a mozgás és az érzés felé hogyan épü­l a sok­sejtű lények berendezésében a vérkeringés, a beideg­zés és a belső elválasztás, mint a sejtek együttélését lehetővé tévő, szabályozó három működés, melyet vé­gül a fejlődés folyamán a lelki élet számára készítik elő a talajt. Az egyéni fejlődésben az öröklés, az al­kalmazkodás és a változékonyság törvényeit kutatva, eljut a fajok eredetéhez, a földi élet csodálatos válto­zatosságának alapkérdéséhez. A bonctan az emberi test alakiságának tudománya nemcsak szabad szem­re, hanem mint szövettan nagyítókkal, górcsövekkel is. Mindkettőnek látszólag holt világába életet lehel a fejlődéstan és a működések tana, amelyekben az alak az okiság és célszerűség szemszögéből elevene­dik meg. Az élettan az egészséges emberi élet tüne­ményeit ismerteti egyénenként, majd összefoglalva az egyén alkatában a constitutióban, mely az élet folyá­sát jóban, rosszban irányít­ja. Általános élettörvény­ként mondja ki, hogy mindenki úgy él és úgy hal meg, amint azt egyéni alkata megszabja. A betegségek három elméleti tudománya: a kór­­bonctan, a kórtan és a gyógyszertan. A kórbonctan, mint neve is mutatja, a betegségek alakiságának tu­dománya, mely Morgagni-nak azon elvi jelentőségű megállapításáról indult ki, hogy minden betegség­nek valahol, valamely szervilen székhelye, góca van, amely az illető betegségnek lényege. Hogy a szervek helyére Bichat­nia hamarosan szövetrendszerek, majd Virchow tanában a sejtek kerültek, ez nem csökkenti Morgagni azon érdemét, hogy meglátásával sikerült a mysticismusba tévedt kórtant 2000 éves tévelygé­séből kiemelni. A kórbonctan ilyen ér­telemben a szervek, szövetek és sejtek kór­os alaki és működési elváltozásaival foglalkozik. A kórtant más szóval kór­élettannak is nevezhetnők, amennyiben az életnek a betegségekben megváltozott tüneményeivel s egy­úttal a betegségek okaival, ezek között a baktériu­mok szerepével foglalkozik. A gyógyszertan a régi tisztán tapasztalati, sokszor babonás próbálgatásból ma a kísérleti kórtan szintjére emelkedett, amikor bizonyos vegyi anyagoknak az ép és kóros élet­­folyamatokra gyakorolt hatását tanulmányozza. Az élettannak számtalan problémáját vetette fel és tisztázta éppen a gyógyszer hatástan. Ezen elméleti alap elsajátítása után kezdi meg a hallgató klinikai tanulmányait, s jut közvetlen érintkezésbe a betegekkel, a panaszkodó és szenvedő, kínlódó és reménykedő embertársakkal. Ez a szem­­bekerülés sorsdöntő a hallgatóra, s életfontosságú a betegre nézve. Itt dől el, hogy megvan-e a hall­gatóban az orvosi pályára való elhivatottság. Igaz, hogy jó orvosnak első kelléke az alapos, mélyre­hatósó, soha ki nem meríthető tudás, amely felül­emeli őt a mindennapi élet jelentéktelen kicsi­nyességein, sejtetni engedi vele a lét örök problé­máit, s megmutatja neki az igazság derengését. Tudás nélkül lehet valaki az orvosi pályán jó ku­ruzsló, lehet ügyes üzletember, de nem lehet orvos a szó magasabb értelmében. Aki azonban nem tud kiemelkedni a hullák, a kémcsövek, a gépek és a számok holt világából az élethez, aki nem tudja tanulmányaihoz az esze mellé a szívét is elhozni, az lehet majd jó elméleti szakember, lehet tudós búvár, de nem lehet orvos a szó nemes értelmében. Az ész és szív harmonikus együttese jellemzi az igazi orvos lelki szerkezetét, akinek szive azt su­­galja, hogy tudása véges korlátok közé van szo­rítva, s hogy az elmélet és gyakorlat között mély­séges hasadék tátong, melyet csak szivjósággal szerzett bizalom és szeretet hidalhat át. A betegek szempontjából égető kérdés marad mindig az, várjon jelenthet-e károsodást bajukban az, ha betegségük az orvosi nemzedék kiképzése céljából tanulmány tárgyává tétetik? Míg a bel­­betegségek keretében ez csak zaklatás elleni tilta­kozásban nyilvánul meg, addig az operatív szak­mákban az avatatlan kezdők tévedéseitől való ösz­tönös félelemmé lesz, melyet az ilyen áldozatokról szárnyrakelt rémhírek élesztenek. A gyógyítás két elvi lehetőségének: a bel­gyógyászatnak és sebészetnek ismerete az emberi­ség őskorszakáig nyúlik vissza, amikor a segítés ösztönéből lassan kint emelkedett tudássá az orvos­lás. A történelem előtti időkből nagy számmal ma­radtak ránk csontvázak, melyekről pontosan leol­vasható a gyógyító emberi kéz nyoma; a történelem legrégibb írott emlékei viszont ezerszámra sorolják fel a csodaszerek, csodabalzsamok, a bűbájos főze­tek sorát, melyeknek szedésétől gyógyulást várt a naiv tapasztalat. Igaz, hogy nemcsak Hippokrates írásaiban, nemcsak a középkor kincses gyűjtemé­nyeiben, így az 1610-ből való Thesaurus chirurgiae­. A minden tablettán­ látható­­ „Baser" kereszt, ’ a megbízh­atóság jele Gyógyszertárakban kapható

Next