Jóbarát, 1970 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1970-01-29 / 5. szám
PÉLDAKÉPEINK A KOMMUNISTÁK NYOMDÁSZ Nem emlékszem, mióta tart a barátságunk Nikolits Árpáddal — de ez köztünk maradjon —, mert már szinte hallom válaszát: kezdete csak a számtanórának lehet... Meg a vitának, ami ezután kerekedne... Hogy miért tartom barátomnak? — azt tudom ám! Nyughatatlan ember. Két év alatt mesterséget tanult, nem is akármilyet, nyomdász lett, gépmester — nem is akármilyen. Mondta egyszer, hogy a dán szaklap szerint.. Nem, nem tanult meg dánul, lefordittatta a szöveget — nem tudom .lany gépmester fordíttat magának dánból. Ekkor az én Árpád barátom harmadik éve volt nyomdász.... Mondja aztán egyszer, hogy Lipcsében nyomdatechnikai-grafikai pályázatot hirdettek, és grafikustársat keres, a nyomdai munkát ő végezné... Lipcséig hosszú ám az út, kezdődik a nagyváradi selejtezővel, aztán a hazai pályázókkal, s csak a legjobb munkákat küldik oda. Nos, a Nikolits-Fux Pál pályamunka megjárta Lipcsét, és szerzőinek dicsérő oklevelet hozott. Szóval, nyughatatlan ember... Egy este mondja, hogy számításai szerint a gépi szedést, korrigálást fele időre lehetne csökkenteni, ha a kéziratok helyett magnóval dolgoznának. Mit mondhat ilyen ötletre az ember, aki nem is ért a szakmához? Bólogatott a nyomdaipar néhány szakembere is. Két év múlva aztán felhív a barátom, s kérdezi hallottam, hogy máshol bevezették a magnóról szedést? De nem ez a nagy fogás: a matricamosást kellene valahogy gépesíteni, például ha ultrahanggal próbálkoznának.... Idén tavasszal kerestem a gépteremben, mondták: tanár lett és délután tanít. Tanár? Igen, oktató, az új fiúkat tanítja. Harminckét éves tanára még nem volt a nyomdának Váradon. Most van. Volt — ezt ő mondja. — És most mi lesz? Semmi. Azaz lenne valami... írtam egy riportot, elolvassátok? És ez számomra megint csak valami újat jelent, s azt hiszem, tízegynéhány év után még ma sem ismerem eléggé. Nyughatatlanabb, mint hinném? Olvasom a riportot és úgy érzem, barátom írása hamarább jelenik meg nyomtatásban, mint ez az írás a barátomról. Albumunk második lapján Ion Andreescu egyik híres festményét mutatjuk be. A nagy román realista festő jelentős alkotásai közül megemlítjük még: Útmenti ház, A szénégető háza, Faluvégén, Szántás, Vásár Buzău környékén, A nagy út, A gémeskút, Tej Barbizonban, Önarckép, Tölgyfaerdő, A premonti sziklák. Parasztlány portréja — olajfestmény (A Köztársaság Szépművészeti Múzeuma, Nemzeti Galéria) HORIA HORŞIA". ION ANDREESCU Andreescu életpályája akkor zárult, amikor más még alighogy megtalálja a maga sajátos egyéniségét a művészetben. 32 éves korában már komoly életmű volt a háta mögött, ennek láttán mondhatta Grgorescu: «Andreescunál nem volt nagyobb művésze ennek az országnak...» És valóban, egyike legjelentősebb festőinknek, a múlt század második felében, egyetlen évtized alatt alkotott műve semmit sem vesztett értékéből. Maradandóságát főleg realista látásmódjának, eredeti értelmezésének, kivételes természetfelidéző képességének köszönheti. A tájak, virágok és csendéletek festője ugyanakkor kiváló portré-festő. Itt láthatjátok egyik legjelentősebb alkotását ebből a műfajból. Háromféle cím alatt szokás emlegetni: Parasztlány, portréja, Parasztlány zöld nagykendővel, Zöld fejkendős parasztlány. A kép a 1 1850-1882 ) festő utolsó éveiből való, széles vonalakkal és mértéktartó színekkel fejezi ki a fiatal nő lelki finomságát és egyben határozott karakterét. Andreescut érdekelte az egyszerű emberek nehéz, küzdelmes élete, felfedezte bennük a szilárd emberi méltóságot, mint ahogyan a tájakban meglátta a tágas tereket, a természet monumentalitását. A művész üzenetét egymásnak adják át a múló évtizedek. MEGDICSÉRJÜK Zsigmond Évát, aki alig 13 éves, a marosvásárhelyi «Bolyai» iskola ötödik osztályában tanul, egyaránt szeretik tanárai, tanulótársai, mert szerény és barátságos kislány, no meg jól tanul és szívesen segít másoknak is. Vajon mit csinál otthon, hogyan osztja be idejét, hiszen játszani is kell, s van is, akivel, kis húgával, aki most második elemista. Ha nem tudnánk Éváról, hogy elfoglaltsága mellett még sportol és balettezik is, önszorgalomból fest és verseket ír, talán nem is volna érdekes időbeosztása, íme, mit mond Éva: — Először mindig megtanulom a másnapi leckémet, aztán edzésre megyek. A sportpálya után jólesik ismét elővenni a könyvet, s ilyenkor olvasni meg irogatni szoktam, vagy festeni. Ez nekem öröm. Hetenként többször elmegyek a balett-körbe, s ott, ha fizikailag ki is fáradok egy kicsit, aztán ismét kedvem van itthon foglalatoskodni. Biztosra vesszük, ha továbbra is ilyen lelkiismeretesen és szorgalmasan dolgozik, meg lesz az eredménye!