Jóbarát, 1973 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1973-11-08 / 45. szám
AZ EMLÉKEK NEM VÁLTOZNAK Kedves ifjabb barátaim, akiknek nyakán most lobog a vörösnyakkendő— kezdeném, ha nem kellene arra gondolnom, hogy valahol a szekrény egyik polcán, a levendulaillatú, szépen összefogott fehérneműk, térítők, ingek alatt bizony megvan még az én vörösnyakkendőm is, ha fölteszem, máris az én nyakamon is lobog egy, máris önmagam ifjabb barátja lennék? Nem beszélek hát a korról, hiszen akit egyszer pionírrá avattak, az lelkében, emlékeiben és tetteiben örökre az kell hogy maradjon, és minden bizonnyal az is marad. Csak arról beszélek, hogy huszonöt esztendővel ezelőtt rendkívüli érzés volt az ország első pionírjai között viselni a nyakkendőt. Bizony mi még csak a nyakkendővel indultunk, azon az első tavaszi vasárnap délelőttön, a mi osztagunk 36 vörösnyakkendővel és rettenetes büszkeséggel, nem volt még se jelvény, se aranyrojttal díszített zászló, a jelszavunkkal rajta, se dob. A jelszó a szívünkben volt s az ütemet is a szívünk dobolta, és emlékszem, azok a pionírindulók is csak később, azóta születtek, melyekre aztán felvonulnak a pionírok. Ezekből az első napokból, hetekből hónapokból mégis kedves és forró emlékeket őrzök, arcokat, eseményeket melyek mindig elkísérnek, ha nem is jutnak már minden órában az eszembe. Nem akarok én mások helyett beszélni, de biztos vagyok benne, hogy így vannak vele mind az öreg pionírok, akik közül sokan vannak olyanok, kikkel azóta is csak ezek az emlékek fűzhetnek össze, mert hamarosan elkerültünk egymás közeléből, de akárhol találkozunk, mint nagyon régi és bizalmas barátok értünk szót azonnal; egy-egy név, egy-egy nap említése elég, hogy minden a régiben legyen. Az én pionírnemzedékemből azóta apák nemzedéke lett, akik mai pionír-fiaikat , lányaikat nézik gyönyörködve, nézik ahogy nőnek, erősödnek, okosodnak, változnak az idő s az embert nevelő sok-sok hatás, körülmény jótékony kezétől, egy épülő ország mindig,mindenhol a munka példáját felmutató hangulatában. Csak az emlékek nem változnak, nem nőnek, vonülnek ki a pionírkorból soha. Emlékeinkben mi is fehér ingben, arany napsütésben, vörösnyakkendősen vonulunk a dobok s a trombiták ritmusára, ugyanolyan pionírszívvel és ugyanazok felé a célok felé. Mindig előre! LÁSZLÓFFY ALADÁR Tegnap, ma, holnap a pionírszervezetben Megtisztelő a feladat Mészáros Ildikó ezelőtt 13 évvel volt iskolánk pionírja, jelenleg a Pionírház zenetanárnője, a zenekar vezetője. Városunk Művelődési Háza rábízta a 105 éves, szép eredményekkel működő férfikórust. Ez a kórus mind itthon, mind a megye határain kívül szép sikereket ért el. Az énekesek szívesen ápolják a gazdag eredményeket felmutató kórus hagyományait, és megtisztelő feladat, hogy ehhez a tanárnő is hozzájárul munkájával. A pionírokkal örömmel és jól dolgozik, átadja nekik minden tudását. Ezért kértem éppen Mészáros tanárnőtől a szervezet 25. évfordulójára készülő versenymunkám első írását ezt az interjút. — A pionírként tanult ismeretek közül mi az, aminek most is hasznát veszi? — teszem fel a kérdést. — Még pionírkoromban sokat foglalkoztam a zenével, irodalommal és a matematikával. Zongoraórákra jártam, irodalmi versenyen vettem részt. Másodikos koromban kezdtem zongorázni, és e hangszert megismerve megszerettem a zenét is. Igaz, kezdetben édesanyám noszogatására foglalkoztam a zenével, de nagyobb koromban már saját magam is rájöttem, mennyi örömet nyújthat a zene, így választottam a zenei pályát. — Mi volt a legszebb pioníremléke, amire most is szívesen emlékszik vissza? — folytattam a kérdezősködést. — Legszebb pioníremlékem a pionírrá avatásom. Lázas buzgósággal készültem rá, tanultam a fogadalmat. Boldogan dobogott a szívem, mikor felkötötték a vörösnyakkendőt és mellemre tűzték a jelvényt. Büszkén, boldogan siettem haza szüleimmel, kik meghatódva vezették kézen fogva első pionírkislányukat. — Mi az, amit másként tenne, ha most lenne pionír? — Talán hozzáállásom a pionírmunkához most sem különbözne az akkori kilenc éves kislány komoly és szeretetteljes hozzáállásától... — Milyen hagyományokat sikerült kialakítani multicípiumukban a zene terén? — Sikerült három hagyományos akciót megszervezni, a kórustalálkozót, «Dalolj velünk» címmel, a Népdalcsokor-versenyt és táncversenyt. Mindhárom verseny nagy tömeget mozgósít; sikerült még jobban megszerettetni a pionírokkal a közös éneklést, táncolást valamint a népdalokat, népi táncokat és pionír-, illetve tömegdalainkat. — Köszönöm az interjút, és sok sikert, valamint szép eredményeket kívánok további munkájához! Én az ő helyében íme most én vagyok a felnőtt, 13 éve kerültem ki a pionírok soraiból, ahol lelkes, odaadó tevékenységet folytattam. Jelenleg a szerkesztőségben dolgozom, ugyanolyan odaadással. Kezdetben tagja voltam a Jóbarát pionír-szerkesztőbizottságnak, majd a felnőtt szerkesztőbizottság soraiba léptem. Leghőbb vágyam volt, hogy író legyek. Kívánságom teljesült. Két évig álltam egységem élén, s e két év alatt igyekeztem rangomhoz méltónak bizonyulni. Ez időben választottak meg a Jóbarát szerkesztőbizottság tagjává. Gyakran beszámoltam munkánkról, sokat írtam. Az, hogy most író vagyok, talán az akkori odaadó munkám eredménye is. Legszebb pioníremlékem az a kétnapos találkozó volt melyet a felnőtt szerkesztőbizottság rendezett a pionírszerkesztőséggé 1973. ápr. 8-10-e között. " Ha most lennék pionír, hamarabb kezdenék írogatni, nemcsak hatodik osztályos koromban. Milyen hagyományokat alakítottunk ki a lapírással kapcsolatban? Minden évben megszervezzük a T.O.-t, az Ezerjófű-versenyt a «Cutezătorii» expedíciót, ezenkívül számos kisebb versenyt. Azért meséltem ezt így el neked, mert volt idő, amikor én is riporterként hallgattam egy 26 évvel ezelőtti pionírt. Kerekes Erzsébet Székelyudvarhely TANULÁS, MUNKA, SPORT köt a burgonya betakarításából. Több mint két hétig segítettek a téesznek, naponta 6 hektárról szedték fel a krumplit Ugyancsak begyűjtötték az iskolai kis téesz burgonyatermését, aminek egy részét az internátus étkezdéjének, másik részét vetőmagnak tartalékolták, a többit pedig értékesítették, hogy sportfelszerelést, hangszert, műhelyfelszerelést vásároljanak az iskolának. Németh Gyöngyi a koronkaiak munkájáról ír. A tavaszon több mint egy hektár cukorrépa és egy hektár kukorica termesztését vállalták. Brigádokba, csoportokba szerveződve lelkesen kezdtek a munkához, hiszen előző évben két hektár másod és harmadosztályú talajon 10 vagon cukorrépát termeltek. Tudták, hogyan kell gondozni a répát ahogyan ők írják: «a titkot ismertük». A sok eső és az azt követő hosszas szárazság ellenére is, a tudományos, lelkes művelésnek köszönhetően olyan termést sikerült betakarítaniuk, amilyennel senki sem dicsekedhetett a községben. Jól van koronkaiak! Jutalmul megjelentetjük a répával dolgozók csoportképét. Mind a dánfalviak, mind a koronkaiak arról írnak, hogy a munka után most szorgalmasan dolgoznak, hogy a szervezet 25. évfordulóját kiemelkedő tanulmányi sikerekkel köszöntsék. Sportvasárnap Disznajón — ezzel a címmel kezdi beszámolóját Bíró Etelka. Az iskola valamennyi tanulójának részvételével mezei futóversenyt rendeztek. I.—IV. osztályos leányok: első Nagy Irma; V.—VI. osztályos leányok: első Demeter Piroska; VII.—Vili. osztályos lányok: első Nagy Irén; I.—IV. osztályos fiúk: első Zsigmond Mihály; V.—VI. osztályos fiúk: első Demeter József; VII.—VIII. osztályos fiúk: első Barta Mihály. Kincses Mónika Nagykárolyból tudósít hogy október 21-én megrendezték a Nagykároly felszabadulása kupa hagyományos gokart versenyét amin három megye négy pionírházának versenyzői vettek részt A rajthoz álló Beszterce-Naszód, Máramaros és Szatmár megyei versenyzők közül csapatversenyben a beszterceiek bizonyultak a legjobbaknak. A képen: a lányok rajtja. Pionírok segítsége címmel küldött beszámolót Dánfalváról Csutak Emese és Györgyke Enikő, akik levelezőink sorába akarnak lépni. Arra kérnek, írjuk meg nekik, milyen témáról tájékoztassanak. Beszámolójukat itt mindjárt felhasználjuk, a továbbiakban figyeljék a bukkantóknak adott feladatokat Azokról a témákról írhatnak. Emese és Enikő levelében elmondja, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a pionírok és az iskolások kivették részü