Jogtudományi Közlöny, 1866

1866-02-26 / 9. szám

a még hátralevő úrbéri kárpótlási igé­nyek bejelentéséről szóló hirdetménye miheztartás végett oly megjegyzéssel tétetik itt következőleg közhirré, hogy az abban kitűzött négy havi határidő a visszakapcsolt részeket illetőleg jövő márt. 1-től leszen számitandó. Kelt Budán, febr. 1-én 1866. A magy. kir. helytartótanácstól. Az erd. földtehermentesitő kir. alapigaz­gatóság hirdetménye. •Tekintve, hogy az egyéni felszólamlások annyira előhaladtak, hogy az együttes köz­ségenkénti felmérés eredménye szerint felme­rült területi különbségnek megfelelő úrbéri é a kárpótlási tőke egyltalában s azon községe­ket illetőleg, melyekre nézve az egyéni felszólamlások véglegesen bevégeztettek, egyszersmind a kárpótlási tőke után járó tőkésített kamathátralék is biztos alapon megállíttathatik ; tekintve továbbá, hogy ez­által a volt földesuraknak alkalom nyuttatik arra, miszerint a volt alattvalók birtokaiban időközben történt birtokváltozások a volt földesurak s a földtehermentesítési alap érdekében kellően kitisztáztathassanak, va­lamint, hogy a volt földesurak ezáltal a föld­tehermentesítési alap megrövidítése nélkül az előleges úrbéri kárpótlás alkalmával bárminő okból nem tárgyalt úrbéri termé­szetű földrészletek után is kárpótlást nyer­hessenek, s végre, hogy az eddigelé viszont bárminő okból kárpótlás alá még be nem jelentett úrbéri állományok is a földmérleti ügy előrehaladásához képest kárpótlás vé­gett czélszerűen bejelentethessenek: a magas kir. udvari korlátnokságnak 1865. augusztus 6 - 22-ikén, 3366. sz. a. kelt rendelete nyomán, melylyel az utólagos s illetőleg végleges úrbéri s tizedkárpótlási ügy körüli eljárás utasitásilag s véglegesen szabályoztatott, — hivatkozva a volt cs. kir. országos földteher­mentesitési alapigazgatóság részéről 1855. évi ápril hó 10-ről s 1859-ik évi junius hó 30-ról 237. és 204. számok alatt, úgyszintén a kir. főkormányszék mint országos alap­igazgatóság által 1863. évi januárius hó 17-én 138­8 szám alatt, részint az úrbéri, részint pedig a tizedkárpótlási ügyet illető­leg kibocsátott hirdetményekre, az összes kárpótlási ügy czélszerű s végleges keresz­tülvitelére nézve a következő, a volt földes­urak által követendő szabályok állittattak meg: 1. Felszólittatnak mindazon volt földes­urak, morális testületek, gyámok és gond­nokok stb. stb. kik részéről az idézett 1855. és 1859. évi hirdetmények nyomán egy v. több urb. állományok, a melyek úrbéri perek tárgyává nem váltak, vagy ha azzá is váltak, de fölöttök jogérvényes határozat még nem hozatott s eddig elő még be nem jelentettek, vagy ha be is jelentettek, de még nem lát­tattak el,­­ miszerint ebbeli igényeiket mától számítandó négy hónap alatt ezen or­szágos kir. földtehermentesítési alapigaz­gatóságnál közvetlenül, vagy a posta útján annyival bizonyosabban, még­pedig közsé­genként bejelenteni, s illetőleg megnyitani igyekezzenek, mivel az ellenkező esetben az ezen határidő után beadott jelentések csak az összes kárpótlási ügy bevégzése után, s ek­kor is csak az illető igénykeresők költségén fognak tárgyalás alá vétetni,­­ megjegyez­tetvén, miszerint a perbe fogott s jogérvé­nyesen még eddig elő el nem látott úrbéri állományok bejelentésére nézve a négy­havi bejelentési határidő azon naptól lé­szen számítandó, melyen a jogérvényes úrbéri törvényszéki határozat az igénykere­sőnek kézbesíttetni fog; önként értetődvén, miszerint ezen körülményt az igénykeresők bejelentésük alkalmával, még­pedig okmá­nyilag, kötelesek bebizonyítani, minthogy­­ az ellenkező esetben bejelentéseik elkéset­teknek fognak tekintetni, s a valósítási költ­ségeket nem a földtehermentesítési alap, hanem ők maguk lesznek kénytelenek hor­dozni. Ugyanezen, mától számítandó négyhavi határidő tűzetik ki azon tizedkárpótlási igényekre nézve is, melyek eddigelé még nem jelentettek be. A fentebbi szabály, mely szerint t. i. az esetben, ha a bejelentések a négyhavi határidő eltelte után adattak be, azoknak valósítása és további tárgyalása csak­is a bejelentők költségein történend­ő meg, ezen bejelentésekre nézve is irányadó. A földtehermentesítési alap érdeke, mint szintén az összes kárpótlási ügynek mielőbbi s czélszerű keresztülvitele egyformán meg­­­kívánják, hogy minden igényelt a maga

Next