Jogtudományi Közlöny, 1869
1869-05-23 / 21. szám
Negyedik évfolyam. 21. Pest, 1869. május 23. JOGTUDOMÁNYI KÖZPONT — - osVa-o Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztői iroda: Váczi-utcza Szentkirályi-féle ház, III. em. Előfizetési dij: Kiadó-hivatal: Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. Egyetem-utcza 4-dik szám alatt. tt-a&e-íj «»•©A kéziratok bérmentve a szerkesztőhöz, a megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. a budapesti, nagy-váradi és kassai ügyvédi egyletek közlönye. Mellékletül egy ív a szabályrendeletek gyűjteményéből. Pest május 23-án 1869. Dr. Pauler Tivadar kinevezése folytán egyetemünkön „modus vivendi" után látnak, mert Pauler mély tudományát és előadásainak classicitását tekintve, az egyetem nemcsak egy kitűnő kapacitástól jön megfosztva, hanem valóban mondhatjuk, hogy a jogtanuló ifjúság kipótolhatlan veszteséget szenvedett. Azonban bármily forrón óhajtjuk is, hogy egy oly kitűnő erő az egyetemnek megtartassék, mégis tartózkodás nélkül kijelentjük, hogy a tisztelt tanárnak kineveztetése által üresedésbe jött tanári szék betöltetlenül hagyására irányzott törekvéseket határozottan ellenezzük. Úgyis elég sajnos s hazánkra nézve nagy szegénységi bizonyítvány, hogy egyetemünkön majd minden tanár személyében több tanszék lett egyesítve; még csak az hiányzik, hogy tanáraink köztisztviselő és bírói állások elfoglalásával az oktatás ügyet mellékkeresetnek tekintsék. Helyesen jegyzi meg e tekintetben a „P. Ll.," hogy az által, hogy az egyetemnek egy kitűnő erőt megtartsunk, nem szabad más fiatalabb erőt e térről leszorítani. A tudománynak és a jövőnek érdekeit nem szabad kockáztatnunk a jelennek múló előnyei miatt. Másrészt pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy az ellentétek harcza életfeltétele, szülője minden haladásnak a tudomány terén. Dr. Pauler úr végtére is, amint ez máskép nem lehetséges, csak egyik irány képviselője a tudományban. A tudomány fejlődésének pedig egyik fő kelléke az, hogy a tudomány minden ágában az ellentétes szellemirány is méltó bajnoka által legyen képviselve. Reméljük, hogy az oktatásügyi miniszter is ezen egyedül helyes néppontot fogja elfoglalni és bizton hiszszlik, hogy az igazságügyi miniszter ez esetben is ragaszkodni fog azon alapelvekhez, melyeket „a birói hatalom gyakorlásáról" szóló törvényjavaslatban lefektetett, amelyben határozottan ki van mondva, hogy a biró nem lehet tanár vagy tanító). Dr. D. S. halt, mert így, a másik, mert nem amúgy gyógyíttatott. Rendesen azonban ugyanazon tárgy nem marad sokáig szőnyegen, mert a természet kérlelhetlen törvénye szerint egy új haláleset adja elő magát, a halottak könnyen feledékenységbe mennek, s néha akad ember, aki a halált nem a vádolt orvosi eljárásnak, hanem a végzet szükségességének tulajdonítja, így volt ez mindig. Méltányos azonban, hogy a társadalom az orvosi gyakorlat terén felmerülő, részint a tudomány ez időszerinti fejlődési fokán, részint az orvos s beteg egyéniség s adott helyzet körülményein alapuló lehetlenségeket számba vegye, s az orvosokat méltatlan rágalmaknak, kellemetlenségeknek a szokásos könnyelműséggel ne tegye ki. Multi curantur nunquam sanandi, sanantur multi male curati. Az orvosi állítólagos s tettleges hibáknak forrásai nagyok s számtalanok. Az orvostan, mióta az ismeretes természeti erőktől külön életerőről lemondott, s az exact tudományok buvárlati rendszerét sajátjává tette, sok kitűnő tehetség ernyedetlen, megosztott s detail munkálkodása által nagy horderejű s roppant tömegű felfedezéseket tett, de ezek csak egyes szétszórt becses adatok; a tudomány folytonos fejlődésben van, marad, ront, épít, s így a bevégzett positívan csak óhajtás. A nagy probléma „élet" emberi elme által meg nem oldható, s ugyanazért az embernek vele született metaphysicus követelményei ki nem elégíthetők. A társadalom egyik sarkalatos nagy elve, hogy mindenki tetteiért felelős; a szabadalmak ideje lejárt, a jelenkor mindent nivellíroz, az orvosok a kiváltságot nem igénylik. Az oklevél, a képesség legális bizonyítványa, nem lehet védő pajzs technikai, erkölcsi, emberi hibákért, mert ez oly mentesség volna, a minővel senki sem bírhat. A tárgy természeténél fogva azonban szükséges, hogy az orvosi felelősségnek méltányos határai legyenek; minden gyászos következményért az orvost felelőssé tenni akarni, igazi nonsens, mert úgy végkép le kellene mondani ezen annyi véletlen akadályokkal terhelt nehéz életpályáról. A gyakorlatban a véletlenségek halmazánál fogva nem várt nehézségek minden lépten nyomon merülnek fel; az emlékezet hiában kérdeztetik, a könyvek felvilágosítást nem nyújtanak, és az adott eset szokatlan nehézsége ellentétes, kétséges magyarázatoknak szolgál alapul. Ily bonyodalom közepette az orvos lelkiismerete tanácsát követi, de minthogy hiányzik az iránytű, utalva van egyrészről az elaléltságból származó semmitevésre, vagy a habozás közepette a legmerészebb cselekvésre. Így mind akét oldalról az előre nem látott, nem sejtett esemény veszélyessé változhatik. Az orvos helyesebbnek tarthatja valamit tenni, mintsem a halál bekövetkezését tétlenül bevárni.Ily esetekben az eredmény esélyei lehetőleg csekélyek, de szükséges, hogy ezek személyes megítélés tárgyai legyenek. De eltekintvén ily szokatlan Az orvosi felelősség. Tény, hogy egy tudományos pálya sem küzd a gyakorlati életben annyi akadálylyal, mint az orvosi. Ennek egyik oka az, hogy mindenki hivatva érzi magát az orvosi működés eredménye felől ítéletet hozni, főkép, ha az eredmény kedvezőtlen, — a közönség logikája post hoc, propter hoc, mert az ember természetében fekszik ítélete alapjául az eredményt venni fel. Az időjárás után bátran lehet állítani, hogy a leggyakoribb beszélgetési tárgy, úgy a szegények kunyhóiban, mint az előkelők termeiben, a gyógyítási eredmény; ez meg