Jogtudományi Közlöny, 1871
1871-11-21 / 48. szám
azon esetben, ha valamely jogügylet érvénye az anyagi törvényben meghatározott ténybeli feltételektől függ, a bíró az anyagi törvény rendelkezéséhez van kötve, s a jogügyletnek, mint olyannak érvényét ezen feltételekhez képest bírálja. A szabad bírálás joga csak a ténykérdésre vonatkozván, az esetben, midőn a bizonyítás a jogkérdést is érinti, ez utóbbiban a bíró az anyagi törvényt szem előtt tartani köteles. De a szabad bírálás jogából következik, hogy a bírót csakis az anyagi törvény határozott rendelkezése köti, és ha a bizonyítandó tény az anyagi törvényben előírt feltételeknek meg nem felel: a jogügyletet — melynek fenállása bizonyítandó volt — a biró érvénytelennek mondja ugyan ki, de magát a puszta tényt igazoltnak venni vagy nem, a bizonyítékokhoz képest, a biró joga; s azért ama ténynek, ha nem is az anyagi törvényben előírt speciális, de a körülményekhez képest más joghatályt tulajdoníttat. Az anyagi törvény p. o. előírja e végrendelet külkellékeit. A bíró joga ezen külkellékeket, mint puszta tényleges feltételeket szabadon bírálni, de ha úgy találja, hogy valamely okirat azon kellékekkel bír, a biró azt végrendeletnek elfogadni tartozik, a biró kimondja, hogy az örökhagyó végrendelkezett. Ellenben, ha az okirat a kivánt külkellékeket nél- lkülözi, a biró nem veheti ugyan az okiratot végrende-letnek, de az abban foglalt egyes intézkedéseket, vagy az egész okiratot bizonyítékot veheti az örökhagyó egyes tényeire nézve, vagy a perben fenforgó egyes körülmények megvilágítására. A végrendeletben foglalt legatum debiti p. v. — ha a végrendelet meg nem áll — mint ilyen szinte nem áll meg, de igazolásul szolgálhat az örökhagyó és a hagyományos közt fenforgó jogviszonyra , és hogy mennyiben szolgál, a bíró teljes szabadsággal határozza meg. Az anyagi törvény e korlátozásán kívül a bíró szabad megítélési joga semmi más korlátot nem szenved, mint amit a felek akarata s az állami rend érdeke követel. Ez utóbbi szempont alá esik a közokirat. A felek jogszerű akarat nyilvánulása a birói határozat alapját képezvén, azon esetben, ha a felek valamely tényt bizonyítottnak elfogadnak, a biró azt szinte elfogadni tartozik. Ezen kategóriába esik: a beismerés és a közmegegyezéssel letett eskü. Igazmondásra kényszeríteni a felet nem lehet, s ha a beismerés valótlanságot tartalmazna is, ha azt a fél a maga terhére szabadon tette, annyi, mintha önkényt lemondott volna jogáról. Az esetlegi elv e lemondást feltétlennek veszi, s a beismerést ujabb előterjesztések s bizonyítékok meg nem erőtleníthetik. A beismerés azonban nem zárhat ki minden kételyt, s ha a beismerésből vont következtetéseket a beismerő el nem fogadja, és azt máskép értelmezi, a biró nem veheti a beismerést feltétlennek, s ez esetben a többi bizonyítékokat is figyelembe veszi (würtemb. pvrtt. 397. és 399. §§.). A beismerésről említettek természetesen a bíróság előtti beismerésre vonatkoznak, mert az, hogy valamelyik fél a bíróságon kívül ismert be valamit, külön igazolandó; ha azonban a bíró arról, hogy beismerés történt, teljesen meggyőződött, a beismert tényt az előbbiekhez képest teljes bizonyítékul veszi. A közmegegyezéssel egyik fél részéről letett eskü a beismeréssel annyiban rokon, hogy annál is az egyik fél a másik fél állítását a maga terhére elfogadja, de csak feltételesen. A beismerés abban áll, hogy az egyik fél a másik állítását, vagy ennek igazmondóságában bízva, vagy önmegyőződéséből elfogadja. Az eskü általi bizonyításnál pedig az egyik a másiknak állítását igaznak veszi, és pedig vagy ennek lelkiismeretére a puszta szónál nagyobb hatású esküvel erősített kimondásban megbízva, vagy maga részéről az ellenkezőnek eskü alatti kimondásától lelkiismerete által visszatartóztatva. Egyszerű állítást valónak senki sem tartozik elfogadni, s az állítás, még ha hallgatással mellőztetik is, magában véve bizonyítottnak nem tekinthető; a bizonyítást épen az teszi szükségessé, hogy a felek egymás állításait el nem ismerik. Maga mellett senki sem bizonyíthat, s az eskü, mely a bizonyítás ünnepélyességére, a kimondásoknak az illető lelkiismeretére ható őszinteségére nagy befolyással bírhat ugyan, de hatása végre is az egyén lelkiismeretétől függ, nem egyéb önmaga melletti tanúbizonyságtételnél. A felek közmegegyezése az eskünek a feltételes beismerés természetét adván meg, az eskü ezen alakjában teljes bizonyíték Ezen eskü általi bizonyitás, a feltételes beismerés természetével birván: az eskü által bizonyított tény bizonyítottnak veendő. De valamint a beismerés, ugy az eskü általi bizonyitás sem zár ki minden kételyt, s ha azon tényből, melyre egyik fél esküt tenni ajánlkozott, vagy melyre az esküt elfogadta, oly következtetések vonatnának, melyeket, az ki esküt tesz, el nem fogad, a bíró teljes erejűnek nem veszi az esküt, hanem a többi bizonyítékokat egybe vetve fog ítélni. Az eskü tehát nemcsak önállóan, hanem más bizonyítékokkal együtt is fordulhat elő. Ha mindkét fél nem egyezi bele az eskütételbe: a biró elrendelheti ugyan az eskü letevését, de ezen esküt nem tartozik teljes bizonyítékul elfogadni, s annak bizonyító ereje felett szabadon ítél. Az eskü általi bizonyítás tanúságtétel önmaga mellett, s a római jog azon szabálya: „Nullus idoneus testis in sua causa" — az eskü ellen szól. A római jog e szabálya azonban, mint Bar helyesen megjegyzi, nem mond egyebet, minthogy a tanuk aggálytalansága s hiteléről és megesketéséről álló szabályok a felekre nem alkalmazhatók, és a törvényes bizonyítási szabályok szempontjából mindenesetre áll, hogy a félnek soha annyi hitelt nem adhatni, mint egy tanúnak. Máskép áll azonban a dolog a szabad bírálásnál, s a helyesen értelmezett tárgyalási elv, mely szerint a bíró a tényállást az előadások alapján szabadon vizsgálhatja, nem zárhatja ki azt, hogy a bíró, ha magától a féltől eskü alatt kimondott állításból derítheti ki az igazságot, ezen eszközt fel ne használhassa. Az eskü általi bizonyításnak a helyesen értelmezett tárgyalási elv, s a szabad bírálás jog alapján tehát akkor is van helye, ha az eskü nem egyességileg ajánltatik, hanem csak egyik vagy másik fél ajánlja, vagy a biró e nélkül is azt elrendeli — mindezen esetekben az eskü bizonyitó erejét a biró határozza meg. A közvetlenség ugy kivánja, hogy a bizonyítási eljárás, ne egy kiküldött, hanem az itélő biróság előtt történjék. — Az eskü általi bizonyításnál tehát a feleknek személyesen jelen kell lenniök a tárgyaláson. A felek személyes beidézése az anyagi igazság lehető kiderítésének egyik leghatályosb eszköze. A felek megkérdezése a bírónak kétségtelen joga, az által az igazság kiderítése megkönnyíttetik, és a felek szabadsága s joga nem sértetik. A franczia eljárás 119. czikke a bírónak megadja a jogot, hogy a feleket maga elé idézze. A felek egyenes kikérdezése mélhatlanul szükséges, ha a bíróságon kívüli beismerés tagadtatik, s más