Jogtudományi Közlöny, 1872

1872-01-02 / 1. szám

Hetedik évfolyam. 1. Pest, 1872. január 2. - a ?5©~«3 -» Megjelenik minden kedden; 5 a „magy. jogászgyülés" tartam­a alatt naponként. 5 Előfizetési dij: Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. Szerkesztői iroda: Üllői-ut, 1-ső szám, II. emelet. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-­­ik szám alatt. A kéziratok bérmentve a szerkesztőhöz, a megrendelések a kiadó­hivatalhoz intézendők. a b­ula­pesti, nagy­váradi, kassai és kolozsvári ügyvédi egyletek közlönye EGYESÍTVE A „THEMIS"-SZEL.­­­ A nyilvános és közvetlen szóbeliség, gyakorlati szempontból. Széher Mihály úr, a „Pesti Napló" múlt évi 100 —103. számaiban, a magyar polgári perrendtartás iránt akkortájban közrebocsátott „előadói javaslat" megjelenése alkalmából „szóbeliség és közvetlenség" czím alatt egy czikksorozatot tett közzé, melyre — tud­tommal eddig még senki sem felelt tüzetesen. Ne­kem, e czikkek megjelenésétől fogva mindig eszemben volt, hogy irántuk csekély nézeteimet nyilvánossá te­gyem ; de, hivatalos és magán tennivalóim annyira elfoglaltak, hogy — e czélból — csak most juthatok íróasztalomhoz. Nagyon óhajtanám, ha ezen czikkeket, melyek Széher úrnak jogszolgáltatásunk terén szerzett valóban dúsgazdag tapasztalatairól tanúskodnak, s melyeket azért,­­ kétségkívül igen nagy érdeklődéssel olvasha­tott is mindenki, szórul-szóra ideiktathatnám a végből, hogy azokkal, miket alább mondandó vagyok egymás mellett parallel szembeállítva lehetnének; de ezt, ezen érdekes czikkek nagyobb terjedelme miatt nem tehet­vén, csak mindazokat, a­kik jelen igénytelen soraimat elolvasásra méltatják, szives jóindulattal kérni vagyok kénytelen, hogy előbb, Széher úr érintett czikkeit újra, és gondosan olvassák el. Előre is biztosíthatom őket, hogy ezen utóbbiak figyelmes elolvasása, a­mint élve­zetes, épen oly épületes tanulmánynyal fogják meg­jutalmazni fáradságukat. A jogszolgáltatás iránti gyökeres reform szükséges­ségének érzete nálunk — tudvalevőleg — felszínre hozta — a hivatozott írásbeliség ellentétéül, a nyilvá­nos és közvetlen szóbeliség eszméjét; erre, a most is érvényben levő polgári törvénykezési rendtartás a két első lépést — ugy­­a h°gy meg is tette; először az által, hogy az egyes bíróságok körében, behozott hoz­zánk „valamiféle" (?!) eljárást, milyet azon rendtartás „szóbelinek" és ,,közvetlennek" elkeresztelt; — és má­sodszor az által, hogy a bíróságok termeinek ajtait a közönség, mint „hallgatóság" előtt ugy alant, mint fent megnyitván, rá mondta, hogy ennyiben nálunk, a „nyilvánosság" is meg van alkotva. Azonban, az ilyetén nyilvános és közvetlen szó­beliségtől — nem igen tapasztaltunk valami különösen bő áldásokat; — megszületett tehát az „előadói javas­lat" is, mely a nálunk — miként épen most taglal­tam — már meglevő (?) nyilvános és közvetlen szóbeli­séget, a még hiánzó áldásokra nézve is termékennyé tegye. Ezen körülmények, — melyek egyébiránt — ha egyebet nem, azt legalább mindenesetre eredményez­ték, hogy általuk, a civilizált külvilág szerinti valódi reformnak — nálunk is már elodázhatlan szükségessége törvény által is elismertetett s konstatált­atott, — egy­némely embert, azt t. i., aki a dolog mibenlétéről behatóbban nem gondolkodott, félrevezette; — ezek ugyanis elhitték, hogy nálunk a nyilvános és közvet­len szóbeliség csakugyan létezik már, mit az „előadói javaslat" tökélletesitni, s azon fokra emelni van hivatva, miként az, a kulturnemzeteknél létezik. Csodálkozással tapasztalom a „Pesti Napló" fent­érintett czikkeiből, hogy a körülmények ily felületes szem­ügyrevétele Széher urat magát is félrevezette, s meglepetve látom, hogy Széher úr is elhitte, miszerint a dolog csakugyan úgy van, a­m­int előbb a polgári törvénykezési rendtartásról, utóbb pedig az előadói ja­vaslatról, — ezen sajátszerű két csoda-ikergyermek­ről, azok megszületésekor, — túlreményeikben igen boldog apáik — regéltek. De hát,­­ ezen kürölményben egy roppant fallácia létezik, mely mindazon szépet, jót, élvezetest, és tanul­ságost, amikkel különben Széher úr gyönyörű czikkei telvék, halomra dönti, s minden, a kérdésben forgó czélra vonatkozó gyakorlati használhatóságuktól megfosztja. Ö, ugyanis, miután elhitette magával, hogy a fen­tebb taglalt két műben, t. i. a polg. tvk. rendtartás­ban, s az „előadói javaslatban" a nyilvános és közvetlen szóbeliség tudása fájáig eljutott, jóhiszeműségében érdemesnek sem találta tovább kutatni a dolog mi­benlétét, hanem, dúsgazdag tapasztalatai szépen ren­dezett tárházából előszedve a legbecsesb érveket azok felhasználásával beható összehasonlítást tett az érdek­lett javaslat, s a mi mostani törvénykezési eljárásunk , vagyis a polgá­rok, rendtartás között, s azok felette szembetűnő hiányaiból azon következtetést vonta le: „hogy tehát a nyilvános és közvetlen szóbeliség, mint intézmény — maga az, mely csak a theoretikusok álom­látásában lehet jó, — s észlelődési eredményeként meg­állapította, hogy ezen intézmény nem nekünk való, — hogy ehez a mi viszonyaink nem alkalmazottak, — hogy tehát mi, a kulturnemzetek ezen specialitása után ne is vágyakozzunk." Szóval: Széher úr elé a polgá­rok, rendtartás és az „előadói javaslat" odaállított egy kártyavárat, ő arról elhitte, hogy az azon Gibraltár, mely felöl, mint egy csodás erősség felöl, a világon oly sokat beszélnek az emberek : — elővesz egy Alvinczy-korbeli szépen damasz­cirozott kováspuskát, azzal a kártyavárat szeire szét­robbantja, — és most jó indulattal óva inti a magyar világot, hogy a Gibraltári vár nem ér semmit; hogy az — jó lehet talán az angolnak, de ha jó is, csak azért lehet jó, mert annak ahoz való­­ nadrággombja is van, — hogy tehát mi a Gibraltár-féle várak után

Next