Jogtudományi Közlöny, 1873
1873-03-26 / 13. szám
erkölcsi elv absolut uralmának a jog által végkövetkezetességig való keresztül vitele és az egyénnek teljes elnyomatását vonná maga után. Azért is a jog az erkölcsi elvnek gyakorlati s külső érvényesítésében, különösen itt, hol az sokszor az egyén, vagy nem ritkán az egész család physikai és morális jóléte, boldogsága, definitív áldozatul dobásával járna, a végletekig nem mehet; habár feladatánál fogva az erkölcsiséggel összeütközésbe nem jöhet, azaz: az erkölcsiséget sem közvetlenül, sem közvetve elő nem segítheti; mint minden bizonynyal tenné, ha pl. erkölcstelen cselekvényekre állapítana meg vagy engedne megalapítani kötelezettséget, avagy ilyekre adna felhatalmazást. Azonban épen ezt lehet teljes jogosultsággal kétségbe vonni, hogy a házassági kötelék felbonthatóságának az érintett feltevés melletti elismerésében az erkölcsiség sérelme fogotlaltatnék; sőt ellenkezőleg az ép az erkölcsiség szempontjából kívánatos mindenütt ott, hol annak megtagadása homlokegyenest ellentétben a házasság egész czélzatával a házastársak, illetőleg gyermekeik anyagi (physikai) és erkölcsi végromlására és sülyedésére vezetne, hol tehát annak megengedése által épen az akadályoztatnék meg. Az erkölcsi elv pedig e mellett azért nem szenved hátrányt, mert ki lelkiismeretében annak hódol s tökéletes megadásra kész , annak irányában az ezen belső meggyőződésénél és erős akaratánál fogva úgy is uralomra jut; ellenben, hol ez vagy egyátalán nincsen meg, vagy nem elegendő mértékben, ott ezen elv külkényszer által eszközölt foganatosítása csak teljes elerkölcstelenedésre vezet. Ha tehát elismerhető is, hogy a házasság felbonthatlanságának elve a magasabb erkölcsi rendnek egyik követelménye, de az mindenesetre mégis olyan, melynek ép az erkölcsiség kívánalmainak megfelelő feltétlen külső s gyakorlati végrehajtása a gyarló embernél sokkal fenségesebb tökélyű lényekre, vagy legalább is az emberek által elvontan elérhető tökély azon legemelkedettebb fokozatára, milyen csak a legkevesebbeknek lehet sajátja, van számítva. Ha mindjárt pedig e magasztos czél felé haladni, s igy az emberiség folytonos erkölcsi tökélyesbülését és ép legfőbb feladványát és vezérelvét képezi is; úgy épen ebből következik, hogy egyes elveinek a beléletből kiemelkedő, külső foganatosítása csakis azon határig tekinthető annak követelményéül, ameddig ez amannak ép jelzett feladatával öszhangzatban van, s ennek betöltését nem gátolja, tehát nem feltétlenül s jelesül semmi esetre sem akkor is, ha azoknak külkényszer általi átlagos érvényesítése épen e magasabb czélnak a valósítását lehetetlenítené vagy akadályozná, vagy épen erkölcstelenség forrásává válhatnék. Következőleg a jogrendnek a már kifejtett szempontokon kívül, még az erkölcsi legelső követelménye és átalában az erkölcsiség megóvása tekintetéből is (épen a jogrendnek az erkölcsi rendhez való viszonya természeténél fogva) el kell térnie ezen, a képzelhető emberi tökély legmagasabb fokát feltételező erkölcsi elvnek külső megvalósításától ott, hol annak kérlelhetlen keresztülvitele épen azon nemesebb és fenségesebb czélzatnak az elérését, melyből az kiindul, teljesen kockáztatná, sőt annak ellenkezőjét eredményezné, az erkölcsi tökélyesbülés helyett erkölcsi sülyedést, vagy legalább is az egyén avagy a család jólétének, boldogságának végaláásását idézné elő, anélkül, hogy valamely erkölcsi czélzatot előmozdítana; minek pedig ily módon a tökéletes megsemmisítése az erkölcsi rendnek sem képezheti feladatát, annál kevésbé tehát a jogrendnek, mi épen a közjólétnek az egyesek jólétének összege által való létesítésére is van hivatva. Mindezek alapján tehát bátran vitathatni, hogy bár a házasság feladatából és természetéből folyó erkölcsi és jogi következmény, hogy az életfogytig tartson, de hogy miként annak bizonyos körülmények között megengedhető felbontása azt lényéből ki nem forgatja, ép ugy nem áll az ellentétben az erkölcsiség, még kevésbé a jog követelményeivel, sőt a már kifejtett feltételek alatt a kötelék felbontásának megengedése ép ezek által kívántatik meg. Különben a kötelék felbonthatósága mellett, a már eddig felhozott átalános érveken kívül, ránk nézve még amazok mellett szintén figyelembe veendő azon speciális és relatív ok is szól, hogy confessionális viszonyaink közepette egységes házassági törvénynek a lelkiismereti szabadság teljes megóvásával való létesítése is azt kívánja, miszerint a kötelék felbonthatósága elismertessék, minthogy annak vallásfelekezeteink nagy többsége által hely adatik, s igy ezek vallásos meggyőződésén annak meg nem engedésével legalább bizonyos irányban lelkiismereti kényszer követtetnék el; mig a katholikusokon annak proclamálása által azért nem, mert ez csak permissiv és nem imperativ, mig amaz valóságos imperativ rendelkezése volna a törvénynek; tehát amazt mindenki követni tartoznék, mig emennél a törvény engedélyével mindenki tetszése és meggyőződéséhez képest élhetne vagy nem élhetne. Ugyanezen álláspontot találjuk egyébiránt gyakorlatilag elfogadva és megvalósítva, s pedig a legrégibb kortól kezdve le egész a jelenkorig, nem csak majd mindazon nemzeteknél és államoknál, melyek a házasság szabályozását polgári vagyis állami törvényhozásuk körébe belevonták, hanem a katálv egyház kivételével minden egyéb vallásfelekezeteknél is. Így a legújabb törvényhozások, jelesül az újabb európai magánjogi törvénykönyvek és törvényjavaslatok, melyek a házasság kérdésére kiterjeszkednek, a kötelék felbontásának a házastársak életében bizonyos okokból átalában helyet adnak; nevezetesen pl. úgy az ausztriai polgári törvénykönyv, mint az újabb ausztriai törvényhozás is legalább a nem katholikusok, valamint az utóbbi az úgynevezett felekezet nélküli egyének házassága tekintetében,2) mint szintén a porosz „Landrecht",3) úgy a zürichi magán- jogi törvénykönyv,4) mint a Code Napoleon 5) és a hesseni javaslat 6) és ugyan mindannyian felekezeti különb a jogfejlődés és művelődés előhaladásával s a részviszonyok anyagát képező társadalmi viszonyok mind számosabb, változatosabb s tarkább alakulatainak ezzel karöltve járó létépülésével, a jogban az átlagos szabványok mindinkább tért vesztenek. 2) Lásd az ausztr. polg. törv. könyv 115. és 116. §§-ait, i valamint az 1870-ki ápril 9-ki törvényt. 3) L. ,,Allgemeines Gesetzbuch für die prcussischen Staaten" 668—718. továbbá 731. s köv. §§ ait. 4) L. „Privatrechtlichos Gesetzbuch für (len Canton Zürich" 175-229. §§-ait. 5) „Code Napoleon" 229—305. art. 6) L. „Entwurf der ersten Abthcilung des bürgerhehen Gesotzbuches für das Grossherzogthum Hessen-Darmstadt 1844. 78 —126. art. Nem lesz talán érdektelen és fölösleges azon motívumokat ideigtatni, melyekkel e javaslat annak <8. 79. és 80. art.-ainál a házasság felbonthatóságát indokolja: „Gluckliche Ehen gründen ein glückliches und cintriichtigea Familienleben, erziehen rechtlich-esinnte, zufriedene Staatsbürger, und bilden im Vereino mit einem wohlg^ordneten Gemeindewesen dio festeeten Stützen der ötfentlichen Wohlfahrt. Dass dieser Bund nicht leichtsinnig abgeschlossen, ti. dass er in 80:ner gsnzen fleiligkeit erkannt werde, dazu müssen Rcligion. Sitté und aussere Gcsetzgebung zusammen wirken. Dio crete Abtheilung des Entwurfs hat es vereucht, diece Aufgabe, so weit sie dem bürgcrlichen Gesotze angehört, zu lösen • •