Jogtudományi Közlöny, 1873

1873-03-26 / 13. szám

erkölcsi elv absolut uralmának a jog által végkövetke­zetességig való keresztül vitele és az egyénnek teljes elnyomatását vonná maga után. Azért is a jog az er­kölcsi elvnek gyakorlati s külső érvényesítésében, külö­nösen itt, hol az sokszor az egyén, vagy nem ritkán az egész család physikai és morális jóléte, boldogsága, de­finitív áldozatul dobásával járna, a végletekig nem me­het; habár feladatánál fogva az erkölcsiséggel összeüt­közésbe nem jöhet, azaz: az erkölcsiséget sem közvetle­nül, sem közvetve elő nem segítheti; mint minden bizonynyal tenné, ha pl. erkölcstelen cselekvényekre állapítana meg vagy engedne megalapítani kötelezett­séget, avagy ilyekre adna felhatalmazást. Azonban épen ezt lehet teljes jogosultsággal kétségbe vonni, hogy a házassági kötelék felbonthatóságának az érintett felte­vés melletti elismerésében az erkölcsiség sérelme fog­­­o­t­laltatnék; sőt ellenkezőleg az ép az erkölcsiség szem­pontjából kívánatos mindenütt ott, hol annak megtaga­dása homlokegyenest ellentétben a házasság egész czél­zatával a házastársak, illetőleg gyermekeik anyagi (phy­sikai) és erkölcsi végromlására és sülyedésére vezetne, hol tehát annak megengedése által épen az akadályoz­tatnék meg. Az erkölcsi elv pedig e mellett azért nem szenved hátrányt, mert ki lelkiismeretében annak hó­dol s tökéletes megadásra kész , annak irányában az ezen belső meggyőződésénél és erős akaratánál fogva úgy is uralomra jut; ellenben, hol ez vagy egyátalán nincsen meg, vagy nem elegendő mértékben, ott ezen elv külkényszer által eszközölt foganatosítása csak tel­jes elerkölcstelenedésre vezet. Ha tehát elismerhető is, hogy a házasság felbont­hatlanságának elve a magasabb erkölcsi rendnek egyik követelménye, de az mindenesetre mégis olyan, melynek ép az erkölcsiség kívánalmainak megfelelő feltétlen külső s gyakorlati végrehajtása a­ gyarló embernél sok­kal fenségesebb tökélyű­ lényekre, vagy legalább is az emberek által elvontan elérhető tökély azon legemelke­dettebb fokozatára, milyen csak a legkevesebbeknek lehet sajátja, van számítva. Ha mindjárt pedig e magasz­tos czél felé haladni, s igy az emberiség folytonos er­kölcsi tökélyesbülését és ép legfőbb feladványát és vezérelvét képezi is; úgy épen ebből következik, hogy egyes elveinek a beléletből kiemelkedő, külső foganato­sítása csakis azon határig tekinthető annak követelmé­nyéül, a­meddig ez amannak ép jelzett feladatával ösz­hangzatban van, s ennek betöltését nem gátolja, tehát nem feltétlenül s jelesül semmi esetre sem akkor is, ha azoknak külkényszer általi átlagos érvényesítése épen e magasabb czélnak a valósítását lehetetlenítené vagy akadályozná, vagy épen erkölcstelenség forrásává vál­hatnék. Következőleg a jogrendnek a már kifejtett szempontokon kívül, még az erkölcsi legelső követelmé­nye és átalában az erkölcsiség megóvása tekintetéből is (épen a jogrendnek az erkölcsi rendhez való viszonya természeténél fogva) el kell térnie ezen, a képzelhető emberi tökély legmagasabb fokát feltételező erkölcsi elvnek külső megvalósításától ott, hol annak kérlelhet­len keresztülvitele épen azon nemesebb és fenségesebb czélzatnak az elérését, melyből az kiindul, teljesen koc­káztatná, sőt annak ellenkezőjét eredményezné, az erkölcsi tökélyesbülés helyett erkölcsi sülyedést, vagy legalább is az egyén avagy a család jólétének, boldog­ságának végaláásását idézné elő, a­nélkül, hogy vala­mely erkölcsi czélzatot előmozdítana; minek pedig ily módon a tökéletes megsemmisítése az erkölcsi rendnek­­ sem képezheti feladatát, annál kevésbé tehát a jogrend­­­nek, mi épen a közjólétnek az egyesek jólétének összege­­ által való létesítésére is van hivatva. Mindezek alapján teh­át b­át­r­an vitat­hatni­, hogy bár a házasság feladatából és természetéből folyó erkölcsi és jogi követ­kezmény, hogy az életfogytig tartson, de hogy miként annak bizonyos körülmények között megengedhető felbontása azt lé­nyéből ki nem forgatja, ép ugy nem áll az ellentétben az erkölcsiség, még kevésbé a jog követelményeivel, sőt a már kifejtett­­ feltételek alatt a kötelék felbontásának­­ megengedése ép ezek által kívántatik meg. Különben a kötelék felbonthatósága mellett, a már­­ eddig felhozott átalános érveken kívül, ránk nézve még­­ amazok mellett szintén figyelembe veendő azon speciális és relatív ok is szól, hogy confessionális viszonyaink közepette egységes házassági törvénynek a lelkiisme­reti szabadság teljes megóvásával való létesítése is azt kívánja, miszerint a kötelék felbonthatósága elismertes­sék, minthogy annak vallásfelekezeteink nagy többsége által hely adatik, s igy ezek vallásos meggyőződésén annak meg nem engedésével legalább bizonyos irány­ban lelkiismereti kényszer követtetnék el; mig a katho­likusokon annak proclamálása által azért nem, mert ez csak permissiv és nem imperativ, mig amaz valóságos imperativ rendelkezése volna a törvénynek; tehát amazt mindenki követni tartoznék, mig emennél a törvény engedélyével mindenki tetszése­ és meggyőződéséhez képest élhetne vagy nem élhetne. Ugyanezen álláspontot találjuk egyébiránt gyakor­­­latilag elfogadva és megvalósítva, s pedig a legrégibb kortól kezdve le egész a jelenkorig, nem csak majd mindazon nemzeteknél és államoknál, melyek a házas­ság szabályozását polgári vagy­is állami törvényhozásuk körébe belevonták, hanem a katálv egyház kivételével minden egyéb vallásfelekezeteknél is. Így a legújabb törvényhozások, jelesül az újabb európai magánjogi törvénykönyvek és törvényjavaslatok, melyek a házas­ság kérdésére kiterjeszkednek, a kötelék felbontásának a házastársak életében bizonyos okokból átalában helyet adnak; nevezetesen pl. úgy az ausztriai polgári törvény­könyv, mint az újabb ausztriai törvényhozás is legalább a nem katholikusok, valamint az utóbbi az úgynevezett­­ felekezet nélküli egyének házassága tekintetében,2) mint­­ szintén a porosz „Landrecht",3) úgy a zürichi magán-­ jogi törvénykönyv,4) mint a Code Napoleon 5) és a hes­seni javaslat 6) és ugyan mindannyian felekezeti kü­lönb­ a jogfejlődés és művelődés előhaladásáv­al s a részviszonyok anyagát képező társadalmi viszonyok mind számosabb, válto­zatosabb s tarkább alakulatainak ezzel karöltve járó létépülésé­vel, a jogban az átlagos szabványok mindinkább tért vesztenek. 2) Lásd az ausztr. polg. törv. könyv 115. és 116. §§-ait, i valamint az 1870-ki ápril 9-ki törvényt. 3) L. ,,Allgemeines Gesetzbuch für die prcussischen Staa­ten" 668—718. továbbá 731. s köv. §§ ait. 4) L. „Privatrechtlichos Gesetzbuch für (len Canton Zü­rich" 175-229. §§-ait. 5) „Code Napoleon" 229—305. art. 6) L. „Entwurf der ersten Abthcilung des bürgerhehen Gesotzbuches für das Grossherzogthum Hessen-Darmstadt 1844. 78 —126. art. Nem lesz talán érdektelen és fölösleges azon motívumokat ideigtatni, melyekkel e javaslat annak <8. 79. és 80. art.-ainál a házasság felbonthatóságát indokolja: „Gluck­liche Ehen gründen ein glückliches und cintriichtigea Fami­lienleben, erziehen rechtlich-esinnte, zufriedene Staatsbürger, und bilden im Vereino mit einem wohlg^ordneten Gemeinde­wesen dio festeeten Stützen der ötfentlichen Wohlfahrt. Dass dieser Bund nicht leichtsinnig abgeschlossen, ti. dass er in 80:­ner gsnzen fleiligkeit erkannt werde, dazu müssen Rcligion. Sitté und aussere Gcsetzgebung zusammen wirken. Dio crete Abtheilung des Entwurfs hat es vereucht, diece Aufgabe, so weit sie dem bürgcrlichen Gesotze angehört, zu lösen • •

Next