Jogtudományi Közlöny, 1874

1874-01-22 / 4. szám

Kilenczedik évfolyam. p­r­f SZERKESZTŐI IRODA: ÜLLŐI- U­T 1-sö ti., II. em­. KIADÓ-HIVATAL: EGYETEM-UTCZA 4-dik szám alatt. ( 4. sz. Budapest, 1874. január 21. II II JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY A NAGY-VÁRADI, KASSAI ÉS KOLOZSVÁRI ÜGYVÉDI EGYLETEK KÖZLÖNYE.­­MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN. ELŐFIZETÉSI DIJ: félévre ... 6 frt negyedévre 3 „ A MEGRENDELÉSEK a kiadó hivatalhoz A kéziratok bormentve A SZERKESZTŐHÖZ, TARTALOM : A biróságok reorganisatiója. Dr. D­á­r­d­­a­i Sándor úrtól. — Adalékok a magyar keresk. törvénykönyv tervezetének bírálatához. Dr. Plósz Sándor, kolozsvári egyet, tanár úrtól. — Az örökösödési eljárás reformja. Zr­in­szky Imre, k. táblai pótbíró úrtól. — Jogirodalom. —Törvénykezési szemle. — Különfélék. MELLÉKLET: Curiai határozatok A biróságok reorganisatiója. III. Az előbbi czikkben hangsúlyozott szigorúbb fel­ügyelet és a bírói felelősség szigorítása csupán óvsze­szerek, melyeket a bírósági szervezet kivitelénél elkö­vetett balfogások ellensúlyozására hoztunk javaslatba. Hogy azonban törvénykönyvek hiánya mellett az adott körülmények között törvénykezésünk tűrhetőbbé váljék, s a legsürgősebb törvényhozási intézkedések közé tartozik még az ügyvédi és közjegyzői rend­tartások mielőbbi megalkotása. Bizonyára merész állí­tásnak, sőt vakmerőségnek bélyegeztetett volna azon állításunk, hogy törvényhozói önrendelkezési jogunk visszaszerzése után 7 évi időszakba fog telleni ama várva várt és soha senki által sem ellenzett, hanem folyton csak sürgetett törvények alkotása. Legkevésbbé hittük volna azonban, hogy a bírósági szervezet ezen intézmények létesítését megelőzze, még­pedig évek számára előzze meg. Ezen egy tény is elegendő volna törvényhozási politikánk elitélésére, még ha nem is a magasabb legislatori bölcseséget, hanem a takarékosság politikájához megkívántató észszerűség azon átlagát veszszü­k mérvül, melyet németül „Hausverstand"-nak szoktak nevezni. Hiszen ha eltekintünk is azon áldástól, melyet az ügyvédi rendtartás nyújtana, és melyet maga az ügy­védi kar becsülne legtöbbre, mert az önfegyelem fen­tartására törvényes eszközökkel rendelkezhetne,­­ nem nyújthatott-e elegendő ösztönt a közjegyzői intézmény rögtöni létesítésére ama körülmény, hogy a hagyatékok és egyéb peren kívüli eljárás teendőinek átruházása által a bíróságok és közvetve az államháztartás vállairól mily roppant terhet emelnénk le? Avagy talán oly rendkí­vüli nehéz kérdések megoldásától függ ama törvények alkotása, hogy mint pl. a szóbeliség említésénél régi táblabiráink keresztet hánynak magukra, az ifjabb nem­zedék pedig, mert azt orientális tunyaságánál fogva szintén nem ismeri, s ezért szintén hajlandó annak el­fogadását „salto mortale"-nak tekinteni? Nem! Mind a nehézségek nem állanak útjában. Az öreg táblabírói és az ifjabb nemzedék egyaránt megbarátkozott az ügy­védi rendtartás és a közjegyzői intézmény behozatalá­nak eszméjével. A közjegyzői intézmény behozatala körül csakis az u. n. ,jegyzői kényszer" keltett fel érdekharczot, mely­nek jellemzésére elegendő azon megjegyzés, hogy az ügyvédi kényszer védői a leghevesebb támadói ama másik kényszer nemének. A magyar jogászgyűlésen is heves vita folyt e kérdés fölött, noha az nem is jogi, hanem pusztán czélszerűségi kérdés. Álláspontunk e kérdés iránt eléggé ismeretes, s ezért csak sajnálkozá­sunkat fejezhetjük ki a fölött, hogy Pauler igazság­ügyi miniszter a kormány által előbb a közjegyzői kényszer mellett foglalt álláspontot elejte, mert szereti a nehézségeket elkerülni a hol csak lehet. Az pedig ta­gadhatlan, hogy a jegyzői kényszer nélkül az egész in­tézmény még csak ellenzőre sem akad. Meg fog-e azon­ban így a hozzá kötött várakozásnak felelni oly ország­ban, hol a jogbiztonság kellékei iránt minden érzék teljesen hiányzik,­­ az egészen más kérdés, és remél­jük, hogy a törvényhozás annak megfontolása mellett nem fogja ez intézményt a közjó érdekében kívánatos közjegyzői kényszer nélkül elfogadni. Az ügyvédi rendtartásnál csupán az ügyvéd­­­ség elnyerésére megkívántató gyakorlati évek száma képezi komolyabb discussio tárgyát, de ennél is tör­vényhozásunk a mennél nagyobb szigor pártolására biztosan számíthat, mert hiszen egyelőre jogvédők te­kintetében embarras de richesse-ben sin­lünk, és egyike legnagyobb bajainknak az, hogy azután a „titulus men­sae" vajmi gyakran követeltetik az államtól. Alkalomszerűnek tartjuk azért e helyen a 21-es bi­zottság "figyelmét jogoktatásunk rendszerére fordítani. Hasztalan minden jajveszéklés a fölött, hogy ifjuságunk még mindig majdnem kivétel nélkül a jogi pályához fordul, noha a jogoktatás immár megszűnt, csupán a padagogiához tartozni mint hajdan, midőn 1­­­2 évi joglyceumi tanulmány a közpályára való ne­velés kellékének tekintetett olyannyira, hogy még a mérnöki szakmára való kiképzést is rendesen a jogi ta­nulmányok befejezése előzte meg, világos jeléül annak, hogy a jogoktatás nem a tudomány műveletére, hanem mint a közpályára szükséges encyklopádiai ismeretek megszerzésére véletett szükségesnek. Hasztalan minden felszólalás, hasztalan minden komoly intés a fentebbi irány elhagyására, a­mig a hajdani jogoktatás módja fentartatik. Hasztalan marad minden intés, mig az or­vosi pályára 5"­ évi, a műszaki pályára 4 — 5 évi mű­egyetemi, sőt a nem épen kecsegtető középtanodai tanári pályára 4 évi philologi vagy bölcsészeti cursus kíván­tatik meg, melyekre a világvárosi drágasága miatt az ifjúság részére nem könnyen megközelíthető Budapesten nyilik egyedül alkalom, míg a jogászi pályára majdnem minden provinciális városban, sőt némely mezővárosban is 3, sőt 2 évi cursus alatt, nem ritkán elbutító oktatás­mód és újabb időben pláne nagy mérvben engedélyezett magántanulási engedély mellett nyílik be, olcsó és ké­nyelmes, bár rosz alkalom, D­e nemcsak hasztalan minden intés, hanem komo­lyan veszélyeztetjük is a nyakunkra növekvő ifjabb jogászi nemzedék sorsát, ha itt is esztelenül mint min-

Next