Jogtudományi Közlöny, 1874

1874-01-29 / 5. szám

Paulér­a exil. még csak a hazai szaklapoknak sem küldi meg törv­­javaslatait és igy talán bíráink legna­gyobb részben nem is ismerik ama javaslatot; de daczára mindezen körülményeknek, végtelen indolentia kíván­tatik ahhoz, hogy eddig a birói kar részéről szó nélkül hagyatott a fentebb jelzett megalázás. Semmit se hittünk volna kevésbbé annál, hogy egy Pauler legyen képes arra, hogy a bírói pályára való lépést a szakképzettség rovására nyújtott kedvezmé­nyek által megkönnyíteni törekedjék. Bittónak ily irá­nyú törekvését elnézhettük volna azon fohászszal: Uram bocsáss meg neki, mert nem tudja, hogy mit mivel. De egy oly tudósnak mint Pauler, kinek alkalma is volt rö­vid időre a gyakorlati birói pálya nehézségeiről meggyő­ződni, — neki soha meg nem bocsáthatjuk azon bű­nt, hogy a szóbanforgó törv.­javaslat indokolásában foglalt saját szavai szerint: „a gyakorlati birói állam­vizsga letételét az ügyvédi vizsgához ké­pest — lehetőleg megkönnyiti". És e törekvésé­ben annyira megy, hogy conservativ hajlamainak megtagadásával az 1869. IV. t.cz. módosításába bocsát­a­­­kozik, a mennyiben az id. törvény 7. §-ától eltérőleg há­rom helyett csak két évi joggyakorlatot követel. Az idézett törvényszakasz 2. b) pontja ugyanis az utolsó el­méleti vizsga letételétől számítandó három évi jogi gyakorlatot és pedig egy évet valamely bíróságnál, a más két évet pedig valamely bíróságnál vagy ügyvéd mellett szab feltételül. A törvény ezen intézkedése ál­tal az ügyvédi és birói képesítés közti paritás méltó kifejezést nyert, Horváth B. ez után is óhajtván az ügyvédi kar tekintélyét emelni.­­ Pauler ellenben nem irigylendő logicával egyrészt kötelezi a bírójelöltet, hogy összesen véve két évi joggyakorlatát csakis bí­róságnál vagy ügyészségnél töltheti, — tehát az ügy­védi praxist semmibe sem veszi, — noha másrészt a gyakorlati bírói vizsga letételét — „az ügyvédi vizsgá­hoz képest" — lehetőleg megkönnyíti. Ily épületes összhangzást lelünk egy 14 §-ból álló­­javaslat indokolásában, és mégis törvényhozási politi­kánk tervszerűségéről akarunk ábrándozni! No de mint­hogy a zene is a hangvegyület összhangzásában áll, ta­lán rajtunk múlik, a fölfogása hiánya, ezért lássuk a végczélt, melyre törvényhozásunk a ma­tj­avaslat által tereltetik. „A külön birói vizsga felállításának — úgymond a­­j­avaslat indokolása — mindazon külföldi államokban, a­hol az tényleg létezik, azon indok szolgált alapul, hogy egyrészről a különösen a birói szakmára készülő jogászok elméleti tanulmányaik befejezése után azon­nal a bíróságok körébe vonassanak és gyakorlati idejüket a birói teendők tanulmányozására fordítsák; másrészről pedig, hogy a birói pályára való lé­pés a szükséges képzettség feladása nélkül nyújtott kedvezmények által is megkönnyíttessék". Íme tehát nem tévedtünk, midőn a­­javaslat keltét a qualifikált bírói személyzet érezhető hiányából szár­maztattuk. Bámulatos csak az, hogy a kormány mikép juthatott e hiány pótlásának fentebbi módozatára? A miniszter úr e tekintetben hivatkozik a külföldi államokban követett hasonló irányra ! Ezen ily álta­lános felületességben tartott állítás odavetése, még hír­lapi czikkezésnek sem válnék becsületére. Más államok­ba­n a törvényjavaslatok indokolásánál a vonatkozó tör­vényhozási kérdések egész literatúrája és pragmaticája szokott kimerítőleg tárgyalva előterjesztetni. Az előttünk fekvő­­javaslat indokolása azt meg sem kísérti. Nem tud­juk, hogy a jogügyi bizottság előadója Schmausz Endre tanulmányai mennyiben múlják fölül dr. Pau­ler ismereteit, hogy a­­javaslat hiányát ez irányban pó­tolni képes legyen. Mindenesetre megbocsátható kí­váncsiság, hogy szeretnék tudni, melyek azon külföldi államok, melyekre hivatkozás történik? Azt tudjuk, hogy Angliát nem érthette, noha ép ott és a vele hason szervezetű amerikai államokban áll a bírói kar tekinté­lye legmagasabb polc­on, és ott a bírósági az ügyvédi kar szervezetével annyira összeforrt, hogy a bírák csakis az ügyvédi karból nevezhetők vagy választhatók. Fran­cziaországra nézve a vonatkozás szintén nem áll, és­pe­dig az előbbihez képest ellentétes fokozatnál fogva, a­mennyiben itt a hierarchi­us bírósági és a ch­ambres des avoués czéhszerű szervezete ugyan érintkezési pon­tot nem nyújt, de a bírói és ügyvédi képesítés közti pár­huzam azon egyszerű oknál fogva teljesen elesik, mert külön ügyvédi vizsga nem létezik. Németországban pe­dig az ügyvédi kar soha sem tudott a tekintély azon magaslatára emelkedni, mint a fentnevezett államokban, mert szám szerinti megszorítás mellett lenyűgözve és a bíróságtól függő, alárendelt állásban tespedett Nem tudjuk tehát semmikép megmagyarázni ma­guknak a­­javaslat indokolását a külföldi államok intéz­ményei és jogviszonyaiból. De ha a jót nem oly messze földön, hanem az osztrák „Reichgezetzblatt"-ban keres­sük, akkor megtaláljuk a­­javaslat mintáját a „prakti­sche Richteramtsprüfung"-ban, mely azt 1—3 évig terjedő joggyakorlathoz kötötte azon időben, midőn a mindenható bürokratia érdekkörének eszközül szolgált minden, még az ügyvédség szám szerinti megszorítása is. Czélját, melyre törekedett, el is érte, mert hatalma szolgálatra kényszerített mindenkit. Jogállamban azon­ban a birói qualificatio leszállítása által az ügyvédség gyakorlatának concurrentiát nyitni, — ez előttünk egé­szen új maxima, mely behatóbb indokolást érdemelt volna akkor, midőn megöli azon intézményünket, mely eddig az ügyvédi és birói képesítés paritásán sarkallott. A tárlat válaszfalat akar emelni az ügy­védi és birói vizsga által, midőn ez utóbbira nézve teljesen ki­zárja az ügyvédi gyakorlatot! Nem szólunk mi sem a külön gyakorlati birói vizsga intézménye ellen, mert nem akarjuk a birójelöltet ügy­védek általi vizsgálatnak alávetni. Ezt megkívánja a birói függetlenség. De válaszfalat nem akarunk emelni a joggyakorlatban, mert azt „kedvezmények" nélkül is határozottan károsnak tartjuk. Avagy talán az ügyvédi és bírói vizsga lényegesen más feltételekhez van kötve, mely az utóbbira nézve az ügyvédi gyakorlat kizáratását indokolhatná? Írásbeli eljárás mellett nem tagadjuk, hogy némi ratiót látunk e megkülönböztetésben, de szóbeliség és közvetlenségre fektetett eljárásnál, mely úgy hiszszük törvényhozá­sunknak irányul szolgál,­­ megszűnik minden ratio, mert hiszen akkor a biró nemcsak az előterjesztett bizo­nyítékok alapján ítél, hanem ő maga közvetlenül vezeti­­ a bizonyítási tárgyalást, és így az ügyvédi gyakorlat nem hátrányára, hanem előnyére válnék a birói kar sarjadékának. Ha majd a bíró hivatása nem csupán az ad­ók tanulmányozásában és kezelésében fog állani, ak­kor az ügyvédi gyakorlat előnye még fölülmúlja a bíró­ságnál töltött irattári és jegyzőkönyvvezetésben, de vajmi ritkán jogászi érvelésben álló joggyakorlatot. Ilykor kénytelenek vagyunk a tárlat azon intézke­désének, hogy a bírójelölt két évi joggyakorlatát csakis bíróságnál vagy ügyészségnél töltheti, — azon „mellé­kesnek" mondott indokban keresni, „hogy általa a bí­róságok részére a szükséges fogalmazási segédszemély­zet biztosíttatik." Ez tehát a táslat fő czélja. Nem akarjuk vitatni ezen álláspont jogosultságát.

Next