Jogtudományi Közlöny, 1874

1874-12-03 / 49. szám

büntető törvénykönyvben pedig kimondatott alapelvül hogy: ,,D­er schuldige soll kein grösseres Ue­bel leiden, als zur Hintanhaltung der Ver­brechen angedrohet, und vollzogen werden m­u­s­s". Több, azután készült törvényköny is majd egyik, majd másik büntetőjogi alapelvet fogadta el, de azt az egész büntetési rendszeren át következetesen keresztül nem vitte. Legújabban pedig az északnémet birodalmi 1870-iki b. t. könyv indokaiban az mondatik, hogy: die Aufstellung blosser sogenannter Princi­pienfragen ist eine für die Aufgaben des Gesetgeber erfahrungsmassig weniger er­sprissliche, ost sogar gefahrliche. Bajos is tételes törvényhozónak az alapelvet meg­állapítani, mert a büntetés jogosultsága, mérve, vala­mint a hatása által elévetni szándéklott czél egy alap­elvre le nem nem vezethető. A jelen javaslat, ha csak egy alapelvből, például az igazság eszméjéből indult volna ki, vajjon mikép tudná az alkalmazandó büntetések jogosultságát, szükségessé­gét és czélszerűségét indokolni ? Mikép tudná megegyez­tetni általában a halálbüntetést, de különösen a kísér­letnek a bevégzett büntettek­ egyenlő büntettetését, a­mint ezt a 127. §-ban, a többi európai törvényköny­vekhez hasonlólag tette, midőn felségsértés esetében a a kísérletre is halálbüntetést rendelt ? Ezt ugyan — mint annak helyén látandjuk — az igazság eszméjének a hasznossággali egyesített elméletéből sem lehet alaposan indokolni. Melyik tételes törvényhozó tudná összeegyez­tetni az igazság eszméjével a disciplina ellen vétő katona agyonlö vetését? Avagy a vám- és pénzügyi t­örvények megszegései büntetése igazolható lenne-e az igazság eszméjéből ? Mikép lehetne az igazság eszméjéből lehozni, hogy azon pénztárnok, kitanuló fia költségei fedezésére a kezére bizott pénztárból pár száz forintot elsikkasz­tott, a rámért büntetés kiállása után, még 10 évig min­den hivatalral képességtől megfosztva legyen, s mint akasztófa-canditás ujabb büntettek elkövetésére kény­szeríttessék. Hobbes tanítványa, a hírneves Bent­ham által felállított hasznosságot pedig, mint a büntetés önálló alapelvét és czélját sem a tudomány, sem a tételes tör­vényhozások el nem fogadták, mert ez esetben a bünte­tés csak czélszerűség eszközének tekintetnék, s megfosz­tatnék erkölcsi alapjától; kiszabása mérve pedig egyedül az érdek követelményeitől tétetnék függővé. Mint mel­lékezés azonban a hasznosság is jogosult. Tételes törvényhozás egyes büntetőjogi elméletet el nem fogadhat, s a büntetőjog megalapítása kérdésének eldöntését a tudomány körébe utalni kénytelen. Honnan ered, s meddig terjed az állam büntető joga? erre megfelelni a tudomány feladata. Ez­úttal nem szándékom a büntetőjogi elméletek fejtegetésébe bocsátkozni. De miután ezek nélkül az alapelvek iránt felmerülhető kérdéseket alaposan eldön­teni nem lehet, bocsánatot kell kérnem, ha azokról igen röviden, csak egy pár szóval szólok. A rel­atív és a­b­­solut elméletek feletti vita habár teljesen nincs is be­fejezve, annyi való, hogy a tudomány terén a legtekin­télyesebb jogtudósok az absolut és relatív elméletek egyesítése felé törekszenek. Mindenik elméletben van valami igaz, és van igaztalan. Az általános elméleteknek igazuk van abban, hogy az államnak joga van büntetni, mert kötelessége az er­kölcsi rendet és az igazság uralmát fentartani, mint az indokokban gyakran idézett, belga nagy tudós Hans I. „Principes generaux du droit pénal" czímű 22-ik lapján mondja e szavakban: „la société a le droit de punir, parce qu'elle a le devoir de maintenir l'ordre moral, et faire regner la j­u­s­t­i­c­e." De nincs abban igazuk, hogy a büntetés nemét illetőleg nem veszik figyelembe, miszerint a büntetés­nek olyannak kell lennie,mely hatásában más­­ jo­gos érdekeket is kielégítsen. Nincs abban igazuk, hogy a büntetésnek semmi hasznossági czélja nincs, és hogy az állam nem saját jóléte és önfentartása érdekében büntet, hanem azért, hogy a tettes bűnhődjék. A viszonylagos elméleteknek, vagyis azon elméle­teknek, melyek a büntetés jogosságát hasznosságukból, tehát a büntetésen kívül létező czélból következtetik, igazuk van abban, hogy az állam önfentartása tekinte­téből jogosítva van büntetni. De nincs abban igazuk, hogy nem veszik tekintetbe a büntetés igazságát, és hatá­sát és hogy a büntetés, társadalmi szükség lévén, önma­gát igazolja. Helyesen mondja Haus, idézett műve 26-ik lapján hogy az általános elméletek lerombolják a polgárok sza­badságát az igazság elve előnyére, a társadalomra há­rítván ezen elv egész terjedelm­ébeni megvalósítása kötel­mét, s igy nincs társadalmi alapjuk. Ellenben a vi­szonlyagos elméletek feláldozzák az igazság eszméjét a hasznosnak, a jogszabályait a közérdek követelményei­nek, s igy ezeknek meg nincs erkölcsi alapjuk. Helyeselhető tehát, hogy büntető törvényjavasla­tunk az igazság és hasznosság egyesített elméletéből indult ki, mert a büntetés jogossága sem az igazság esz­méjéből, sem a hasznosság elvéből elkülönítve, meg nem állapítható; a törvényhozónak az igazságon kívül min­den jogos érdekre figyelemmel kell lennie. Már az öreg bölcs Se­nec­a megmondotta: „in vindicandis in­per­i­i­s haec­­­r­­­a lex secuta est, q­u­a­e princeps quoque debet, ut eum quem punit eviendet, aut ut poenaejus caeteras reddat meliores, autut sublatis malis superiores caeteri vi­vant." Már ebben az egyesitett elmélet elve rejlik. Az új idő nagy criminalistája Mittermayer szintén az egyesített elméletet fogadta el, midőn azt mondja, hogy: „a büntetőjog alapja a jogrendnek az ész által parancsolt megállapitá­sa, és f­e­n­t­a­r­tása az állami czélok elérése végett. A jogrend fentartására a büntetés a legsúlyosb eszköz. Igazságos ez eszköz használata akkor, ha más, az állam hatalma alatt álló eszköz, elégtelen, igazságos ez eszköz, ha a büntetés által okozott roszszal arányban álló stb. Büntetőjavaslatunk alapelve tehát helyes, de azt nem vitte keresztül midőn a büntetés nemei közé a ha­lálbüntetést is felvette, és midőn az idézett helyen, a kísérletre is a véghezvitt bűntett büntetését szabta. Mert habár igaz, hogy eddigi törvényeinkben is a felségsértés kísérlete a bevégzett bűntettel egyen­lően halállal büntettetett; habár igaz is, hogy a legtöbb törvénykönyvben ez ma is úgy van ; nem lehet tagadni, hogy az nem jogi, hanem politikai okokból van így.­­ Jogilag a bűnkisérlő objective nem okoz annyi roszat, mint az, a­ki a tettet teljesen végrehajtotta. Nem is bün­tethető tehát ugyanazon büntetéssel. Valamint egyéb tételes törvénykönyveknek, úgy javaslatunknak sem sikerült mindenütt a hasznosságnak az igazsággali össze­egyeztetése. Pedig az igazságon czél, a hasznosság mel­lékezél: miből következik, hogy az igaznak mindenütt és mindenkor alá rendelendő. Körösi Sándor, jogtanár.

Next