Jogtudományi Közlöny, 1874
1874-12-03 / 49. szám
büntető törvénykönyvben pedig kimondatott alapelvül hogy: ,,Der schuldige soll kein grösseres Uebel leiden, als zur Hintanhaltung der Verbrechen angedrohet, und vollzogen werden muss". Több, azután készült törvényköny is majd egyik, majd másik büntetőjogi alapelvet fogadta el, de azt az egész büntetési rendszeren át következetesen keresztül nem vitte. Legújabban pedig az északnémet birodalmi 1870-iki b. t. könyv indokaiban az mondatik, hogy: die Aufstellung blosser sogenannter Principienfragen ist eine für die Aufgaben des Gesetgeber erfahrungsmassig weniger ersprissliche, ost sogar gefahrliche. Bajos is tételes törvényhozónak az alapelvet megállapítani, mert a büntetés jogosultsága, mérve, valamint a hatása által elévetni szándéklott czél egy alapelvre le nem nem vezethető. A jelen javaslat, ha csak egy alapelvből, például az igazság eszméjéből indult volna ki, vajjon mikép tudná az alkalmazandó büntetések jogosultságát, szükségességét és czélszerűségét indokolni ? Mikép tudná megegyeztetni általában a halálbüntetést, de különösen a kísérletnek a bevégzett büntettek egyenlő büntettetését, amint ezt a 127. §-ban, a többi európai törvénykönyvekhez hasonlólag tette, midőn felségsértés esetében a a kísérletre is halálbüntetést rendelt ? Ezt ugyan — mint annak helyén látandjuk — az igazság eszméjének a hasznossággali egyesített elméletéből sem lehet alaposan indokolni. Melyik tételes törvényhozó tudná összeegyeztetni az igazság eszméjével a disciplina ellen vétő katona agyonlö vetését? Avagy a vám- és pénzügyi törvények megszegései büntetése igazolható lenne-e az igazság eszméjéből ? Mikép lehetne az igazság eszméjéből lehozni, hogy azon pénztárnok, kitanuló fia költségei fedezésére a kezére bizott pénztárból pár száz forintot elsikkasztott, a rámért büntetés kiállása után, még 10 évig minden hivatalral képességtől megfosztva legyen, s mint akasztófa-canditás ujabb büntettek elkövetésére kényszeríttessék. Hobbes tanítványa, a hírneves Bentham által felállított hasznosságot pedig, mint a büntetés önálló alapelvét és czélját sem a tudomány, sem a tételes törvényhozások el nem fogadták, mert ez esetben a büntetés csak czélszerűség eszközének tekintetnék, s megfosztatnék erkölcsi alapjától; kiszabása mérve pedig egyedül az érdek követelményeitől tétetnék függővé. Mint mellékezés azonban a hasznosság is jogosult. Tételes törvényhozás egyes büntetőjogi elméletet el nem fogadhat, s a büntetőjog megalapítása kérdésének eldöntését a tudomány körébe utalni kénytelen. Honnan ered, s meddig terjed az állam büntető joga? erre megfelelni a tudomány feladata. Ezúttal nem szándékom a büntetőjogi elméletek fejtegetésébe bocsátkozni. De miután ezek nélkül az alapelvek iránt felmerülhető kérdéseket alaposan eldönteni nem lehet, bocsánatot kell kérnem, ha azokról igen röviden, csak egy pár szóval szólok. A relatív és absolut elméletek feletti vita habár teljesen nincs is befejezve, annyi való, hogy a tudomány terén a legtekintélyesebb jogtudósok az absolut és relatív elméletek egyesítése felé törekszenek. Mindenik elméletben van valami igaz, és van igaztalan. Az általános elméleteknek igazuk van abban, hogy az államnak joga van büntetni, mert kötelessége az erkölcsi rendet és az igazság uralmát fentartani, mint az indokokban gyakran idézett, belga nagy tudós Hans I. „Principes generaux du droit pénal" czímű 22-ik lapján mondja e szavakban: „la société a le droit de punir, parce qu'elle a le devoir de maintenir l'ordre moral, et faire regner la justice." De nincs abban igazuk, hogy a büntetés nemét illetőleg nem veszik figyelembe, miszerint a büntetésnek olyannak kell lennie,mely hatásában más jogos érdekeket is kielégítsen. Nincs abban igazuk, hogy a büntetésnek semmi hasznossági czélja nincs, és hogy az állam nem saját jóléte és önfentartása érdekében büntet, hanem azért, hogy a tettes bűnhődjék. A viszonylagos elméleteknek, vagyis azon elméleteknek, melyek a büntetés jogosságát hasznosságukból, tehát a büntetésen kívül létező czélból következtetik, igazuk van abban, hogy az állam önfentartása tekintetéből jogosítva van büntetni. De nincs abban igazuk, hogy nem veszik tekintetbe a büntetés igazságát, és hatását és hogy a büntetés, társadalmi szükség lévén, önmagát igazolja. Helyesen mondja Haus, idézett műve 26-ik lapján hogy az általános elméletek lerombolják a polgárok szabadságát az igazság elve előnyére, a társadalomra hárítván ezen elv egész terjedelmébeni megvalósítása kötelmét, s igy nincs társadalmi alapjuk. Ellenben a viszonlyagos elméletek feláldozzák az igazság eszméjét a hasznosnak, a jogszabályait a közérdek követelményeinek, s igy ezeknek meg nincs erkölcsi alapjuk. Helyeselhető tehát, hogy büntető törvényjavaslatunk az igazság és hasznosság egyesített elméletéből indult ki, mert a büntetés jogossága sem az igazság eszméjéből, sem a hasznosság elvéből elkülönítve, meg nem állapítható; a törvényhozónak az igazságon kívül minden jogos érdekre figyelemmel kell lennie. Már az öreg bölcs Seneca megmondotta: „in vindicandis inperiis haecra lex secuta est, quae princeps quoque debet, ut eum quem punit eviendet, aut ut poenaejus caeteras reddat meliores, autut sublatis malis superiores caeteri vivant." Már ebben az egyesitett elmélet elve rejlik. Az új idő nagy criminalistája Mittermayer szintén az egyesített elméletet fogadta el, midőn azt mondja, hogy: „a büntetőjog alapja a jogrendnek az ész által parancsolt megállapitása, és fentartása az állami czélok elérése végett. A jogrend fentartására a büntetés a legsúlyosb eszköz. Igazságos ez eszköz használata akkor, ha más, az állam hatalma alatt álló eszköz, elégtelen, igazságos ez eszköz, ha a büntetés által okozott roszszal arányban álló stb. Büntetőjavaslatunk alapelve tehát helyes, de azt nem vitte keresztül midőn a büntetés nemei közé a halálbüntetést is felvette, és midőn az idézett helyen, a kísérletre is a véghezvitt bűntett büntetését szabta. Mert habár igaz, hogy eddigi törvényeinkben is a felségsértés kísérlete a bevégzett bűntettel egyenlően halállal büntettetett; habár igaz is, hogy a legtöbb törvénykönyvben ez ma is úgy van ; nem lehet tagadni, hogy az nem jogi, hanem politikai okokból van így. Jogilag a bűnkisérlő objective nem okoz annyi roszat, mint az, aki a tettet teljesen végrehajtotta. Nem is büntethető tehát ugyanazon büntetéssel. Valamint egyéb tételes törvénykönyveknek, úgy javaslatunknak sem sikerült mindenütt a hasznosságnak az igazsággali összeegyeztetése. Pedig az igazságon czél, a hasznosság mellékezél: miből következik, hogy az igaznak mindenütt és mindenkor alá rendelendő. Körösi Sándor, jogtanár.