Jogtudományi Közlöny, 1874

1874-03-26 / 13. szám

commito mint olyan, nem von­t megkülönböztetés egyébként hatalom különválasztásában sarkal.­­ Azt hiszem lehetően kimerítőleg tárgyaltam a ki­tűzött kérdést, sőt jogfejlődésünk „nemzeti geniusa" iránt elfogulatlan álláspontot foglalva, annak legodio­susabb tanait iparkodtam a modern jogtudomány szín­vonalára emelni. Tisztelettel szoktam meghajolni az ellenvélemény előtt, de nem hiszem, hogy ellenmon­dásra akadhatna azon állításom, hogy a feltétlen enge­delmesség elmélete úgy nemzeti jogfejlődésünkkel, mint az újabbkori tudomány vívmányaival homlokegyenest ellentétben áll. És mégis ép a mi legutóbbi büntető törvénykönyvi tervezetünkből , mely még eddig j­uthatik soha annak körébe, nem került ki, de alig hiszszük, hogy az újabbkori tor­bírói és végrehajtói­ vény­hozások vívmányai ellenében meggyőződhet. Va­lószínű azonban, hogy a tervezet a franczia és belga Code pénal szerint a hivatali bűncselekmények felettébb casuisticus szabályozása által fogja a feltétlen engedel­messég követelményét ellensúlyozni, bár e feltevés ellen szól a tervezet rendszere, mert a hivatali bűncselekmé­nyeket nem tárgyalja mint a franczia és belga Code az állam elleni bűncselekmények közt,­­ hanem e részben legalább beosztása szerint a német birodalmi bünte­t­ő -i törvénykönyv rendszerét követi. No, de nem akarok itt ítéletet mondani az egész munka fölött, melyre eddig csak egy futó pillantást vethettem. Maradjunk a kitű­zött kérdés keretében és minthogy e tekintetben úgy a teljes nyilvánosság napfényére nem került, sajnálattal tudomány mai álláspontja, mint nemzeti jogfejlődésünk győződtem meg, hogy ama feltétlen engedelmes­ szellemében határozottan helytelennek tartom a terve­k­ é­­z elméletén­ek álláspontját foglalja el. E­zetnek absolutisticus szabványát,­­ annál szükségesebb, hogy a magyar jogászgyűlés jól megfontolt enunciatió­jának súlyát is a mérlegbe vesse és a német bünte­tői­e­nge­d­el­m­e­s­ség elméletének álláspontját foglalja el. E törvénykönyvi tervezet 162. §-a ugyanis ekkér szól: „A közhatóság elleni erőszak bűntettét követi el, és 3 évig terjedhető börtönnel büntetendő az is, a­ki valamely állami, törvényhatósági vagy községi, köz­igazgatási hatóságnak küldöttségét, illetőleg választ-O O O /n­ alányát, hivatalnokát, vagy más közeget, vagy a kül­döttség, illetőleg választmány valamely tagját, vagy a bíróság valamely tagját vagy közegét a törvény, a tör­vényes hatóság, vagy bíróság meghagyásának végre­hajtásában erőszak vagy erőszakkal való fenyegetés által akadályoztatja, valamely intézkedésre kényszeríti, vagy pedig hivatalos eljárása alatt tettleg bántal­mazza." A t. hatóság parancsa tehát eo ipso­s törvény! Itt tehát egy árva szó sem hangsúlyozza a hatósági közegek jogszerű eljárását, mint ezt a legtöbb német tartományi, sőt a legújabb német birodalmi bünt. törvénykönyvben láttuk; de sőt az esetben, ha valamely hivatali közeg hatáskörén túllépne,­­ még a jogosult önvédelem kivételére sem utal, mint a hannoveri bünt. törvénykönyv, hanem egész mereven az absolut hivatalos hatalom iránti feltétlen enge­delmesség követelményével lép fel, mely teljesen fölöslegessé tenné a formális és materiális jogosság iránti vitatkozást is. Ezen álláspont immár mai nap csak az I. Napóleon önkényuralma alatt 1810. évben revi­deált Code­pénal, és annak a belga királyságban re­cipiált szövegében lelhető fel. Hogy az eredeti 1791-iki Code pénal szövege szintén a törvényszerű eljárás („lé­galement") feltételéhez kötötte az ellenszegülés bün­tethetőségét, azt már fentebb említettem. A belga Code pénal, mely az 1810-iki franczia Code receptiója, nem ment ugyan az absurditás azon határáig, hogy a tisztviselői „delicatesse" elleni vétést is büntetné,­ de azért ezen, az európai reactio fénykorába eső receptio igen természetesen nem felelhet meg a mai kor törvény­hozásának, és legkevésbbé felelhet meg a mi nemzeti jogfejlődésünknek. Büntető törvénykönyvi tervezetünk tehát e rész­ben határozott hanyatlást jelezne az 1843-iki büntető törvényjavaslatunkhoz képest. Az új tervezet indoko­lását ugyan még nem ismerjük, mert a sajtó alól még vény­könyv álláspontjának elfogadása alapján oldja meg a kitűzött kérdést. Indítványozom tehát, hogy a magyar jogászgyűlés mondja ki: „A hivatalos hatalom csak jogszerű ha­táskörében állván a törvény oltalma alatt, — a hivatalos közegek törvényellenes rendele­tei és cselekményei iránti ellenszegülés nem büntethető." Dr. Dárdai Sándor. 1 Scliwarze id. commt. 322. 1.: „Festzulialten ist, dass nur solche Beamte ia §. 113. genannt sind, welche zur „Vollstre­c k u n gu berufen sind, — an sicli gehören alsó richterliche Beamte nicht hierher, dafern sie nicht ím einzelnen Falle mit dem Vollzuge befasst sind". N y p­e 1­s: Code pénal belge, accompagné du texte des ar­ticles correspondants du code de 1810. E munka kész összehasonlí­tását tartalmazza az 1810-iki Code pénal, és az egyes részeiben gyakran revideált belga code szabványai közt. Ennek alapján vesd össze a franezia code 222—233. art. és a belga code 275 — 282. art.-it. Általános indokolás, a magyar csődtörvény tervezetéhez. Dr. Apáthi István egyetemi tanár, ki összes hiteltörvényeink érdemdús szerzője, jelenleg a csődtör­vény tervezetét rendezi sajtó alá. A munka irányzatát és keretét az általános indokolásban adja elő, és ezért kö­zöljük azt, hogy olvasóink eleve is a kiindulási alap helyességéről meggyőződést szerezhessenek. Az ált. indokolás következő: Hogy a kereskedelmi forgalom természetszerű, biztos fej­lődése és megszilárdulása helyesen codificált kereskedelmi és 1 A franezia és belga Code pénal itt védi az alkotmá­nyos és személyes szabadságot, a házijogot stb. A franezia code pénal Liv. III. Section II. „De la Forfaiture et des Crimes et Délits des Fonctionnaires publics dans l'exercice de leurs fonctions" meg­különbözteti a magánszemélyek és az állam ellen irányzott hivatali bűncselekményeket; az 6. §. „Des Abus d'autorité" ugyanis feloszlik I. Classe: Des Abus d'autorité contre les Particuliers és II. Classe : Des Abus d'autorité contre la chose publique. Azonfelül az egész II. fejezet számtalan szakaszban és az áttekintést megnehezítő osztályo­zás tömkelegében igyekszik a hivatalos hatalom körvonalazását nyúj­tani, a­minek félreismerhetlen czélja a dynastikus uralom biztosítása a hivatalos hatalom kezelői ellenében. A II. fejezet czime „Crimes et délits contre les constitutions de l'Empire". Osztályozása pedig következő: Section I. „Crimes ou délits relatifs á l'exercice des Droits civiques"; Sect. II. „ Attentats á la Liberte" ; Sect. III. ..Coa­lition des Fonctionnaires"; Sect. IV. „Empiétements des autorités administratives et judiciaires". De még ezzel sincs kimerítve a hiva­tali bűncselekmények casuisticája, hanem a III. f. „Crimes et délits contre la paix publique" számos szakasza hivatali bűncselekményeket tárgyal, mint pl. a sect. IV. Résistance, Désobéissance et autres Manquemes envers l'Autorité publique 3-ik szakasza „Refus d'un Service du legalement" stb. A belga Code pénal­e részben sok lényeges változásnak lett alávetve későbbi novelláris törvények által, ilyen nevezetesen az 1807. évi május 19-iki törvény. Így pl. a belga Code pénal 147. art. bünteti a törvénytelen („il­legalement") letartóztatást, míg a franczia Code pénal 114. art. csak az önkénytes („arbitraire et attentatoire") letartóztatást fenyíti, s azt is csak pol­gári jogok elvesztésével (il sera condamné á la peine de la dégrada­tion civique), de még e büntetés alól is felmenti, ha kimutatja, hogy felsőbb meghagyásból járt el.

Next