Jogtudományi Közlöny, 1876

1876-01-08 / 1. szám

Hiszen a szóbeli eljárás gyorsaságának egyik fő elő­mozdítása éppen a jegyzőkönyvi feljegyzések mellőzésé­ben áll. A bíró a szóbeli előadások után szél s a tárgya­láson előadottak rövid feljegyzése sokkal halványabb képét lesz képes feltüntetni annak, a­mi a bíró meggyő­ződésére befolyással volt, semhogy e jegyzőkönyv, még ha a bíró ellenőrzése végett találtatik is szükségesnek, e czéljának­­is képes lenne megfelelni. A bíró ellenőrzése,­­ illetve a per folyamának mara­dandóvá tétele végett ugyan mindenesetre szükséges a jegyzőkönyv felvétele, de e jegyzőkönyvnek csak­­ a bíróság megjelölését, a tárgyalás idejét, a bíró­i felek neveit, a per tárgyát s a felek kérelmét kell tartal­mazni, s csak ha további bizonyítási eljárás rendeltetett, foglalandó abba a tanúk vallomása, a bírói szemle stb. szóval a bizonyítási eljárás folytán előállított bizonyítékok, melyeknek e minősége azok maradandóvá tételét teszi szükségessé. A rövid tényállásnak az ítéletben kell foglal­tatnia. Ebben ad számot a bíró arról, hogy mik adattak elő, s mily indokok vezették akkor, midőn ezen előadások egyikét s nem a másikát vette bírói figyelembe. Ez által maradandóvá lesz téve az, minek maradandóvá tétele szükséges, és a bíró nem lesz kénytelen idejét a jegyző­könyvi czéltalan felvétellel elprébálni, s ez­által más ügyek elintézését háttérbe szorítani. Azt sem helyeselhetjük, tekintettel a kitűzött czélra, hogy a bizonyítási eljárás befejezte után a bíró nyomban ítéletet hoz. Nem helyeselhetjük, mert e rendelkezés által a bírót az anyagi igazság kiderítésére szolgáló igen fontos eszköztől látjuk megfosztva. Az írásbeli eljárásnál a tanúvallomások vagy a birói szemle feletti észrevételek puszta formalitássá törpülnek, míg a szóbeliségnél a bizonyítási eljárás befejezte után tartandó szóbeli tárgyalás, az egész perfolyam legfonto­sabb részét, az ügy tisztázására szolgáló legnevezetesebb eszközt képezi. A bizonyítási eljárás előtt a felek előadása puszta feltevéseken alapszik, s a biró is csak az anyagot igye­kezik összegyűjteni, de még kellőleg tájékozva nem lehet, s azért működése sem nyugodhat biztos alapon; míg a bizonyítási eljárás befejezte után a biró előtt áll az egész helyzet képe, s a tárgyalás egysége kívánja, hogy az a már összegyűjtött bizonyítékok alapján folytattassék, hogy a felek az előttök levő bizonyítékokra tekintettel újabban meghallgattassanak, a még mindig létező hézagok kipótol­tassanak, s igy az egész tárgyalás egy egészszé váljon. E mellett ez utóbbi tárgyalás hat legmeggyőzőbben a jelen levő félre, kinek szemben a bizonyítékokkal el kell némulnia, annak belátására, hogy nincs igaza, s csak ez után reménylhető, hogy vesztett perét nem fogja más után újra kezdeni. Azért a bizonyítási eljárás után egy újabb tárgyalás tartását, melyen a felek vedveiket minden korlátolás nél­kül előadhassák, mely tehát nem szorítkozik a bizonyí­tási eljárás felett teendő észrevételekre, hanem felölelné az egész per anyagát, mit mellőzhetlenül szükségesnek tartok. Ez lenne a tulajdonképi főtárgyalás, míg az első rendszerint inkább előkészítő, inkább csak az anyag beszerzésére szolgáló tárgyalás lenne. Így van ez min­denütt, hol a perrend a szóbeliség alapján van szervezve, s nézetem szerint nem is szabad másként lennie. Nem tartjuk továbbá azon czéllal, melyet a javaslat maga elé tűzni látszik, t. i. az anyagi igazság kideríté­sével megegyezőnek azt, hogy a fél meg nem jelenése esetén átvette a perrendtartás által kimondott azon elvet, hogy ez által az ellenfél állításait hallgatag beisme­rőnek tekinti. Nem tartjuk pedig az elvvel megegyezőnek azért, mert költelmet (fictio) állít fel, mi ott, hol az anyagi igazság kinyomozása képezi a czélt, lehetőleg mellőzendő. Ha valamely fél meg nem jelenik, egyszerűen úgy tekintendő, hogy lemond védelméről; minek természetes következménye, hogy a tárgyalás csupán a másik féllel tartatik meg. Ez felszólittatik a biró által, hogy adja elő igényeit s illetve bizonyítékait, melyeket az előadvány a biró vizsgálata tárgyává teszi az ügyet, a megjelent fél­hez intézendő kérdések által felvilágosítja s ezek alapján kimondja ítéletét, nem feltételezve a meg nem jelent fél részéről sem hallgatólagos tagadást (mint a német ált. perrend), sem hallgatólagos beismerést (mint a mi per­rendünk). A meg nem jelent fél irányában nagyobb szi­gor, mint hogy ügye védelem nélkül intéztetik el, sem indokolt, sem nem szükséges. Folyt, követk. Zlinszky Imre, kir. it. tábl. biró A mentelmi jog­­köre. Hogy a parlament tagjai akadálytalanul megfelel­hessenek tiszteknek, azoknak országgyűlési jogain kivül állampolgári jogaik tekintetében is némely külön intéz­kedések szükségesek. Ezek részint megszorítók, pl. az incompatibilitás, részint kiterjesztők, így a mindenkit illető szólásszabadság a közügyekre vonatkozólag a par­lament tagjait szélesebb körben, bár nem korlátlanul illeti. Végre ezen külön intézkedések közöl némelyek sem megszorítást, sem kiterjesztést nem foglalnak maguk­ban, hanem a mindenkit megillető jogokat a parlamenti tagok számára nagyobb mértékben biztosítják. Ezen utóbbiak közé tartozik a mentelmi jog, vagyis a parla­ment mindkét házának azon joga, melynél fogva a tör­vénykezési eljárást, főleg a közkereset alá helyezést és vizsgálati fogságot csak az illető ház engedélyével lehet foganatosítani ennek tagjaira nézve. A mentelmi jog határai annak közjogi természete és politikai czéljából merülnek föl. Így miután az nem az egyes parlamenti tag javára, hanem az egész parlament szabadságának megóvása végett létezik, annak gyakor­lására a magánérdek egy szikrájának sem szabad hatni. Miután továbbá az országgyűlés szabadsága végett csakis az szükséges, hogy tagjainak zaklatása kikerültessék, a birói eljárás mentelmi czímen nem akadályozható, ha zaklatás fön nem forog, mert a mentelem nem a törvény­kezésnek, hanem a törvénykezésseli visszaélésnek meg­gátlására létezik. Párttekintet sem lehet irányadó, mert ez esetben a mentelmi jog azt idézné elő, mit mellőzni

Next