Jogtudományi Közlöny, 1878
1878-01-04 / 1. szám
G JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. 3. SZÁM: annak lélekemelő, erkölcsnemesítő hatását, mint épen mi, kik gyakorlatilag foglalkozunk azon társadalmi kórral, melyet válópernek nevezünk. De épen úgy, mint nem lehet állítani, hogy az orvos nem tudja megbecsülni a test épséget, mert egy beteg tagot valamely nagyobb baj elhárítása czéljából a legnagyobb lelki nyugalommal le képes metszeni, — ép úgy nem lehet mondani, hogy a jogász, ki egy szerencsétlen, bensőleg megtört házasságot felbontatni megenged, hogy ezáltal egy nagyobb bajt elhárítson, nem tiszteli a házasságot. A kérdés csak abban öszpontosul, mi a nagyobb társadalmi baj, egy szerencsétlen házasság, hol férj és nő, vagy csak azok egyike is, a törvény által lebilincselve a házassági kötelék szentségét lábbal tapodni kénytelen, vagy egy felbontott házasság, hol mégis van lehetőség, hogy a felek mindketten, vagy csak azok egyike is újra megalapíthatja azt, amit annyira tisztelünk egy szerencsés, erkölcsös házasságot. Sokan osztják nézetünket, és mégis megijednek, ha az elvet formulázniok kell, s azt amit a gyakorlatban szívesen tűrnek, sőt nap nap mellett maguk is követnek, nem merik elméletileg, kifejteni. A protestáns házasság hazánkban a több év óta követett gyakorlat szerint tényleg felbontható, ha csak egyik fél is allegál engesztelhetlen gyűlölséget, s a másik a felbontást ellenzi. Ezen engesztelhetlen gyűlöletet nem is kell bizonyítania, (mert érzelmeket nem lehet bizonyítani) elég ha oly tényeket hoz fel, melyekből bizonyos, hogy a házasság szerencsétlen volt, s valószínű, hogy az egyetértés a felek között újra helyre nem állítható. A házasság szerencsétlen volta, benső megtörtsége s a kibékülés reménytelensége tehát azon critérium, mely azt az ujabb gyakorlat szerint felbonthatóvá teszi. És ezen críteriumból kiindulva következetesen jár el a bíró, ha csak az egyik fél kérelmére is felbontja a házasságot, mert magában azon körülmény, hogy valamely fél előre megfontolva és komolyan, többnyire hosszabb ideig tartó elválasztás megelőzése után a bíróság elé lép s a házasság felbontását kérelmezi, a házasság benső megtörtségének s a kibékülés reménytelenségének legpregnánsabb bizonyítéka. Mit használ a másik fél szerelme, mit használnak annak könnyei! A házasság megszűnt lenni az aminek lennie kell, és bírói ítélettel az eltűnt szerelmet, az elvesztett paradicsomot nem lehet visszadecretálni! De vajmi ritkán játszik az életben a válásba beleegyezni nem akaró fél oly tragikus szerepet, hogy az elnyomott jog érdekében érdemes lenne érte lándzsát törni. Sőt ellenkezőleg, lélektani észlelet az hogy a valódi szerelem, az igazi vonzalom sokkal büszkébb, mintsem hogy a kezet, mely őt eltaszítani akarja kibocsátani nem akarná. Tapasztalati tény ellenben az, hogy az elválásba való beleegyezés megtagadása csak nem mindent esetben vagy pénzkicsikarási kísérletekre, vagy nemtelen boszúra vezethető vissza. Mi lesz tehát ezen tapasztalati tényeknek következménye, ha KONEK tanár úr conservativ álláspontját elfogadjuk? Semmi egyéb mint az, hogy azon házasságot, hol az egyik fél szerelmi bubán megtört szívvel, nemes büszkeségből a válást nem ellenzi, a házasságot fel fogjuk bontani, ott pedig hol aljas pénzvágy vagy irigy boszú ösztönzi az egyik felet a beleegyezés megtagadására, a házasságot nem fogjuk felbontani. Ne féljünk attól, hogy az általam védett és törvénykezési gyakorlatunkban máris élő elv enunciálása a közerkölcsiségre káros befolyással lehetne. Én úgy hiszem, más erősebb kötelékek tartják egybe azt a házasságot, mint a felbontást akadályozó törvény. Hiszen ha a törvény szigora e részben bármi hatálylyal bírn, akkor a katholikusoknál sokkal kevesebb elválás fordulna elő, mint a protestánsoknál. Márpedig KONE tanár úr, mint statistikus bizonyíthatja, hogy ez nem is van. Az előbbiekben kifejtett álláspontunk fentartása mellett távol legyen tőlünk a házasság felbonthatósága túlságosan megkönynyíteni akarni. Sőt ellenkezőleg, éper azért, mert a házassági kötelék, habár nem canonjog értelemben, előttünk szent, mert tapasztalati tény, hogy az emberi gyöngeség az embereket gyakran elhamarkodott lépésekre ösztönzi, tettekre, melyeket később megbánnak, korántsem akarunk szót emelni a mellett, hogy a házasság felbontása szerfelett megkönnyíttessék. S miután a szenvedélyek lecsillapítására s az elhamarkodott lépések megbánására legalkalmasabb gyógyszer az idő, mi sem helyeselhetjük azt, hogy némely válóper par protection 3—4 hónap alatt mindhárom fórumon keresztül hajtatik, s e tekintetben csak ott engednénk kivételt, hol a válóper megkezdése előtt a felek már hosszabb ideig tényleg elválva éltek. Minden egyéb esetben kívánatos lenne, hogy a végleges felbontást egy 6—12 havi ágy- és asztalteli elválasztás előzze meg. A házassági válóperben létesítendő más reformok nem tartozván jelen fejtegetésem keretébe, azzal zárvm be soraimat, hogy köszönetet mondok a gyakorlati jogászok nevében czikkíró urnak, hogy habár conservativ irányban szőnyegre hozott egy kérdést, melynél megoldását nem kellene a magánjogi codex megoldásáig halasztanunk, s mely nemcsak az ország protestáns és protestánssá lenni kényszerült lakóit érdekli, hanem érdekli különösen a katholika hitű állampolgárokat, a házasság felbonthatóságának, s az ennek előfeltételét képező polgári házasságnak kérdését. Sztehlo Kornél, budapesti ügyvéd. Jogirodalom. Anyagi és alaki váltójog. Irta Dr. ASPÁTHY ISTVÁN, egyetemi tanár, akadémiai tag. I. Anyagi Váltójog. Ara 2 frt. 80 kr. Budapest 1877. Eggenberger-féle könyvkereskedés kiadása. Váltójogi irodalmunk az uj Váltótörvény meghozatala óta örvendetes mérvben gyarapodik. Legújabban APÁTHY lépett fel fent idézett czímű munkájával, mely annyival komolyabb figyelmet érdemel, mert oly férfiutól származik, ki váltójogunk reformjánál kiváló módon közreműködött, s ki a váltójog s általában a jogtudomány terén kifejtett hosszas és sikeres működése folytán bátran tarthat igényt arra, hogy őt legjelesebb jogászaink körébe sorozzuk. A munka, melynek megismertetését és megbírálását jelen igénytelen soraink czélozzák, szerzőnek korábban két kiadásban megjelent «A magyar váltójog kézikönyve czímű művével szemben egészen új, önálló munka gyanánt jelentkezik, és pedig nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is; amennyiben ugyanis jelen munka az előbbinek nemcsak kibővítése, továbbfejlesztése, a megváltozott jogállapothoz való alkalmazása, hanem az összes váltójogi anyagnak ij s önálló, mégpedig sokkal behatóbb, alaposabb és lelkiismeretesebb feldolgozása. Csak annyiban hasonlít jelen munka szerző régibb munkájához, a mennyiben jelen munka is rendszer és nem kommentár, a mennyiben továbbá jelen munka is lényegesen a tankönyv jellegével bír, a jogtanulók igényeihez van alkalmazva, mint azt szerző az előszóban határozottan kiemeli. Lényegesen tankönyvvel lévén dolgunk, természetesen nem várhatjuk azt, hogy szerző a váltójog minden részleteibe behatoljon, minden kisebb váltójogi kérdés iránt felvilágosítást nyújtson. Ezt annyival inkább kell fájlalnunk.