Jogtudományi Közlöny, 1878

1878-01-04 / 1. szám

G JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. 3. SZÁM: annak lélekemelő, erkölcsnemesítő hatását, mint épen mi, kik gyakorlatilag foglalkozunk azon társadalmi kórral, melyet válópernek nevezünk. De épen úgy, mint nem lehet állítani, hogy az orvos nem tudja megbecsülni a test épséget, mert egy beteg tagot valamely nagyobb baj elhárítása czéljából a legnagyobb lelki nyugalommal le képes metszeni, — ép úgy nem lehet mondani, hogy a jogász, ki egy szerencsétlen, bensőleg megtört házasságot felbontatni megenged, hogy ez­által egy nagyobb bajt elhárítson, nem tiszteli a házasságot. A kérdés csak abban öszpontosul, mi a nagyobb társadalmi baj, egy szerencsétlen házasság, hol férj és nő, vagy csak azok egyike is, a törvény által lebilin­cselve a házassági kötelék szentségét lábbal tapodni kénytelen, vagy egy felbontott házasság, hol mégis van lehetőség, hogy a felek mindketten, vagy csak azok egyike is újra megalapíthatja azt, a­mit annyira tiszte­lünk egy szerencsés, erkölcsös házasságot. Sokan osztják nézetünket, és mégis megijednek, ha az elvet formulázniok kell, s azt a­mit a gyakorlatban szívesen tűrnek, sőt nap nap mellett maguk is követnek, nem merik elméletileg, kifejteni. A protestáns házasság hazánkban a több év óta köve­tett gyakorlat szerint tényleg felbontható, ha csak egyik fél is allegál engesztelhetlen gyűlölséget, s a másik a felbon­tást ellenzi. Ezen engesztelhetlen gyűlöletet nem is kell bizonyítania, (mert érzelmeket nem lehet bizonyítani) elég ha oly tényeket hoz fel, melyekből bizonyos, hogy a házasság szerencsétlen volt, s valószínű, hogy az egyetértés a felek között újra helyre nem állítható. A házasság szerencsétlen volta, benső megtörtsége s a kibékülés reménytelensége tehát azon critérium, mely azt az ujabb gyakorlat szerint felbonthatóvá teszi. És ezen críteriumból kiindulva következetesen jár el a bíró, ha csak az egyik fél kérelmére is felbontja a házasságot, mert magában azon körülmény, hogy valamely fél előre megfontolva és komolyan, többnyire hosszabb ideig tartó elválasztás megelőzése után a bíróság elé lép s a há­zasság felbontását kérelmezi, a házasság benső megtör­tsé­gének s a kibékülés reménytelenségének legpr­egnánsabb bizonyítéka. Mit használ a másik fél szerelme, mit hasz­nálnak annak könnyei! A házasság megszűnt lenni az a­minek lennie kell, és bírói ítélettel az eltűnt szerelmet, az elvesztett paradicsomot nem lehet visszadecretálni! De vajmi ritkán játszik az életben a válásba beleegyezni nem akaró fél oly tragikus szerepet, hogy az elnyomott jog érdekében érdemes lenne érte lándzsát törni. Sőt ellenkezőleg, lélektani észlelet az hogy a valódi szerelem, az igazi vonzalom sokkal büszkébb, mintsem hogy a kezet, mely őt eltaszítani akarja kibocsátani nem akarná. Tapasztalati tény ellenben az, hogy az elválásba való beleegyezés megtagadása csak nem mindent esetben vagy pénzkicsikarási kísérletekre, vagy nemtelen boszúra ve­zethető vissza. Mi lesz tehát ezen tapasztalati tényeknek következménye, ha KONEK tanár úr conservativ állás­pontját elfogadjuk? Semmi egyéb mint az, hogy azon házasságot, hol az egyik fél szerelmi bubán megtört szívvel, nemes büszkeségből a válást nem ellenzi, a házasságot fel fogjuk bontani, ott pedig hol aljas pénz­vágy vagy irigy boszú ösztönzi az egyik felet a bele­egyezés megtagadására, a házasságot nem fogjuk fel­bontani. Ne féljünk attól, hogy az általam védett és tör­vénykezési gyakorlatunkban máris élő elv enunciálása a közerkölcsiségre káros befolyással lehetne. Én úgy hiszem, más erősebb kötelékek tartják egybe azt a házasságot, mint a felbontást akadályozó törvény. Hiszen ha a törvény szigora e részben bármi hatálylyal bírn, akkor a katholikusoknál sokkal kevesebb elválás for­dulna elő, mint a protestánsoknál. Már­pedig KONE tanár úr, mint statistikus bizonyíthatja, hogy ez nem is van. Az előbbiekben kifejtett álláspontunk fentartása mellett távol legyen tőlünk a házasság felbonthatósága túlságosan megkönynyíteni akarni. Sőt ellenkezőleg, éper azért, mert a házassági kötelék, habár nem canonjog értelemben, előttünk szent, mert tapasztalati tény, hogy az emberi gyöngeség az embereket gyakran elhamarko­dott lépésekre ösztönzi, tettekre, melyeket később meg­bánnak, korántsem akarunk szót emelni a mellett, hogy a házasság felbontása szerfelett megkönnyíttessék. S miután a szenvedélyek lecsillapítására s az elhamarkodott lépé­sek megbánására legalkalmasabb gyógyszer az idő, mi sem helyeselhetjük azt, hogy némely válóper par pro­tection 3—4 hónap alatt mindhárom fórumon keresztül hajtatik, s e tekintetben csak ott engednénk kivételt, hol a válóper megkezdése előtt a felek már hosszabb ideig tényleg elválva éltek. Minden egyéb esetben kívánatos lenne, hogy a végleges felbontást egy 6—12 havi ágy- és asztalteli elválasztás előzze meg. A házassági válóperben létesítendő más reformok nem tartozván jelen fejtegetésem keretébe, azzal zárvm be soraimat, hogy köszönetet mondok a gyakorlati jogászok nevében czikkíró urnak, hogy habár conserva­tiv irányban szőnyegre hozott egy kérdést, melynél megoldását nem kellene a magánjogi codex megoldá­sáig halasztanunk, s mely nemcsak az ország pro­testáns és protestánssá lenni kényszerült lakóit ér­dekli, hanem érdekli különösen a katholika hitű állam­polgárokat, a házasság felbonthatóságának, s az ennek előfeltételét képező polgári házasságnak kérdését. Sztehlo Kornél, budapesti ügyvéd. Jogirodalom. Anyagi és alaki váltójog. Irta Dr. ASPÁTHY ISTVÁN, egyetemi tanár, akadémiai tag. I. Anyagi Váltójog. Ara 2 frt. 80 kr. Budapest 1877. Eggenberger-féle könyvkereskedés kiadása. Váltójogi irodalmunk az uj Váltótörvény meghozatala óta örvendetes mérvben gyarapodik. Legújabban APÁTHY lépett fel fent idézett czímű munkájával, mely annyival ko­molyabb figyelmet érdemel, mert oly férfiutól származik, ki váltójogunk reformjánál kiváló módon közreműködött, s ki a váltójog s általában a jogtudomány terén kifejtett hosszas és sikeres működése folytán bátran tarthat igényt arra, hogy őt legjelesebb jogászaink körébe sorozzuk. A munka, melynek megismertetését és megbírálását jelen igénytelen soraink czélozzák, szerzőnek korábban két kiadásban megjelent «A magyar váltójog kézikönyve­­ czímű művével szemben egészen új, önálló munka gyanánt jelent­kezik, és pedig nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is; a­mennyiben ugyanis jelen munka az előbbinek nemcsak kibővítése, továbbfejlesztése, a megváltozott jogállapothoz való alkalmazása, hanem az összes váltójogi anyagnak ij s önálló, még­pedig sokkal behatóbb, alaposabb és lelkiisme­retesebb feldolgozása. Csak annyiban hasonlít jelen munka szerző régibb munkájához, a mennyiben jelen munka is rendszer és nem kommentár, a mennyiben továbbá jelen munka is lényegesen a tankönyv jellegével bír, a jogtanulók igényeihez van alkalmazva, mint azt szerző az előszóban határozottan kiemeli. Lényegesen tankönyvvel lévén dolgunk, természetesen nem várhatjuk azt, hogy szerző a váltójog minden részle­teibe behatoljon, minden kisebb váltójogi kérdés iránt fel­világosítást nyújtson. Ezt annyival inkább kell fájlalnunk.

Next