Jogtudományi Közlöny, 1880
1880-12-03 / 49. szám
42. SZÁM. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. 335 esetében büntethetlen, s így ez lesz az enyhébb törvény. Ide a büntethetőséget adott esetben kizáró okok közé tartozik a magánindítvány is, melynek előterjesztésétől törvény szerint egyik-másik bűncselekmény büntethetősége függővé van téve. Meglehet, hogy a fenforgó s mindegyik törvény szerint egyaránt büntetendő eset az egyik törvény szerint hivatalból üldözendő, a másik törvény szerint pedig csak akkor vehető bűnvádi eljárás alá, ha a magánindítványtételre jogosított fél az ebbeli jogával él. Ez esetben a kérdéses bűneset az egyik törvény szerint büntethető, a másik törvény szerint pedig nem büntethető csak akkor lesz, ha a jogosított magánfél elmulasztja a törvényes határidőben magánindítványát előterjeszteni. Itt tehát föltételeztetik azon körülmény, hogy a magánindítvány annak idején való előterjesztése el van mulasztva. Semmi kétség, hogy ez esetben is azon törvény fog alkalmazást nyerni, mint enyhébben intézkedő törvény, melynek intézkedése szerint a magánindítványtétel elmulasztása következtében a bűneset nem büntethető, illetőleg ellene a bűnvádi eljárás meg nem indítható. Különben ezt az életbeléptetési törvény is kifejezetten kijelenti a 29. §-ban, midőn mondja: «Azon büntetendő cselekmények miatt, melyekre vonatkozólag a magyar büntetőtörvénykönyvek szerint csak a sértett fél indítványára indítható meg a bűnvádi eljárás: ezen törvénykönyvek hatályba lépte után az eljárás megindításának csak a sértett fél indítványára van helye, habár a cselekmény előbb követtetett is el. De az esetben is, ha a fenforgó bűncselekmény úgy az egyik mint a másik törvény szerint magánindítványa bűncselekményt képez, megtörténhetik, hogy az az egyik törvény szerint büntethető, a másik szerint pedig nem büntethető. Ez akkor fordul elő, midőn az egyik törvény a magánidítvány előterjesztésére rövidebb határidőt állapított meg mint a másik, az indítvány pedig a rövidebb határidő eltelése után ugyan, de a másik törvény által kiszabott hosszabb határidőn belül lön előterjesztve. Ily esetben azon törvény vagy törvényes intézkedés lesz a legenyhébb, mely szerint a bűncselekmény a rövidebb határidő eltelése következtében büntethetlenné válik. Végre a büntethetőséget megszüntető általános okok közül itt én még csak a bűnkísérletnél előforduló tettleges bánatot és az u. n. pertörlő elévülést említem meg. Az előbbit illetőleg , ha bármily bűncselekménynek kísérlete forogjon (teljes bűnkísérlet), melynél a büntetőnek tettleges bánata — megfelelőleg az új btkv. intézkedésének (67. §. 2. b. a 68. §. esetének kizárásával) —• létezőnek ismertetik föl, ez esetben, minthogy az előbbi törvény és törvényes gyakorlat a tettleges bánatot nem a büntethetőséget megszüntető, hanem a büntetendőséget enyhítő körülménynek tekintette csupán, mindig az új btkv. intézkedése fog, mint enyhébb intézkedés alkalmaztatni, mivel szerinte az ily bűnkísérlet nem büntethető. Ami pedig a pertörlő elévülést illeti, erre nézve két eshetőség különböztetendő meg: mindenekelőtt lehetséges, hogy az egyik törvény az elévülést vagy egyátalán nem vagy csak a fönforgó bűncselekményre nézve nem ismeri el a bűnvádi eljárás megindítását s ennélfogva a büntetés alkalmazhatását kizáró oknak, míg a másik törvény azt akár általában, akár pedig csak a fönforgó bűncselekményt illetőleg annak ismeri el. Ezen állapotban vagyunk mi a sajtóvétségek tekintetében, Erdély és a volt határőrvidék kivételével, hol az osztrák btkv. volt eddig érvényben, mely az elévülésre vonatkozólag szintén intézkedik. Ez esetben tehát semmi kétség, hogy ha a bűneset a reá alkalmazandó törvényes határidő eltelése után kerül bűnvádi eljárás, illetőleg elbírálás alá, mindig az új btkv. intézkedései nyernek alkalmazást, melyek szerint az illető bűneset nem büntethetőnek nyilvánítandó. Így intézkedik különben az életbeléptetési törvény is a 32. §-ban. A másik eshetőség az, midőn mindegyik törvény, ha nem is általánosan, de mindenesetre a fenforgó bűnesetre nézve ismeri az elévülést, mint a büntető pert, illetőleg a büntetés alkalmazhatását megszüntető okot. Ez esetben aztán azon törvény lesz az alkalmazandó enyhébb törvény, mely szerint — a fenforgó bűnesetre vonatkozólag rövidebb határidőt szabván ki — a bűneset hamarább évül el, mint a másik szerint, mely ugyanazon bűnesetre alkalmazólag, hosszabb határidőt állapított meg; föltéve, hogy akkor, midőn a kérdéses bűneset eljárás és elbírálás alá került, az előbbi törvény szerinti rövidebb elévülési idő már eltelt, az utóbbi törvény szerinti hosszabb idő pedig nem telt el. Ez eshetőség előfordulhat a sajtóvétségeknél s valamennyi büntetendő cselekményre nézve Erdélyben és a volt határőrvidéki részekben. Különben hasonló értelemben intézkedik az életbeléptetési törvény is a 32. §-ban, hol mondja: «A múletkvek hatálybalépte előtt elkövetett büntetendő cselekmények büntethetősége az ezen törvénykönyvekben meghatározott idő alatt évül el, amennyiben a korábbi jogszabályok rövidebb határidőt nem állapítottak meg. 3. Végre a törvényeknek a büntetendő cselekmény büntethetőségére vonatkozó intézkedéseit tekintve, a bíróra nézve a harmadik eshetőség az, midőn azt tapasztalja, hogy, mivel adott esetben azt kizáró ok egyik törvény szerint sem forog fön, a bűneset mindegyik törvény szerint büntethető. Így pl. a büntető elhunyt, vagy megkegyelmezést nyert, az elévülési idő mindegyik tör-I vény szerint már eltelt. Ez eset előfordulhat akkor is, ha a két törvénynek a kérdéses bűneset büntethetőségére vonatkozó intézkedései különben eltérők egymástól. Ide tartozik különösen, ha az egyik törvény az adott bűnesetre vonatkozólag hosszabb elévülési határidőt szab ugyan ki mint a másik, de a bűnvádi eljárás megindítása előtt már ezen hosszabb határidő is eltelt, úgy hogy a bűneset büntethetősége a hosszabb elévülési időt megállapító törvény szerint is elévültnek tekintendő. Fölemlítendőnek tartom a házasságtörést, az erőszakos nemi öközösülés s a rágalmazás és becsületsértés eseteit is, melyeknek büntethetőségét az uj btkv. jónak látta különös föltételhez kötni, mit az eddigi törvények nem ismertek. A házasságtörést ugyanis az uj btkv. csak akkor tekinti büntethetőnek (fennebb hibásan mondottam e föltételt büntetendőségi ismérvnek), ha amiatt a házasságfelbontás vagy az elválás jogerejű ítélet által kimondatott (246. §.), míg az ez előtti törvények e föltételt nem ismerik. A házasságtörés tehát — eltekintve itt most a magánindítványtól — akkor lesz mindkét törvény szerint büntethető, ha az új btkv. követelte föltétel bekövetkezik, azaz, ha a házasságtörés miatt a házasságnak felbontása, vagy az elválás jogerejű ítélet által kimondva lőn. Hasonlóan az erőszakos nemi közösülést is csak akkor tartja a m. btkv. büntethetőnek, ha a tettes és a sértett nő között a bűnvádi ítélet kihirdetése előtt házasság nem jött létre (240. §.), míg a régi törvények és törvényes gyakorlat azt föltétlenül büntethetőnek tekintették. Innen az erőszakos nemi közösülés — eltekintve itt is a magánindítványtól — mindkét törvény szerint csak akkor válik büntethetővé, ha a tettes és a sértett nő között az utólagos házasság a bűnvádi ítélet kihirdetése előtt nem jött létre. Ami pedig a rágalmazást és becsületsértést illeti, melyeknél bizonyos esetekben is föltételek mellett az uj btkv. exceptio veritatisnak ad helyt, míg a régi törvény ezt nem ismeri, ezek azon esetekben, melyekben az uj btkv. az exceptio veritatist megengedi — eltekintve a magáninditványtól — mindkét