Jogtudományi Közlöny, 1880

1880-12-03 / 49. szám

4­2. SZÁM. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. 335 esetében büntethetlen, s így ez lesz az enyhébb törvény. Ide a büntethetőséget adott esetben kizáró okok közé tartozik a magánindítvány is, melynek előterjesztésétől törvény szerint egyik-másik bűncselekmény büntethető­sége függővé van téve. Meglehet, hogy a fenforgó s mindegyik törvény szerint egyaránt büntetendő eset az egyik törvény szerint hivatalból üldözendő, a másik törvény szerint pedig csak akkor vehető bűnvádi eljárás alá, ha a magánindítványtételre jogosított fél az ebbeli jogával él. Ez esetben a kérdéses bűneset az egyik tör­vény szerint büntethető, a másik törvény szerint pedig nem büntethető csak akkor lesz, ha a jogosított magán­fél elmulasztja a törvényes határidőben magánindítványát előterjeszteni. Itt tehát föltételeztetik azon körülmény, hogy a magánindítvány annak idején való előterjesztése el van mulasztva. Semmi kétség, hogy ez esetben is azon törvény fog alkalmazást nyerni, mint enyhébben intézkedő törvény, melynek intézkedése szerint a magán­indítványtétel elmulasztása következtében a bűneset nem büntethető, illetőleg ellene a bűnvádi eljárás meg nem indítható. Különben ezt az életbeléptetési törvény is ki­fejezetten kijelenti a 29. §-ban, midőn mondja: «Azon büntetendő cselekmények miatt, melyekre vonatkozólag a magyar büntetőtörvénykönyvek szerint csak a sértett fél indítványára indítható meg a bűnvádi eljárás: ezen törvénykönyvek hatályba lépte után az eljárás megindí­tásának csak a sértett fél indítványára van helye, habár a cselekmény előbb követtetett is el.­ De az esetben is, ha a fenforgó bűncselekmény úgy az egyik mint a másik törvény szerint m­agán­in­dítvá­ny­a bűncselekményt képez, megtörténhetik, hogy az az egyik törvény szerint büntethető, a másik szerint pedig nem büntethető. Ez akkor fordul elő, midőn az egyik törvény a magánidít­vány előterjesztésére rövidebb határidőt állapított meg mint a másik, az indítvány pedig a rövidebb határidő eltelése után ugyan, de a másik törvény által kiszabott hosszabb határidőn belül lön előterjesztve. Ily esetben azon törvény vagy törvényes intézkedés lesz a legeny­hébb, mely szerint a bűncselekmény a rövidebb határidő eltelése következtében büntethetlenné válik. Végre a büntethetőséget megszüntető általános okok közül itt é­n még csak a bűnkísérletnél előforduló tettleges bánatot és az u. n. pertörlő elévülést említem meg. Az előbbit ille­tőleg , ha bármily bűncselekménynek kísérlete forog­jon (teljes bűnkísérlet), melynél a büntetőnek tettleges bá­nata — megfelelőleg az új btkv. intézkedésének (67. §. 2. b. a 68. §. esetének kizárásával) —• létezőnek ismer­tetik föl, ez esetben, minthogy az előbbi törvény és tör­vényes gyakorlat a tettleges bánatot nem a büntethető­séget megszüntető, hanem a büntetend­őséget enyhítő körülménynek tekintette csupán, mindig az új btkv. intéz­kedése fog, mint enyhébb intézkedés alkalmaztatni, mivel szerinte az ily bűnkísérlet nem büntethető. Ami pedig a pertörlő elévülést illeti, erre nézve két eshetőség külön­böztetendő meg: mindenekelőtt lehetséges, hogy az egyik törvény az elévülést vagy egyátalán nem vagy csak a fönforgó bűncselekményre nézve nem ismeri el a bűn­vádi eljárás megindítását s ennélfogva a büntetés alkal­mazhatását kizáró oknak, míg a másik törvény azt akár általában, akár pedig csak a fönforgó bűncselekményt illetőleg annak ismeri el. Ezen állapotban vagyunk mi a sajtó­vétségek tekintetében, Erdély és a volt határőrvidék kivéte­lével, hol az osztrák btkv. volt eddig érvényben, mely az elévülésre vonatkozólag szintén intézkedik. Ez esetben tehát semmi kétség, hogy ha a bűneset a reá alkalma­zandó törvényes határidő eltelése után kerül bűnvádi eljárás, illetőleg elbírálás alá, mindig az új btkv. intéz­kedései nyernek alkalmazást, melyek szerint az illető bűneset nem büntethetőnek nyilvánítandó. Így intézkedik különben az életbeléptetési törvény is a 32. §-ban. A másik eshetőség az, midőn mindegyik törvény, ha nem is álta­lánosan, de mindenesetre a fenforgó bűnesetre nézve ismeri az elévülést, mint a büntető pert, illetőleg a bün­tetés alkalmazhatását megszüntető okot. Ez esetben aztán azon törvény lesz az alkalmazandó enyhébb törvény, mely szerint — a fenforgó bűnesetre vonatkozólag rövi­debb határidőt szabván ki — a bűneset hamarább évül el, mint a másik szerint, mely ugyanazon bűnesetre al­kalmazólag, hosszabb határidőt állapított meg; föltéve, hogy akkor, midőn a kérdéses bűneset eljárás és elbí­rálás alá került, az előbbi törvény szerinti rövidebb elévü­lési idő már eltelt, az utóbbi törvény szerinti hosszabb idő pedig nem telt el. Ez eshetőség előfordulhat a saj­tóvétségeknél s valamennyi büntetendő cselekményre nézve Erdélyben és a volt határőrvidéki részekben. Kü­lönben hasonló értelemben intézkedik az életbeléptetési törvény is a 32. §-ban, hol mondja: «A mú­letkvek ha­tálybalépte előtt elkövetett büntetendő cselekmények büntethetősége az ezen törvénykönyvekben meghatáro­zott idő alatt évül el, amennyiben a korábbi jogszabá­lyok rövidebb határidőt nem állapítottak meg. 3. Végre a törvényeknek a büntetendő cselekmény büntethetőségére vonatkozó intézkedéseit tekintve, a bí­róra nézve a harmadik eshetőség az, midőn azt tapasz­talja, hogy, mivel adott esetben azt kizáró ok egyik törvény szerint sem forog fön, a bűneset mindegyik tör­vény szerint büntethető. Így pl. a büntető elhunyt, vagy megkegyelmezést nyert, az elévülési idő mindegyik tör-I vény szerint már eltelt. Ez eset előfordulhat akkor is, ha a két törvénynek a kérdéses bűneset büntethetősé­gére vonatkozó intézkedései különben eltérők egymástól. Ide tartozik különösen, ha az egyik törvény az adott bűnesetre vonatkozólag hosszabb elévülési határidőt szab ugyan ki mint a másik, de a bűnvádi eljárás megindí­tása előtt már ezen hosszabb határidő is eltelt, úgy hogy a bűneset büntethetősége a hosszabb elévülési időt meg­állapító törvény szerint is elévültnek tekintendő. Fölem­lítend­őnek tartom a házasságtörést, az erőszakos nemi ö­­­közösülés s a rágalmazás és becsületsértés eseteit is, melyeknek büntethetőségét az uj btkv. jónak látta külö­nös föltételhez kötni, mit az eddigi törvények nem ismer­tek. A házasságtörést ugyanis az uj btkv. csak akkor tekinti büntethetőnek (fennebb hibásan mondottam e föl­tételt büntetendőségi ismérvnek), ha a­miatt a házasság­felbontás vagy az elválás jogerejű ítélet által kimonda­tott (246. §.), míg az ez előtti törvények e föltételt nem ismerik. A házasságtörés tehát — eltekintve itt most a magánindítványtól — akkor lesz mindkét törvény szerint büntethető, ha az új btkv. követelte föltétel bekövetke­zik, azaz, ha a házasságtörés miatt a házasságnak fel­bontása, vagy az elválás jogerejű ítélet által kimondva lőn. Hasonlóan az erőszakos nemi közösülést is csak akkor tartja a m. btkv. büntethetőnek, ha a tettes és a sértett nő között a­­ bűnvádi ítélet kihirdetése előtt házasság nem jött létre (240. §.), míg a régi törvények és tör­vényes gyakorlat azt föltétlenül büntethetőnek tekintet­ték. Innen az erőszakos nemi közösülés —­ eltekintve itt is a magánindítványtól — mindkét törvény szerint csak akkor válik büntethetővé, ha a tettes és a sértett nő között az utólagos házasság a bűnvádi ítélet kihirdetése előtt nem jött létre. Ami pedig a rágalmazást és be­csületsér­tést illeti, melyeknél bizonyos esetekben is fölté­telek mellett az uj btkv. exceptio veritatisnak ad helyt, míg a régi törvény ezt nem ismeri, ezek azon esetek­ben, melyekben az uj btkv. az exceptio veritatist meg­engedi — eltekintve a magáninditványtól — mindkét

Next